Ezt nem gondolta át Biden: afroamerikaiaknak beszélt a fehér felsőbbrendűségről
Az amerikai elnök szerint ez jelenti a legsúlyosabb terrorfenyegetést, a közönség soraiban többen hátat fordítva tiltakoztak az elnök beszéde közben.
Az amerikai elnök szombaton a washingtoni Howard Egyetem végzős hallgatóinak mondott beszédében arról beszélt, hogy szerinte a fehér felsőbbrendűség a legsúlyosabb terrorista fenyegetés. Az egyetem diákjai többségében afroamerikaiak, ezért érezhette az elnök szükségesnek, hogy a rasszizmus problematikájáról beszéljen, amely
„régen kettészakította az embereket” – fogalmazott.
Kifejtette, hogy 240 éve zajlik a küzdelem „a legjobb és legrosszabb” amerikaiak között, azaz a mindenki egyenlőnek született eszméje és a rasszizmus általi megosztottság között. A csata pedig soha nem ér véget – tette hozzá.
Az elnök beszéde nem nyerte el a hallgatóság tetszését, többen tiltakozásként hátat fordítottak az elnöknek és a rasszizmus elleni feliratokat tartottak a magasba.
Kiemelt kép: MTI/AP/Andrew Harnik
Legfrissebb anyagaink:
Brutális támadás érte a Fradi szurkolóit Zabrzéban: huligánok vertek szét egy éttermet a Ferencváros meccse előtt (videó)
Arculköpött 56-os ősök: a Ti-Sza Párt politikusa annak tapsolt, aki sárba tiporta saját dédapja hőstettét
Szijjártó Péter BYD-ügye a BRFK-hoz került: gyanú, nyomozás és politikai háttér
Veszélyben a 2027-es minimálbér-emelés: a gyenge gazdasági teljesítmény miatt újratárgyalások jöhetnek a VOSZ szerint
A globális háttérhatalom Szlovákiát veszi célba: pénzügyi blokáddal próbálják megbuktatni Robert Fico szövetségeseit
Liverpooli gyalázat: lengyel anyát bilincseltek meg a brit utcán, mert meg akarta védeni a gyermekét a rendőri önkénytől
Ruff Bálinték folytatják a politikai leszámolást, de nagyon benézték: a prémium díjak nem weboldal-üzemeltetésre, hanem stratégiai kommunikációra és 24 órás válságkezelésre vonatkoznak






















