EU: Kapkodás és látszatintézkedések a spekuláció ellen
Miután a mese a kabócáról és a hangyáról nem bizonyult elegendőnek a görög és az euróválság magyarázatául, Németország elsőként intézkedéseket is hozott a spekulánsok ellen. Berlin, hogy ne maradjon egyedül, csütörtökön (május 20.) nemzetközi konferenciát is rendezett a témában.
A hónapok óta tartó válságot a fősodratú média kezdetben a görögök lazaságával, alacsony munkatempójával igyekezett magyarázni. A spekulánsok szerepét csak később és úgy mellesleg érintette. Ez azonban különösen Németországban, amely a Görögországnak nyújtandó hitelek fő viselője, nem vált be, mert az átlag német polgár a szokásosnál jobban gyanút fogott és képviselőinek kényes kérdéseket tett fel. A kedélyek megnyugtatására a német politikusok kénytelenek lettek a spekulánsok ellen bizonyos – ideiglenes – intézkedéseket megtenni. Május 19.-től 2011. március 31.-ig tilos az euró-zóna államkötvényeivel és CDS-szel (credit default swaps, azaz egy állam vagy vállalkozás csődje elleni biztosítással) kereskedni.
A szakzsargonban ezt az üzletet üres eladásnak nevezik, amelyből két fajta létezik. Az „egyszerű” üres eladás lehetővé teszi, hogy a spekuláns eladja a kölcsönzött kötvényt abban a reményben, hogy később olcsóbban visszavásárolja. A másik – amely ellen Berlin harcol – még olyan kötvények eladását is engedélyezi, amelyeket a spekuláns valójában még csak ki sem kölcsönzött. Habár német politikusok már hetek óta lépéseket sürgetnek a spekuláció ellen, Európa most mégis meglepődött és kritikus megjegyzéseket tett, Berlin intézkedéseit fölöslegesnek ítélve. Hogy ez a kritika mennyire álszent, mi sem mutatja jobban, mint a vezető nyugati politikusok ígéretei a válság kirobbanásakor a bankok megrendszabályozására. Azóta pont az ellenkezője történt, mert a bankok még jobban rájöttek a „válság ízére”. Szakértők szerint csak Amerikában az adófizetők pénzéből fizetett „banksegély” a kezdeti 700 milliárd dollárról 23 trillióra (azaz 23 ezer milliárdra) nőtt. A leghatékonyabb trükk, hogy a kormány szinte kamat nélkül kölcsönöz pénzt a „szegény bajba jutott bankoknak”, amelyek „too big to fail” (túl nagyok, hogy veszni hagyják őket). Ők pedig ezt a pénzt 3-4 százalék nyereséggel visszakölcsönzik az államnak. A különbséget az adófizető állja.
Az európai kritika azért is hamis, mert hasonló intézkedéseket már más országok is foganatosítottak. Például az USA a válság kitörésekor, de Görögország is április végén a spekuláció megfékezésére, vagy Spanyol- és Franciaország, ahol a válság óta a részvényeket illetik hasonló tilalommal. Svájcban ez a fajta spekuláció pedig eleve tilos volt úgy a részvényekkel, mint a kötvényekkel. Németország intézkedéseit az „euró-zóna államkötvényeinek rendkívüli képlékenységével” okolta meg, ami az egész pénzrendszert nagy veszélybe hozhatja. Kritikusainak csak annyiban lehet igaza, hogy Németország egyedül nem tudja hatékonyan leküzdeni a spekulánsokat, mert azok más országokba távoznak. Ezt persze a németek is tudják, és ezért igyekeznek – a nemzetközi konferencia is főleg erre szolgál – az EU fő politikusait is bevonni a spekulánsok elleni küzdelembe. A vezető német politikusok, mint kancellár Merkel és a pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble, még átfogóbb intézkedéseket, mint például a sokat emlegetett, de sosem elfogadott transzakciós adót (Tobin adó), javasolják megvalósítani nemzetközi szinten. A pénzpiacok reformjának terve annál inkább elhalványul, minél inkább megerősödni látszik a gazdaság, óvott Schäuble. Pedig úgy a pénzügyi szereplők, mint a pénzügyi eszközök is megreformálandók. „Nem szabad veszítenünk a lendületből”, bíztatott a német pénzügyminiszter. A német EU-főbiztos, Günther Oettinger más államokat is ösztönzött a transzakciós adó elfogadására. Javasolta, hogy a téma a következő G20 csúcson kerüljön napirendre.
Közvetlenül a berlini konferencia előtt néhány európai politikus is pozitívabban reagált a német tervekre. A francia gazdasági miniszter, Christine Lagarde, visszautasította ugyan Merkel kancellár megjegyzését az euró válságáról, de osztotta véleményét abban, hogy a német intézkedéseket más államokkal is meg kell tárgyalni. Michel Barnier az EU belső piaca és a pénzügyek tekintetében illetékes főbiztos pedig egyenesen szükségesnek nevezte az európai együttműködést e téren, amit Barroso elnök is támogatott.
Talán valami megmozdult. Hogy azonban ne csak látszatintézkedéseknél maradjunk, Merkel kancellár szerdán a Bundestag előtt kijelentett javaslatának kellene valóra válnia. Merkel a transzakciós adó bevezetését a júniusi G20 találkozótól várja el. Ha azonban ez nem történne meg, akkor szerinte az EU-nak kell lépnie. „Ha nem sikerül ott (a G20 találkozón) megegyezni, akkor az EU-tól követeljük a pénzügyi szektor hozzájárulását (adóját), hogy az emberek végre valami igazságosság érzéséhez jussanak”.
Igen, ez lenne a legfontosabb lépés a pénzvilág normalizálása felé, különben még az ünnepelt mentőcsomagok is a visszájára sülnek el, mint ahogy azt Karl Albrecht Schachtschneider és társainak keresete (lásd „Az euró elsüllyed az adósságmocsárban” című cikket) jelzi.
Vajta DénesNemzeti InternetFigyelő
Mementó 2006 emlékmű
