Elhunyt Lipusz Zsolt, a kurucok történelemtanára – tragikus hirtelenséggel érkezett a behívó a Hadak útjára
Forrás: Kuruc.info
![Lipusz Zsolt](https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2015/05/lipuszutolso21.jpg?w=108)
Május 21-én a partiumi Székelyhídon tragikus hirtelenséggel elhunyt portálunk (a kuruc.info szerzője – NIF szerk. megj.) nagyra becsült szerzője, Lipusz Zsolt. A „kurucok történelemtanárának” csupán 51 évnyi e világi szolgálat jutott. Barátunk, harcostársunk nemcsak tanította, hanem alakította is történelmünket, melynek most végérvényesen részévé is vált. Fáradhatatlan harcával sokunknak mutatta az irányt a szebb jövő felé vezető ösvényen, de most egyenesen a Hadak útjára kapta a visszautasíthatatlan behívóparancsot. (Eddig a Kuruc híre)
Kedves baráttól kell búcsút vennünk. Túl fiatal volt még ahhoz, hogy ne döbbentsen meg bennünket ez a hír. Harcos igazságkereső ember volt, aki nem ijedt meg a saját árnyékától. Pedig többen el akarták taposni, de nem sikerült nekik…
Most mégis, a halál diadalt aratott rajta. De csak időlegesen, mert hisszük, hogy odaát most is mosolyog ezen a szánalmas győzelmen. Csak a testét sikerült megsemmisíteni, de az emlékét nem!
Nyugodj békében, Zsolt! Isten adjon neked nyugodt pihenést odaát!
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Hálával és nagy tisztelettel emlékezünk rá. „Adjon az Isten örök nyugodalmat neki és az örök Világosság fényeskedjék neki!”
Neki legyen nyugalma, de azoknak soha, akik előidézték korai halálát. Jobban meg kellene becsülni az igaz, szókimondó, becsületes hazafiakat, hogy ne hulljanak idő előtt, sorban!!!
Nyugodjon Békében !
Megdöbbentett a hír. Kedveltem írásait.
Megdöbbenve olvasom! Hatalmas tudással,és nagyon jó „irókával”rendelkezett.Sokan szerettük irásait.Ő is egy „elmenyitogató”,őszinte EMBER volt,és nagyon fog hiányozni.
Nagyon lesújtott halálának hire! Nyugodjon Békében!
Őszinte részvétem családjának. Őrizzük irásait, emlékét!
Irjatok meg, mi tortent, hogy ilyen hirtelen tavozott el !
Egy igaz magyar emberrel kevesebben lettünk.
Isten nyugtassa.
H.B.
„Igaz magyarnak lenni akkora teher,hogy aki sokat viseli megerősödik.” Wass Albert
Azért haltál, amiért Éltél ! Az ÚR legyen Veled.