Félbeszakadt az orosz himnusz Belgrádban, ez történt utána (videó)
Elindulhattak és taroltak az orosz ökölvívók a vasárnap véget ért belgrádi Európa-bajnokságon: 11 arany-, 8 ezüst- és egy bronzérmet nyertek, toronymagasan végeztek az éremtábla élén. S ez egy olyan verseny volt, amelyen az érmes orosz versenyzők tiszteletére az eredményhirdetésen felvonták az orosz zászlót, a győztesknek pedig szólt az orosz himnusz is. Azaz Julija Csumgalakova csak félig hallgathatta meg, mert váratlanul elnémult a hangszóró. Ám nem „szabotázs” történt, csak technikai hiba, és lett rá megoldás.
Amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, a sportolói – valamint az Oroszországot támogató Fehéroroszország versenyzői – nagyon sok sportrendezvényen nemkívánatos személyek; legfeljebb egyéni versenyzőkként olyanok indulhatnak semleges színekben, akik bizonyítottan nem támogatják a háborút, s nem a hadsereg vagy az állambiztonsági szervek által felügyelt egyesületek kötelékébe tartoznak. A sportágak világszövetségei, európai szövetségei között egyébként nincs egységes álláspont „orosz ügyben”. Orosz sportolók a párizsi olimpián is csak semleges színekben indulhatnak, és nem lesznek sokan, hiszen a kvalifikációs versenyekre sem volt egyszerű eljutniuk.
Oroszország ökölvívásban Európában zöld utat kapott
Az amatőr ökölvívás európai irányító testülete, az Európai Bokszszövetség (EUBC) a vasárnap véget ért belgrádi Európa-bajnokságon ledöntött egy falat, ugyanis ezen a versenyen az eredményhirdetéseknél felvonták az orosz zászlót, a győztesek tiszteletére pedig felcsendült az orosz himnusz, tizenegy esetben is. Az elsőnél, a női 48 kilogrammos súlycsoport eredményhirdetésénél azonban váratlanul félbeszakadt.
Championnat d'Europe de boxe, Yulia Chumgalakova, alors que l'hymne national russe est interrompu dû à un soi-disant problème technique, continue de chanter. pic.twitter.com/Lkgh31nwbG
— Renard Jean-Michel (@Renardpaty) April 28, 2024
Ám az orosz küldöttség tagjai folytatták az aranyérmes Julija Csumgalakovával együtt, és a lelátókon orosz zászlókat lobogtatva is nagyon sokan énekelték. Csumgalakova pedig elérzékenyült a dobogó tetején. Mint később kiderült, csak technikai hiba történt, nem „szabotázs”.
Az orosz média máris arról ír, megvan rá az esély, hogy a párizsi olimpián is előkerülnek az orosz zászlók és teli torokból felhangozik az orosz himnusz, hiába száműzné a Nemzetközi Olimpiai Bizottság; és ki tudja, hogy ez milyen következményekkel járhat… De jól senki sem jöhet ki belőle.
Belgrádban egyébként remekül szerepeltek a magyar versenyzők is, küldöttségünk két ezüst- és négy bronzéremmel zárta a kontinensviadalt. A szerb fővárosban Bernáth Attila (51 kg) és Lakos Regina (70 kg) második lett, Lakotár Hanna (54 kg), Hoffmann Réka (+81 kg), Virbán Gábor (54 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg) pedig a harmadik helyen végzett.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Az orosz női csapat Belgrádban, nem semleges színekben / Fotó: Forrás: Facebook/Федерация бокса России
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…