Egyre több külföldi országban működnek az orosz bankkártyák
A Visa és a Mastercard szankciós kivonására az oroszok már 2014 óta készülnek, nem is érte őket meglepetés: a Mir-rendszer zavartalanul működik.
Bár tavaly még nagyjából 200 millió Mastercard és Visa kártya volt használatban Oroszországban, a bankrendszer már akkor sem az amerikai hálózatokat vette igénybe a belföldi kifizetéseknél, hanem egy sajátot, amelyet 2014-ben épített ki. Akkor a Krím-annektálás miatti szankciók részeként a két óriásvállalat több orosz bankkal is felmondta az együttműködést. Moszkva erre válaszul alkotta meg a Nemzeti Fizetési Kártyarendszert, amely függetleníteni tudta a kártyás tranzakciókat a pénzügyi revolverezéstől – ironikus módon az amerikai kártyák esetében is.
A rendszer saját kártyát is kibocsátott: a Mir névre hallgató eszközt az elmúlt hét esztendőben 100 millióan igényelték, biztosítva az orosz fizetési rendszer függetlenedését. (A sikertörténethez hozzá kell tenni: az összes állami alkalmazottnak és nyugdíjasnak kötelezővé tették a használatát.)
Úgy tűnik, a szankciós politika következtében kialakuló pénzügyi átrendeződés lassan azt a problémát is megoldja. Oroszország Ázsiában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten új piacok felé fordult, ezzel pedig az utalási és vásárlási tranzakciók lehetőségeinek kiterjesztése is elkezdődött, függetlenül attól, hogy a két nagy amerikai cég kivette Oroszországot ügyfelei köréből.
A Mir egyre több helyen használható, a partnerországok közé most Irán is bekerült, amely – szankciókkal szembeni túlélési képességének köszönhetően – jelenleg egyébként is igen erős partnerségi viszonyban áll Oroszországgal. (Csak a legfrissebb: a Gazprom a napokban írt alá egy 40 milliárd dolláros megállapodást az iráni állami olajtársasággal fejlesztési, LNG- és exportterületen.)
Moszkva tárgyalásokat folytat a fizetési rendszere kiterjesztéséről Kubával és az Egyesült Arab Emírségekkel is, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a jelenlegi és jövőbeli gazdasági szövetségesekkel együtt létrehozzák a SWIFT rendszer alternatíváját.
Ennek látványos eleme a dollár kiiktatása a tranzakciók során: az Irán és Oroszország közötti kereskedelem immár hivatalosan is rubelben történik, a közeljövőben pedig ugyanez a váltás fog megtörténni Kína, Törökország és India esetében is.
Ami a Visát és a Mastercardot illeti: a szankciók meghozatalakor a vezetők figyelmeztették az amerikai Pénzügyminisztériumot, hogy kivonulásuk nagyon is kontraproduktívvá válhat, hiszen ezzel tulajdonképpen a Mirre terelik át az összes pénzügyi forgalmat. Így is történt: a rubel erősödése mellett a Mir-hálózaton működő kártyák igénylése márciusig több mint kétszeresére nőtt az egy esztendővel ezelőttihez képest.
Mandiner
Kiemelt kép: Twitter