KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

ELHATÁROLÓDÁS? – a liberálisok kedvenc furkósbotja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A hazugságok leleplezése és elhatárolódás – címmel ismét megjelent a neten egy ordas nagy hazugság. Ami persze nem meglepő, hiszen a baloldalon állandóan tolvajt kiáltanak a tolvajok és ez csakis a balliberálisok szócsöveként megjelenő Geri Tibor látszólag magánakciója, ami viszont egyértelműen az egyik nagy pártpolitikai szekértábor érdekében történik még akkor is, ha ezt ő állandóan tagadja.

Kezdjük a címnél!

Már maga a kifejezés, hogy „elhatárolódás” a liberálisok kedvenc furkósbotja, hiszen állandóan ezt követelik mindenkitől, aki szerintük túlzottan nemzeti, vagyis nem csak szavakban az, hanem tettekben is. A hazugság szó pedig olyan ember szájából, aki folyamatosan és nagyon rafináltan próbálja nemzeti hőseinket, alkotmányosságunkat a sárba ráncigálni úgy, hogy közben kifejezetten szolidárisnak tűnik a szegény magyar néppel: minden gondolkodni képes ember számára leleplező. Igaz, ezt a tevékenységét nagyon profi módon teszi, hiszen még egy fiatalt is odaültet maga mellé, sőt egy olyan hölgyet, aki – bár nem olvasta a Sacra Hungarorumot – de bizony a férfi sovinizmus komoly ellentéte és nagyon is okos. Bár azt valószínűleg nem tudja, hogy mibe rángatták bele!

„Az igazán profi hazudozókat arról lehet megismerni, hogy nem csupa hazugságokat mondanak és éppen ez az érdekessége a dolognak. Mert vagy azt csinálják, hogy egy csomó igazságot összekevernek egy kevés hazugsággal, vagy egy kevés igazságot összekevernek egy csomó hazugsággal, mikor melyik felel meg jobban az érdekeiknek… ha ezt profin csinálják, akkor az összes igazság, amit addig elmondtak úgy összekeveredik, hogy az egész hazugsággá válik.” Nos, kb. ez az, amit ez a csinos és okos hölgy elmondott Geri Tibor felvezetésére, vagy bevezetőként. Ám ez annyira passzol az egész szereplésükhöz, hogy szinte nem is kellene mást leírnom, mert azt az ars poétikát adta meg „költészetükhöz” ezzel, ami rájuk sajnos 100 százalékban igaz.

„Ez különösen igaz, amikor politikáról és jogról van szó, mert a pici hazugság miatt a laikusok számára az egész használhatatlanná válik.” – ezt a gondolatsort fontos lesz megjegyeznünk, mert visszatérően fogják alkalmazni, hiszen mindketten profik, legfeljebb ennek még a látszatát is szeretnék elkerülni. Bár ezek után bemutatkozik, hogy ő a kommunikációs szakértő, Geri Tibor pedig a jogi és politikai szakértő. (Kár, hogy mi már pontosan tudjuk, hogy az ún. szakértők miképpen vitték hazánkat csődbe.)

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

De lássuk a jogi és politikai szakértő nyilatkozatát!

„Amit az elmúlt 8-9 évben ezen a téren tapasztaltam… hogy újra és újra kiforgatják az ember szavait..” – mondja, majd kifejti, hogy nem lehetett Gyurcsány tartótisztje, mert egy évben végeztek a főiskolán, s nem lehetett tartótisztje annak, aki a főiskolán már tartótiszttel rendelkezett. (Én ugyan soha nem állítottam ilyet, de szerintem még az is elképzelhető, hogy Gyurcsány volt Geri tartótisztje, mert az elvtársak között nem az számított, hogy ki hány éves, hanem ki elvhűbb párttag, ki az, aki jobban ragaszkodik a szocialista vívmányokhoz. Geri „elvtárs” azonban oly annyira ragaszkodik ahhoz a mantrához, amit az utolsó kommunista országgyűlés által elfogadott ál-alkotmányban olvasott, hogy kettejük közül ő a ragaszkodóbb, de ez a nyilatkozatából ki is fog derülni biztosan!)

Nézzük, tehát miket állít Hajnal János állítólagos hazugságairól!

Szerinte ugyanis minden Alaptörvény ellenes szervezet mögött Hajnal János áll, csak éppen nem akarja azt az utat képviselni, amit ő, vagyis a jogi és politikai szakértő kitalált, hisz azt nem elegendő kimondani, hogy az alaptörvény érvénytelen, hanem az egyetlen megoldás mellett kellene kiállnia mindenkinek, akinek ez az érvénytelenség kimondás az érdekében áll! Geri Tibor szerint tehát az a hazugság, hogy ő nem csinál semmit, csak beszél, de az is, hogy vele nem lehet kompromisszumot kötni. Véleménye szerint neki „nem saját agymenése van, mint az összes többinek, hogy a saját hülyeségét akarja ráerőltetni az egészre meg a többiekre is, s mindenkit maga mögé akar állítani.” Vagyis Geri csak arról beszél, amit felismert, hogy mi van az ideiglenes alkotmányban!

No, most álljunk meg egy kicsit!

Geri szerint ideiglenes alkotmány az 1989. évi XXXI. törvény, amelyet az utolsó kommunista országgyűlés azért fogadott el, hogy biztosítsa saját számára a „békés” átmenetet és a hatalom megtartását úgy, hogy egyrészről gazdasági hatalommá konvertálja az addigi kizárólagos politikai hatalmát, másrészről viszont épp az MSZMP átalakításával megtartson a politikai hatalomból is annyit, amennyi elegendő arra, hogy ne vonjanak felelősségre senkit az addigi bűnelkövetők közül. Azt se felejtsük el, hogy ugyan valóban benne van a jelzett ál-alkotmányban az a tétel, hogy „minden hatalom a népé” – ez azonban csak papíron van és volt is így, vagyis nem ér semmit, mert nem tartották be és nem is fogják, hiszen a népszavazás rendszerének a kiüresítésével, minden népi kezdeményezésnek valójában lőttek, s az egyetlen lehetőség a jó irányú változásra a választási harcban való részvétel. Geri szinte mindenütt csúsztat, mert nem a nemzet visszaépítése a célja a választásokra, hanem a Fidesz folyamatos lejáratása úgy, hogy abból a balliberálisok profitáljanak.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

Hangsúlyozom, hogy semmi közöm a Fideszhez, sőt még bőven Geri előtt megkritizáltam két professzor társammal az Alaptörvényt még 2011-ben. (Ez olvasható a NEEM honlapján!) Hol volt 2011-ben Geri Tibor? Vagy hol járt 2006-ban, amikor a Gyurcsány féle szemkilövetős terrorcselekmények megtörténtek? Otthon ült, vagy hallgatott miközben a balliberális terror dühöngött a fővárosban? Milyen jogi és politikai szakértő az, aki akkor nem hallatta a hangját a terrorisztikus hatalom ellen?

Ám nézzük, mit mond a szakértő úr az országot kirablók álalkotmányáról?

„Az ideiglenes alkotmány egy csodálatos, nagyszerű jövőt jelölt ki a magyar nép számára és nincs más út a magyar nép számára csak ez! Jogilag csak ez az egyetlen út, viszont ez mindent megold visszafelé is, mert a magyar királysággal jogfolytonosságot lehet létesíteni. Meg előre is egy olyan új rendszert épít föl, ami még nem volt a világon. Mert általa a nép alkotja meg az alkotmányát és az állam a nép érdekében működik. Ilyen még nem volt a világon, nekünk van rá lehetőségünk először megcsinálni ráadásul úgy, hogy a diktatúrát is föl tudjuk ezzel a móddal számolni. Ezek után jönnek nekem olyannal, hogy a MATT, meg a Népi Törvénykezés a megoldás. Holott mind arról szól, hogy kivegye a nép kezéből az ideiglenes alkotmányt, s olyat adjon a kezébe, amivel ezt a diktatúrát nem lehet felszámolni. Tehát a félrevezetés arról szól, hogy az embereket elvigye onnan, ahonnan jogszerűen fel lehetne számolni ezt a diktatúrát a magyar állam jogával. Nem visszafelé kell menni, nem a köztársaságba, hanem előre, mert az ideiglenes alkotmány megadta a jogot a népnek az alkotmányozásra. Innentől kezdve ezzel a joggal föl lehet építeni egy új társadalmi rendszert, egy új államot, ami jogfolytonos, mert a magyar nép az, aki egy új államot létesíthet. Ahogy a magyar királyság idején a szentkorona teste, azaz a nép volt 1848 után, ugyanígy 1989 után szintén a nép az, amelyik alkotmányozhat.”

(BG: Szegény szakértő nem érti, hogy a magyar joghagyomány eltér a nyugatitól és csak Angliával lehet összehasonlítani, vagyis nincs alkotmányozás, csak a szokásjog és a joghagyomány szellemében lehet törvényeket hozni! Vagyis azért nevezte a Fidesz alaptörvények azt a törvényt, amit meghozott, mert ők végre megértették ezt az alapvető különbséget. Nem az tehát a baj azzal a jogszabálytömeggel, hogy nem alkotmány, hanem az, hogy a bevezető preambulum (Nemzeti hitvallás) ellentmondásban van az azt követő normarendszerrel! Márpedig ellentmondás (kollízió) nem lehet egyetlen törvényben sem, főleg nem a Lex fundamentálisnak nevezhető alaptörvényben.)

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

Mi 2011-ben ezt a belső ellentmondást kifogásoltuk meg az Alkotmánybíróságnál, akik azonban „nem értek rá” foglalkozni fél éven keresztül a beadványunkkal, s megvárták 2012. január elsejét, hogy hatályba lépjen a Fidesz féle Alaptörvény, így rájuk is kötelezővé váljon! Sajnos innentől kezdve azok a felelősek az Alaptörvény belső ellentmondásai kapcsán, akik nem voltak hajlandóak erről tárgyalni. Így nem maradt más út a magyar nép előtt, mint önszerveződő módon, helyi, önvédelmi és szellemi kaláka köröket létrehozva felkészülni a választásokra, s nem önfeladó módon távol maradni az egyetlen hatalomszerző lehetőségtől, hanem saját választókerületi követek állításával „bevenni” az országgyűlés épületét és visszavenni a közhatalmat a pártoktól a valódi népképviselők útján! Ha ez megtörténik, akkor lehetséges beszélni arról, hogy népszavazás nélkül ne lehessen Alaptörvényt írni, módosítani, bevezetni!)

Amíg ezeket a tényeket nem hajlandó Geri Tibor elfogadni, addig sajnos a balliberálisok szekértolójának kell tartani, s a videóit pedig egy profi propagandaanyagnak a szörnykoalíció oldalán. Hajnal János és a Néphatalom, Alkotmányos Ellenállás, Matt, stb. pedig bármikor megszervezhetik a saját önvédelmi kaláka köreiket, s ha jelölnek választókerületi követeket a 2022-es választásokra, akkor a Nemzetegyesítők örömmel adnak megbízólevelet a jelöltjeik számára, mert ők nem a hatalomra törnek, hanem csak vissza akarják juttatni a népképviselők kezébe a pártok által privatizált közhatalmat. Kérek tehát minden jó magyart, hogy gondolkodjon el arról, amit leírtam!

Akik szerepelnek ebben az írásban, ne támadásnak vegyék a soraimat, hanem felhívásnak arra, hogy működjünk együtt és akadályozzuk meg a további hazugságok megjelenését azzal, hogy alapvető dolgokban próbáljunk meg egyetérteni, s ezáltal, együttműködni! Jelmondatom szerint ugyanis: NEM AZT KERESEM A MÁSIK MAGYAR EMBERBEN, AMI ELVÁLASZT, HANEM AMI ÖSSZEKÖT!

BG

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “ELHATÁROLÓDÁS? – a liberálisok kedvenc furkósbotja

  1. Még szerencse , hogy ismerjük a részeges Gy. Feri bandáját és elméletét , így mondhatnak bármit , állíthatnak bármit , a kutya sem veszi figyelembe , szomorú idők jöhetnek , ha újra a hatalomra kerülnének .

  2. „az egyetlen lehetőség a jó irányú változásra a választási harcban való részvétel….”
    látod – látod Bene Gábor csak elszólod magad te is – hisz ezzel működteted – azt amitől megakarunk szabadulni!
    Nézd elég volt a sok csúsztatásból mellé beszédből manipulálásból – határozott állásfoglalásom véleményét leírtam – idézem neked ide: „….Górcső alá vettem minden csoportot – ráhangolódtam és hazugság vizsgálata alá vetettem – azaz, hogy értsd telepatikusan alaposan átvizsgáltam – mások úgy mondják ezt hazugság vizsgálógép alá vetették – és vagy át ment vagy megbukott alatta!
    Egyetlen egyet se találtam, amelyik megfelelt volna a tökéletes követelménynek a globális rém uralom ellen! Magyarul megbuktak, mert hamisak voltak! Az igaz – nagy számban volt köztük, ahol a kezdő jó szándékot érzékeltem, de a kivitelezése már egyértelműen a hamisságra utalt – ha tudott róla ,ha nem!
    Kiegészítem ma: 2020. 11. 26.-án 5:47-kor írom, mindenhol ott vannak, benne vannak tagként bomlasztónak és irányítónak a vezetésben! Ha tudsz róla, ha nem!
    ÍGY CSALTÁK CSAPDÁBA AZ EMBEREKET
    „….Drága embertársak, vigyázzatok, mert szisztematikus lázítás történik. Azért vannak ilyen összevissza hírek és közlemények minden jelenség kapcsán, hogy összezavarják az emberek gondolkodását, egymásnak ugrasszák őket. Mindez azért történik, hogy be tudják hozni a katonai diktatúrát a teljes világban. Fontos tudni, hogy akik belemennek a lázadásba, földi életüket és lelküket kockáztatják….”
    https://www.youtube.com/watch?v=PBs2BrrcH9U
    „Ingyen kaptátok: ingyen adjátok!”
    Az éhínség idején a legfinomabb kenyér az, amelyet megtörnek, és megosztanak egymással!
    Érthetetlen NE LÁZADJ akkor amikor életedre törnek és pusztítanak! Igen ma még a többség számára, mert lebutítottak! Sokáig én is úgy gondoltam – fel kell lázadni ellenük, de döbbentem rá egy szép napon és nyilvánosan le is írtam közöltem: az interneten….
    – emlékezetből idézem az akkori üzenetet: „….nem szabad rájuk támadni, mert minden az ő kezükben van pénz, fegyver, stb. hasonló , ők pusztítok mi építők vagyunk – tehát menj el mellette és építsd magad világát…” Tehát ha ellene megyek – tűntetek , meg stb. hasonló éltetem,…”
    AZ EGYETLEN BÉKÉS MEGOLDÁST ITT ÍRTAM LE:
    László Kiss
    megosztott egy hivatkozást.
    3tSl9pohn cpsote.olred •
    12 – oldal kérlek olvasd végig – hisz érted írtam!
    Sehol a világon nem lesz polgárháború ha az irányító köztörvényes gazdasági pénzi politikai irányító bűnözőket börtönbe zárod előtte! Sima még ilyen nem volt változás áll be békésen – a hamis maszkosok eltűnnek!
    AMERIKA VISSZAÁLLÍTJA AZ 1776-OS TÖRVÉNYEKET!
    Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata
    Ez a szócikk az 1776-os amerikai függetlenségi nyilatkozatról szól. Hasonló címmel lásd még: Függetlenségi nyilatkozat… Továbbiak ITT ELOLVASHATOD HA ÉRDEKEL: https://www.facebook.com/laszlo.kiss.75248
    ADMIN NE MODERÁLD KI – MERT ÚJ IDŐK JÖNNEK ÉS FELELŐSSÉGGEL TARTOZOL ÖNMAGADÉRT!

Hozzászólás a(z) szekelyse50 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük