Ettől tartottak sokan, a közvetlen konfrontáció szintjére süllyedt Moszkva és a NATO viszonya
Gyakorlatilag a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön.
Gyakorlatilag ezek a kapcsolatok mostanra a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le
− hangoztatta az orosz elnöki szóvivő.
Dmitrij Peszkov szerint a NATO-országok és maga a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő szövetség is már közvetlenül belekeveredett az Ukrajna körüli konfliktusba.
A NATO folytatja mozgását a határaink felé, a katonai infrastruktúrájának a határaink felé való bővítését
− mondta.
Úgy vélekedett, hogy a NATO a lényegét demonstrálja, hiszen a szövetséget az Egyesült Államok a konfrontáció eszközeként hozta létre, elsősorban az európai kontinensen.
A NATO ebben a tekintetben továbbra is betölti funkcióját, amely azonban jelenleg semmiképpen sem járul hozzá a kontinens biztonságához, kiszámíthatóságához és stabilitásához, hanem éppen ellenkezőleg, destabilizáló tényezővé vált
− mondta Peszkov.
Andrej Kartapolov, az orosz parlamenti alsóház védelmi bizottságának elnöke reagált Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszternek arra a kijelentésére, miszerint NATO-tagországok közös missziót hoztak létre Ukrajnában. Kartapolov úgy vélekedett, hogy ez az intézkedés a következő lépések legalizálását célozhatja, és kilátásba helyezte, hogy
Oroszország figyelemmel fogja kísérni ezeket.
Kiemelt képen: Dmitrij Peszkov / Fotó: Kremlin.ru
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…