KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gumibottal vert és pofozott a rendőr Csicsóban?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megbilincselték, megverték és megalázták a csicsói rendőrségen, mindezt alaptalanul – mesélte egy helybeli lakos, aki sérüléseiről törvényszéki orvosi látleletet is szerzett, és feljelentést tett az ügyészségen is. Szerinte a jegyző hívta a rendőrt, amikor panaszra ment, és jelen volt a bántalmazásnál. A jegyző szerint ez nem igaz, ő rágalmazásért készül perelni. A rendőrség tagadja a bántalmazást.


A csicsói Sárosi Gábor elmondása szerint december 3-án azért kereste fel a jegyzőt a polgármesteri hivatalban, hogy egy földterület ügyében érdeklődjön. A történtekre különbözőképpen emlékeznek ennek szereplői, egy tanú csak részben látta az esetet.

„A jegyző, Kopacz Csaba azt mondta: hadd el, adok én neked földet, Gabi, majd kiment” – mondta a panaszos, aki nem sokkal ezt követően egy rendőrrel találta szemben magát. „Albu Sorin néhány hónapja van ott a helybeli rendőrségen. Felszólított, hogy kövessem őt a rendőrőrsre, amely a hivatal épületében van, a földszinten. Azt mondtam, nem megyek, mert nem csináltam semmit. Erre a jegyző és a rendőr lelökött a lépcsőn, úgy, hogy legurultam. Egy szvetterrel kötötték meg a hátracsavart kezemet, majd behurcoltak a rendőrőrsre. A jegyző mondta közben: ezután mindenkivel így lesz, többet nem cirkuszol senki” – mesélte Sárosi.

A betegséggel is küzdő férfi elmondása szerint a rendőr megbilincselte, majd négy pofont is adott neki, közben megalázóan beszélt vele. „Azt mondta: S…gi p…la, bozgore. Ezután gumibottal a két combomra és a két karomra is ráütött háromszor, miközben Csaba ott sétált, és azt kérdezte, kell-e föld még, Gabika? Én az ütéseknél kérdeztem, Csabi, ezt láttad-e?” – emlékezett a férfi. A panaszos szerint ekkor érkezett meg egy másik rendőr, aki kiküldte a verekedőt, levette a bilincset és elengedte őt. Azt is elmondta, személyi adatait, lakcímét is kérték a rendőrségen, de a bánásmód után nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre.

Kopacz Csaba: nem láttam a bántalmazást

Ez is érdekelheti:  Szijjártó nyíltan elmondta: szerinte így érhet majd véget az orosz-ukrán háború

A csicsói jegyző szerint a történet folytatása annak a földügynek, amely a csicsói földterületek visszaszolgáltatásának helyzetéről szóló, korábbi cikkünkben is helyet kapott, és amelyben Sárosi is érdekelt. Ő úgy véli, bujtogatják az embereket, mint elmondta, Sárosi Gábor több alkalommal is kitámadta őt, zaklatta. „A hivatalba is feldúltan jött be, azt mondta: Haha, tudom, hogy te intézkedsz földes ügyekben. Amilyen állapotban volt, ittas lehetett, kiabált is. Közben lementem az üzletbe, visszajöttem, és kijött a földszintről a rendőr, kérdezve, mi történik fent, miért van a zajongás? Felérve próbáltam lecsendesíteni Gábort, mondtam: te Gabi, fejezd be. Feljött a rendőr, szép szóval megtérítette, de ő rászólt románul: vedd le a sapkádat, mert megütlek. Elindultak lefelé a lépcsőn, de közben szólt a telefonom is, visszajöttem az irodába” – elevenítette fel az esetet a jegyző. Kopacz szerint ő nem látta, mi történt a lépcsőn, mert nem volt ott. Amikor lement, a földszinten azt látta, hogy a rendőr fél oldala meszes, Sárosi félrelökte a rendőrt és kiesett az ajtón. „Mire leértem, a rendőr hátrakötözte a kezét egy pulóverrel, majd bevezette az őrsre, leültette. Sárosi feltette a lábát az asztalra, és kiabált: engedj el, vagy megöllek, és el akart szabadulni. Sem verést, sem bilincselést nem láttam, a rendőrnek nem is volt bilincse” – magyarázta a jegyző.

Volt tanú is

Sárosi Gábor sérüléseiről felvételek készültek, combjain és karjain sötét véraláfutások láthatók, ezekről elég nehéz lenne elhinni, hogy eséstől származnak. A férfi a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályán jelentkezett, otthoni kezelést írtak elő számára.

Törvényszéki orvosi látlelet is készült, ugyanakkor az ügyészségen tett feljelentést a rendőr és a jegyző ellen. Kopacz Csaba jegyző ugyanakkor azt mondta kérdésünkre, az őt ért rágalmazásért akar pert indítani. Mind Sárosi, mind Kopacz említette Csutak Gáspár helyi tanácsos nevét, aki épp akkor járt a községházán, amikor az események történtek.

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

Kérdésünkre Csutak így számolt be a látottakról: „A hivatalba belépve, az előtérben láttam, hogy Sárosi Gábort rángatta a rendőr, rá is szóltam, hogy egy kicsit szebben kellene bánni vele, főleg, hogy egy idősebb és beteges emberről van szó. Sárosi meg is szólított: Gáspár, segíts! Kérdeztem, mit követett el, hogy így bánik vele, azt mondta a rendőr, cirkuszt csinált. A rendőr kirúgta a lábát, leütötte a földre, és egy pulóverrel hátrakötötte a kezét, majd bevitte a rendőrőrsre” – mesélte a szemtanú, aki ezután felment a lépcsőn, és állítása szerint ennél többet nem látott. Hozzátette, utólag bánta, hogy nem állt oda a segítséget kérő ember mellé. Csutak azt is elmondta kérdésünkre, hogy Sárosi nem tűnt ittasnak.
A rendőrség tagad, pénzbírság Sárosinak

A csicsói rendőrség december 10-én egy pénzbírságról szóló értesítést továbbított Sárosi Gábornak. A dokumentum szerint a panaszos ittas állapotban volt a hivatalban, kiabált és sértő szavakat használt, ezért bírságolták meg 500 lejre.

A rendőrség hivatalos álláspontját az ügyben Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője közölte. Eszerint a polgármesteri hivatalból értesítették a rendőrt, hogy egy férfi botrányt okoz a hivatalban. A szóvivő szerint a rendőr felszólította a láthatóan ittas férfit, hogy hagyja el a helyiséget, és később térjen vissza, ha lehiggadt. „A férfi ennek nem tett eleget, ezért a rendőr bevezette az őrsre, ahol kihallgatta” – mondta a szóvivő, aki szerint az őrsön ott volt a polgármesteri hivatal képviselője is, nyitva volt az ablak, és az arra járók is hallhatták, mi történik. Bilincselésről, verésről nem tud a szóvivő, aki azt mondta, a panaszosnak természetesen joga van feljelentést tenni az ügyészségre, amelynek tiszte eldönteni, hogyan folytatódhat az ügy.

KOVÁCS ATTILA székelyhon.ro

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Gumibottal vert és pofozott a rendőr Csicsóban?

  1. te kételkedő csicsai, olvasd el a fenti cikket: Van egy tanú is! Jegyző, mint minden gazember, tagadja, hogy valami köze is lenne a dologhoz. Rendőr pedig annyira aljas, hogy még egy havi nyugdíjnak megfelelő büntetést is kiró. Ez már nem egyéb, mint a falu népének a szemberöhögve agyonverése. vagyis, a gyengébbek kedvéért, csinálhattok, amit akartok, én azt verek agyba-főbe, akit akarok, s utána röhögve kiküldök neked a havi nyugdíjánál nagyobb büntetést!
    Lassan odajutunk, mint a 80-as években, mikor húsvétkor Szeredában minden „részeg” magyart bevittek és jól megvertek. neveket is adok: katona József és Zoltáni Attila traktorgyári mérnökök. katona Józsefet kivitték aztán éjjel az Olt partra és ott verték agyon. Ájulva ott hagyták a hóban, ami azt jelenti, hogy arra törekedtek, ott faggyon meg. De helyrejött és valahogy bevánszorgott az alsó részleg kapujáig, ahonnan riasztották Deáky igazgatót.
    Egy másik évben Dobos Árpád technikust és Moldován Emil mérnököt akarták húsvétkor megverni a volt Femina épülete előtt. De a második váltásból éppen jöttek ki a munkások és közbeavatkoztak. Dobos kicsavarta a 3 milicista egyikének kezei közül a géppisztolyt és eltünt vele. A traktorgyári munkások a 3 milicistának ellátták a baját. Dobos letette a géppisztolyt a traktorgyár kapujánál és felhívta Deáky igazgatót, aki már a megyei első titkártól, Szász elvtárstól, értesülve volt a történtekről. És azt is tudta, hogy a géppisztoly eltünése már Bukarestnek le volt jelentve.
    Vissza csicsóba: ha a faluvégi cigányt verik meg, amelett is ki kell állni, mert a falu közösségéhez tartozik az is!
    Több mint 200 komment itt olvasható:
    http://www.szekelyhon.ro/hirek/tarsadalom/gumibottal-vert-es-pofozott-a-rendor-csicsoban#comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük