Elrabolt taxival okozhatták a halálos balesetet az Árpád hídon (videó)
Az éjjel brutális közlekedési baleset történt az Árpád hídon: egy taxi nagy sebességgel a forgalommal szembe hajtott, majd frontálisan ütközött szemből, szabályosan közlekedő Suzuki Ignisszel, amibe hátulról belement egy másik, szabályosan közlekedő taxis a Skoda Octaviával. A forgalommal szemben hajtó taxit vezető személy, valamint a Suzuki két utasa vesztette életét a balesetben – írta meg a Mandiner.
A Baleset-info oldal információi szerint egy férfi Toyota Camry taxival szemben a forgalommal menekült, miután a híd budai hídfőjénél erőszakkal elvette a gépkocsit a tulajdonos taxis hölgytől, majd frontálisan ütközött a Népfürdő utca felől szabályosan érkező Suzuki Ignisszel, amely megpördült, ekkor pedig a mögötte érkező Skoda taxi is belerohant a Suzukiba.
Szinte mindenki beszorult a roncsokba, az Ignis összes ajtaját levágták, a tetejét pedig felhajtották a tűzoltók, a Skoda taxi bal első ajtaját szintén le kellett vágni, mint ahogy a Camry mindkét bal oldali ajtaját is.
Magyar Hírlap
Kiemelt képen: Sérült járművek az Árpád hídon, ahol összeütközött három autó 2024. július 3-án. A balesetben hárman életüket vesztették.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Legfrissebb anyagaink:
Egy hónap, négy botrány: így kormányoz Magyar Péter
Egyetemektől a repülőtérig: így építi le a nemzeti vagyont a Tisza-kormány
A kárpátaljai magyarok megoldhatatlan problémái – ahogyan Lengyelországban látják
A tiszás szavazók is megéreznék: Így kényszerítené térdre a magyar családokat az új uniós országajánlás
Cs. Szabó Béla: Zelenszkij és az európai vezetők öt feltételt szabnának az igazságos békéhez
„Jelentsenek fel!” – Balla György pontról pontra zúzta szét a tiszás rágalomhadjáratot
Tegyük rendbe a tényeket: Mi az igazság Gurzó Mária videója körül?






















