Ezeket az árukat nem lehet Litvánián keresztül Kalinyingrádba szállítani
A Kalinyingrádi Terület Gazdaságfejlesztési Minisztériuma közzétette azt a listát, amelyen azok a tételek szerepelnek, amit tilos Litvánián keresztül bevinni a régióba.
A minisztérium honlapján közzétett, az EU Tanács rendeletének korlátozásai alá tartozó áruk listája 66 oldalon 23 rovatot tartalmaz.
Így például már nem lehet Litvánián keresztül a kalinyingrádi régióba szállítani repülőgép és űrhajó alkatrészeket vas- és acéltermékeket, repülőgép-üzemanyagot, cseppfolyósított földgázhoz hűtőberendezéseket és más egyéb termékeket.
A kalinyingrádi régió kormányzója, Anton Alihanov korábban úgy nyilatkozott, hogy a térség kompkomplexuma megbirkózik a tranzittilalom miatt keletkezett új kihívásokkal. Az olajtermékek szállítása Litvánián keresztül folytatódik a kalinyingrádi régióba, hiszen ezeknek a termékeknek a szállítása augusztus 10-ig nincs korlátozva.
Az orosz külügyminisztérium június 20-án közölte, hogy Moszkva ellenségesnek tekinti Vilnius fellépését, mivel ezzel az intézkedéssel a litván hatóságok a korábbi szerződésekben foglalt kötelezettségüket szegik meg,
Kiemelt kép: © RIA Novosti / Mihail Golenkov
Legfrissebb anyagaink:
Brutális támadás érte a Fradi szurkolóit Zabrzéban: huligánok vertek szét egy éttermet a Ferencváros meccse előtt (videó)
Arculköpött 56-os ősök: a Ti-Sza Párt politikusa annak tapsolt, aki sárba tiporta saját dédapja hőstettét
Szijjártó Péter BYD-ügye a BRFK-hoz került: gyanú, nyomozás és politikai háttér
Veszélyben a 2027-es minimálbér-emelés: a gyenge gazdasági teljesítmény miatt újratárgyalások jöhetnek a VOSZ szerint
A globális háttérhatalom Szlovákiát veszi célba: pénzügyi blokáddal próbálják megbuktatni Robert Fico szövetségeseit
Liverpooli gyalázat: lengyel anyát bilincseltek meg a brit utcán, mert meg akarta védeni a gyermekét a rendőri önkénytől
Ruff Bálinték folytatják a politikai leszámolást, de nagyon benézték: a prémium díjak nem weboldal-üzemeltetésre, hanem stratégiai kommunikációra és 24 órás válságkezelésre vonatkoznak






















