Fejlemények a POCAKOS étkezde ügyében


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Szerkesztőségünk hozzászólásokban kapott olyan információkat, amik bizony kétségessé tették, hogy minden úgy történt-e, igazat mondanak-e az érintettek, ahogy az a cikkben napvilágra került. Ezért ekkor úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük az írást, s megkérjük a szerzőt, a videó készítőjét, hogy járjanak utána, valójában mi is történt akkor.

Alábbiakban közreadjuk a cikk írójának eddigi kutatási eredményeit.

Szerkesztőségünk szívügye a pontos és hiteles tájékoztatás, ezért volt szükség arra, hogy további tisztázást kérjünk a cikk és riport készítőitől. (NIF szerkesztők)

 

Íme a cikkíró vizsgálatának újabb eredménye:

A főcímben feltett kérdések mostantól kezdve ebben az ügyben valóban kérdőjelesek, és egyelőre maradjanak a találgatás szintjén, pro- és kontra… Amíg valóban nem tisztázódik ez az egész, amitől elsősorban a kapott képek láttán is forog a gyomor… Ha aztán az is bebizonyosodik, hogy a kérdőjeleknek nincs helyük ott, akkor lehetne majd igazán hányni…

Jó tíz nappal ezelőtt, egy telefonhívás kapcsán kerültünk a XVI. kerületi helyszínre, ahol egy piaci vendéglőt “költöztetett ki” az önkormányzat, mi tagadás, elég érdekes módszerrel. Legalábbis az ott lévők egybehangzóan erre utaló nyilatkozatot tettek, az utcán megkérdezett járókelők, jóhiszemű helybéliek szintén…

A teljes cikk itt olvasható, abban a hiszemben megírva, hogy minden szükséges elem, a helyszínen tapasztalt események az Igazságot rögzítik. A megkérdezettek akkor az eljárást elszenvedők és az intézménybe éppen látogatni szándékozó polgárok voltak. A helyi önkormányzattól egyetlen egy illetékest (?) sikerült a helyszínen találnunk, ő is a költöztetésre felügyelő biztonsági ember volt. Aztán, mint általában, az Idő újabb bizonyítékokkal(?) állt elő….

Az anyagot átvette az egyik hetilap is, és egy eléggé nagy nézettséggel bíró internetes portál, a Nemzeti Internetfigyelő is. Hát persze, hiszen abban az olvasatban, ahogy akkor megjelent, figyelemre méltónak tűnő esemény volt az egész, hétköznapjainkat nézve…

Azután, mint olyan internetes oldalaknál, ahol kommentelni lehet a cikkeket, érkeztek a hozzászólások. Szépen, sorjában, közülük párat ide be is illesztünk majd lentebb, az ottani szerkesztők jóvoltából. No és képek, fotók. Amelyek (a belső felvételeket tekintve) ha ott készültek, azon a helyszínen, akkor népiesen szólva: szar van bizony a palacsintában… És a konyhai miliőt nézve, talán szó szerint is…

De, jöjjenek a dokumentumok elsőnek, aztán a szerkesztő megjegyzései, legyünk udvariasak kicsit végre..:

Idézetek a Nemzeti Internetfigyelő honlapjáról. Kommentek a “Pocakos” étterem-cikk kapcsán, valamint az ottani szerkesztők véleményei:

” Pocakos!

1.)

Elküldve 2010. december 11. – 22:14

Kedves cikkíró!

Röviden leírnám a valóságot:

A Pocakos Étterem bérlőjének másfél éve nem volt érvényes szerződése, mert: nem fizetett bérleti díjat, rezsit, semmit. 1,5 milliós gázművek tartozás, 2 milliós köztartozás stb. Közveszélyesen beépítette a járdát és ezzel az utcán található gázvezeték elzáró csapját is. Jogcím nélkül, önkényesen foglalta el az épületeket évről évre, majd lekerített egy óriási területet magának. Fontos tudni, hogy a telek és az épület az önkormányzat tulajdona!

És a lényeg: az étterem maga a fertő volt! A szabad ég alatt főztek a kutyagumiban, ugyanitt tárolták a kész ételeket hordókban, amit mindig felmelegítettek, csövesek pucolták a zöldséget, hegyekben állt a szemét és a patkányok is beköltöztek az épületbe! (Döglött patkány a húshűtő mögött) Nem részletezem tovább, mert gyomorforgató.

Természetesen mindenről képek tanúskodnak.

Ja és tudtommal nem lesz teniszpálya, hanem zárt vásár- és rendezvénycsarnok és egy szép új étkezde, valamint piaci üzletek…

Javaslom, máskor az igazságot is derítse ki, mikor megír egy cikket.

Kedves Olvasónk!

Kérjük, hogy a pontosabb dokumentumokat, információkat vagy azok elérhetőségét juttassa el szerkesztőségünk címére ([email protected]), ugyanis nem célunk, hogy hamis eseményeket tudósítsunk, bárkit is félre tájékoztassunk! Amennyiben Önnek igaza van (mi, szerkesztők nem élünk Budapesten), helyesbítő (ha kell, leleplező) írást jelentetünk meg lapunkban!

NIF szerkesztők

2.)

Elküldve 2010. december 11. – 21:39

Ja, kihagytam, hogy Pocakos Úr nem is olyan rég, még az MSZP-nek kampányolt és fogadta a kopogtató cetliket nekik. A neten meg is lehet találni a kerületi szocik rinyálását vele kapcsolatban: “mi lesz veled pocakos?”.

Ezt hívják politikai prostinak. Ennyi.

3.)

Elküldve 2010. december 12. – 20:17

Kedves Szerkesztők!

Az alábbi linken megtalálják a helyszínre vonatkozó beruházás részleteit: http://www.budapest16.hu/files/Sashalmi%20városközpont.pdf

A bizonyító erejű képeket megküldtem. Kérem, hogy a videót is távolítsák el, mert valótlanságokat állít a főszereplő, remek színészi képességekkel!

A videón látható kutyát pedig a szerkesztőségnek megküldött képeken látható szemetes udvarban hagyták évek óta szenvedni és oda piszkítani, ahol az étel előkészítő volt. Remélem mostantól jobban odafigyelnek majd rá a gazdái!

Bízom abban is, hogy senki nem betegedett meg a Pocakos Étterem főztjétől és termékeitől…

További részletekért keressék fel az önkormányzatot!

XVI. kerületi lakó

(A kép-galéria jelenleg nem elérhető addig, amíg a másik féllel nem tisztázzuk a képek eredetét egyértelműen *A szerk.)

Kedves Olvasónk!

A képeket megkaptuk (eléggé megdöbbentők, ha valóban ott készültek), a megadott linket megnéztük és megkeressük a cikk íróját, a videó készítőjét, hogy járjon Ő is utána a dolognak. Megpróbáljuk megkeresni az önkormányzatot is, és igyekszünk tisztázni a helyzetet. Addig is felfüggesztjük a cikket, de ha mégis abban van az igazság, kénytelenek leszünk azt is nyilvánosságra hozni.

Reméljük, hamar kiderül az igazság.

NIF szerkesztők “

*.*

Szóval, ezekhez az idézetekhez nem sokat lehet hozzáfűzni. Mindössze pár gondolatot, ami talán arról is tanúskodik, milyen egyszerű lehet egy tudósítót, egy sajtóst “erdőbe vinni” – csak fel kell hozzá venni a pléhpofát, vagy ügyesen kell tudni szervezni. A fenti idézetek legalább annyira hitelesnek tűnnek, (a képek nem különben) hogy azok a bizonyos kérdőjelek inganak rendesen….

-Az eredeti riportban (a videóriportban főleg) részletesen kitérnek arra a megszólalók, hogy megelégedéssel jártak az olcsó és ízletes étkeket készítő helyre – ha ezek a képek a valóságot rögzítették, akkor talán azért, mert a bejárat a helyiségbe nyílhatott, nem az udvarra, vagy a belső helyiségekbe…

– “Laci bácsi” a tulaj többször említi a felvételen is, hogy “kérem itt tisztaság volt, semmi észrevétel KÖJÁL-tól …” és a többi.. – Ha a képek a valóságot rögzítették, akkor itt valaki bizony hogy…..

-Szintén a riportban hangzik el, amihez lelkesen bólogattak a helyszínen lévők: teniszpályát, “élményközpontot” akar oda az önkormányzat … – hát a kapott dokumnetum egy piac-felújításról számol be, illetve annak tervéről… (itt annyi hiányosságot be kell ismernünk: az önkormányzat honlapján nem ártott volna a fejlesztési terv, stb. kapcsán kicsit nézelődni.)

-“Laci bácsi”-ék határozottan kijelentik a videófelvételen, hogy egyrészt “megemelték a bérleti díjat és ezért bírósági letétben van” -valljuk be őszintén, hány és hány hasonló esetet tudunk, így nem sok kétség merülhetett fel akkor és ott kivéve, ha amint a levélíró állítása az igaz, és nem akartak fizetni.

A KAPOTT KÉPEK: Na, ez külön történet, megér egy kis részletezést. Digitális technikáról lévén szó, megnéztem a képfájlok adatait, amelyek módosítását “földi halandó” nemigen tudná megtrükközni. Hát, ezek a fotók a kiköltöztetés napján, illetve van, amelyikük két nappal utána készültek. Még azok is árulkodnak itt, amelyeken nincs “beégetett” dátum. HA valóban a helyszínen készültek, akkor borzalom. Szó szerint. Sőt. Még azt sem lehetne védekezésül felhozni, hogy “direkt kreálta valaki” a képek kedvéért… (Egyebekben érdekesnek tűnik: a hűtők belseje, egyes konyha-elemek képei, még novemberi is van közöttük. Ezeket csak belső ember készíthette, hiszen novemberben még nem volt költöztetés… Vagy esetleg egy önkormányzati ellenőr, akkor ez persze mehetne tovább, hogy miért maradhatott így, a dec. 3-i dátumig az egész háborítatlanul?) Egy biztos: valaki füllent. Nem is kicsit. Ja és az, hogy ezek után biztosan nem kértem volna azon a helyen, ahol a fotók készültek, marhapörköltet tarhonyával… Pedig egyébként szeretem, legyen bármennyire is határozatlan az ember ilyan “adok-kapok” ügyben..

De még mindig az objektivitás jegyében: a tulajdonos feleségével azóta folytatott telefon-beszélgetés szerint a küldött fényképek közül egy sem mutatja az étterem, vagy a konyha belsejét, Hogy a valóságnak megfelelő legyen az értékítélet akár.. Pl. hogy milyen körülmények között főztek ODABENN, milyen körülmények között fogadták a vendégeket… Csak az udvari rész, ami ha nem is szándékosan lett összedobálva, lehetett valóban egy MÁR KIDOBOTT edények, ételmaradékok együttese is. Ezt azért először egyértelműen kéne tisztázni.

*.*

Sok itt a kérdőjel. Kicsit túl sok.

Ezekre való tekintettel született ez a kiegészítés. Döntse el ki-ki, amit gondol az egészről. Az eredeti cikk az marad persze a helyén. Hiszen arra vonatkozóan nyilatkoztak a megkérdezettek, hogy szerintük értesítés, felszólítás nélkül történt, ami történt. A “tanúvallomások” is egybehangzanak a módszerről, ahogy ki lettek rakva az utcára. Kis túlzással: egy gyilkoshoz, vagy betörőhöz is hivatalos engedéllyel, valóban hivatalos eljárással szokott a rendőrség is házkutatást vagy eljárási cselekményt elvégzendő, “betérni”. Mint minden nagy és életbe vágó döntés esetében, a törvényesség azért kötelez. A helyszínen látottak akkor nem nagyon ezt tükrözték, bárki is intézkedett ott és akkor.

Csak az oka nem tisztázott az egésznek, hogy ezt így kellett elvégezni, de azt meg most boncolgatjuk, vagy próbáljuk megtenni.

Az ominózus cikk bevezetője, felvezetése pedig? – egyszerűen tükrözi a mai magyar valóságot. “Siriusi származás”-ostól a többiig.

Az meg, ha igaz, hogy “Laci bácsi” csak mostanra vedlett volna át magyar címeres dekorációba, az összes attributumokkal együtt? Hát igen… Akkor tényleg trükkös lehet a kisöreg, ha így lenne. De valljuk már be őszintén: egyedül lenne ezzel ebben a kis országban?

Képgaléria:

Az újabb fotogaléria itt nézhető meg

Eredeti írásunk (amit újra láthatóvá tettünk) itt, az „Egyszer volt, hol nem volt, … – a “Pocakos” étkezde megsemmisítése” címen olvasható

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Fejlemények a POCAKOS étkezde ügyében” bejegyzéshez

  1. Felháborító, amit a Pocakossal tettek. Évek óta ide járok vásárolni, és gyakran étkeztem is vendéglőjükbe.
    Sose semmit sem találtam koszosnak, az ételek viszont finomak voltak. A fényképek jelentős része nem is a Pocakosnál készültek. Ezek a képek teljességgel hiteltelenek. Ha gondja volt az önkormányzatnak a konyhával, akkor miért nem az ANTSZ -el vizsgáltatta meg a tisztaságot.
    Semmilyen kép és hazug szöveg nem menti az eljárás törvénytelenségét. Minden papír nélkül éjjel valakit kilakoltatni, ez Rákosi idején volt utoljára divat. Ki adott parancsot erre a lépésre? Remélem senki sem hiszi, hogy ezt a fiatal rendőrkapitány saját szakéléra követte el!

  2. Tisztelt Szerkesztőség!
    A Pocakos-ügyben a valós – és bizonyítható – tények a következőek.
    1. A Pocakos-vendéglőnek volt bérleti szerződése. Az önkormányzat ugyan felmondta azt, de a Pocakos-cég a felmondást nem fogadta el. Tette ezt azért, mert az önkormányzat ELŐSZÖR átadta a vagyonkezelés jogát a piac hasznosítására alapított önkormányzati cégének, majd KÉSŐBB mégis saját maga mondta fel a bérletet. Ez az önkormányzat részéről tetemes ostobaság volt – durva jogi hiba – amit a Pocakos-cég ki is használt: vitatták a felmondás jogszerűségét, mondván, hogy ha a vagyonkezelői jogot átadták, akkor milyen alapon kezelik azt mégis? Mellesleg a piackezelő cég négyszeresre akarta emelni a bérleti díjat…
    2. Pocakos ügyvédje megtámadta az önkormányzat és a saját piacüzemeltető cége közötti vagyonkezelés-átadást is, mert az szerinte jogellenes volt, több ponton is sértette az államháztartási törvényt (valószínűleg ez is valós érv).
    3. A cég fizette volna a bérleti díjat tovább, de azt az önkormányzat nem fogadta el, visszautalta. Ezután (mivel több bírósági eljárás is folyamatban volt) a cég a bérleti díjat bírói (és nem ügyvédi! a bírói letétet a bíróságnak engedélyeznie kell) letétbe helyezte.
    4. Két per is folyt: az önkormányzat a felmondására hivatkozva kilakoltatási pert kezdett, míg pocakosék megtámadták a vagyonátruházási szerződést (a kilakoltatási eljárásban pedig vitatták a felmondás jogszerűségét). A bíróság úgy döntött, hogy a kilakoltatási pert felfüggeszti, mivel a másik per eredményétől függ, hogy kinek volt joga felmondani. A másik per végül úgy szűnt meg, hogy az önkormányzat a vagyonkezelő cégével kötött szerződést önként visszacsinálta. Másképpen mondvaí. elismerte, hogy az jogellenes volt… A kilakoltatási perben semmilyen döntés nem született, még elsőfokú sem, nemhogy jogerős…
    4. A fentiek alapján tehát egy olyan bérleti szerződésről volt szó, amelyet több szempontból is jogi úton vitattak. Jogerős vagy végrehajtható döntés nem volt (sőt, még nem jogerős sem). Ehhez képest – és itt jön a mesék birodalma, mármint az önkormányzati emberek részéről, akik szerint mindez tiszta véletlen volt – az éjszaka közepén egy hamis bombariadó ürügyén a kerületi rendőrség elfoglalta az ingatlant, majd (ki tudja, milyen alapon) nem a birtokon belüli bérlőnek, hanem az éjjel is előkerülő önkormányzati embereknek adták birtokba, akik egy “őrző-védő cég” segedelmével mindent elvittek, majd az épületet is pár napon belül lerombolták.
    5. Az önkormányzatnak arra tellett csupán, hogy ezután mindenféle fényképet mutogassanak patkányokról, szemétről és miegyébről. Aprónak nem mondható szépséghiba, hogy mindezt nem szabályos házkutatás, hatósági tanúk és hasonlók jelenlétében, hanem az elfoglalt épületben (vagy nem is ott…), diszkrét magányban készítették. A helyzet az, hogy Budapest már régen nem patkánymentes – magam is fotóztam a telefonommal döglött patkányt a pestszenterzsébeti buszmegállóban -, így patkányt könnyű szerezni és odavinni, ha éppen ilyesmivel akarják legitimálni az épület elfoglalását. A másik megválaszolhatatlan kérdés, hogy miképpen nem vette észre az ÁNTSZ az állítólagos szörnyű viszonyokat, annak ellenére, hogy igencsak gyakori vendége volt az épületnek, hiszen a jogvita alatt az önkormányzat igen sűrűn felkérte őket ellenőrzésre???!!!
    6. Összességében tehát – függetlenül attól, hogy Pocakos maga sem az erkölcs bajnoka – egy szimpla önbíráskodás történt, hatósági-rendőrségi úton, éjszaka (mert ugye a jogos dolgokat nem éjjel intézik…). Emiatt tettem feljelentést a polgármester, az önkormányzati dolgozók és a rendőrség ellen is. Mert annál nagyobb veszély nincs, mint amikor a hatóság maga él vissza ilyen durván a hatalommal. A feljelentést jelenleg a Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálja (értsd: próbálják kitalálni, hogyan lehetne a szőnyeg alá söpörni), de az önbíráskodás (és több más bűncselekmény: rongálás, jogosulatlan adatkezelés, stb.) meglehetősen egyértelmű, hiszen az önkormányzatnak semmilyen végrehajtható döntés nem volt a kezében, tehát nem alkalmazhatott volna erőszakot.
    Dr. Büki Tamás XVI. kerületi önkormányzati képviselő

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Gumibottal vert és pofozott a rendőr Csicsóban?
Látogatás egy másik világba
Siklósi András: Év végi számvetés + a jövő körvonalai
Close