Dr. Polgárdy Géza: vitéz leveldi Kozma Miklós az időben
Kozma Miklós magyar lelkű magyar volt, s e tény menten meg is magyarázza, hogy a katonatiszt, író és MTI-vezető, noha a két világháború közötti időszak kétségtelenül jelentős szereplője volt, miért nem tartozik mindmáig a legtöbbet emlegetett és legismertebb közéleti szereplők közé.
„Magyar lelkű magyar!” Na, ez e legnagyobb vétkek egyike, amelyet ember Magyarországon elkövethet! S ez még akkor is így van, ha némely kortársával ellentétben, neki akadt monográ –fusa. De milyen? 2000-ben a PolgART kiadónál jelent meg Ormos Mária kétkötetes műve: „Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós” címmel. Könyve előszavában a történész-szerző meg is állapítja:
„Életútjának és mozgalmas üzleti-politikai karrierjének…eddig senki nem szentelt akkora figyelmet, hogy önállóan foglalkozzék vele. Kozma Miklós, mint „téma” ezt elsősorban két okból érdemli meg. Először azért, mert 1920-tól kezdve fokozatosan az állam közeli média császára lett, és maradt haláláig, 1841 végéig, másodszor azért, mert a két világháború közötti magyar politikai meghasonlottság egyik tipikus képviselőjét láthatjuk benne, aki azonban egyúttal különös volt a annyiban, hogy az irreális magyar álmot a realitással viszonylag magas színvonalon próbálta egységbe hozni.”
(Ez az „irreális magyar álom” persze annak az Ormos Máriának a tolla alól szaladt ki, aki nem csupán tagja volt 1969-89 között az MSZMP-nek, de e párt Központi Bizottságában és Politikai Intéző Bizottságában is jeleskedett. Ennek megállapítása után pedig már felesleges is a szerző objektívítását firtatni. Mert, hogy az, – mint kommunistáéknál bevett szokás, – teljes egészében hiányzik.)
Kozma Miklósról szólva a lexikonok általában megemlítik, hogy eredetileg Lázár Miklósnak hívták, s későbbi nevét csupán akkor nyerte el, amikor a Bárd Miklós néven verselő Kozma Ferenc adoptálta.
(Azt már nem mindig teszik hozzá, hogy Kozma Ferenc, mint fiatal katonatiszt tartózkodott Nagyáradon, ahol megismerte Nyíry Erzsébetet, aki ekkor még első házasságában élt egy Lázár vezetéknevű emberrel. S Kozma Ferenc csak azt követően vehette feleségül Nyíry Erzsébetet, hogy nevezett elvált Lázártól. Majd ezt követően adoptálhatta saját fiát, Miklóst. Igen, bonyolult. De hát ez történt.)
Nos, Kozma Miklós atyja példáját követve a katonatiszti pályát választotta, s a Ludovika Akadémián 1904-ben hadnaggyá avatták, majd a 10. huszárezredben négy évet húzott le Bukovinában. Amikor 1908-ban Budapestre került, érettségi vizsgát tett, majd titokban beiratkozott a jogra. 1909-ben főhadnagy lett, 1914-ben pedig kitört a világháború s ő kikerült a keleti frontra. A háború vége felé hírszerzőként dolgozott, először került így kapcsolatba a hírekkel. A háborús évek alatt 32 noteszt írt tele élményeivel, gondolataival, s 1931-ben mindezt könyv formájában is megjelentette, „Egy csapattiszt naplója, 1914-1918” címmel.
Majd 1918 novembere és 1919 januárja között a fővárosban a Hadügy Minisz-táriumban kapott beosztást.1919 júniusától már a Szegeden szerveződő Nemzeti Hadsereg tagja, a Fővezérség védelmi és propaganda osztályának vezetője. Az 1918. november 15. és 1919. augusztus 20. közötti időszak alatt írt naplójegy- zeteit „Az összeomlás, 1918-19” című, 1934-ben megjelent könyvében tette közzé.
Következzenek most részletek ebből, „Az összeomlás, 1918-19”című könyvéből, a hónap és a nap feltűntetésével, amikor a HITELES SZEMTANÚ sorait papírra vetette:
1918. november 20.
”November első napjaiban a tiszteket összegyűjtötték a Vérmezőn eskütételre és az új hadügyminiszter, Lindner ezredes, beszédében többek között kijelentette, hogy ’nem akarok többé katonát látni, nem kell többé hadsereg!’
Valószínű, hogy szokása szerint részeg volt, amikor ezt a szörnyűséget mondta, de lehet, hogy józanul is mondta volna, mert kijelentése végeredményében fedi Károlyi, a világ valamennyi népéhez intézett béke táviratának tartalmát.
Lindner ezredes, a magyar hadügyminiszter, nem akar katonát látni! Nem akar katonát látni akkor, amikor forradalom ide, köztársaság oda, az országot a szét-darabolástól csak a magyar katona menthetné meg. Hiszen a lapok mind arról írnak, hogy a határ menti megyékbe, mert nincs katonaság, cseh. szerb és oláh csapatok és csoportok sompolyognak be és törnek be itt is, ott is, ahol lehet. Nem ám hadseregek! Portyák, szakaszok, legfeljebb századok és nem harccal, betörve, hanem besompolyogva.
De miért ne?
Hiszen mi nem akarunk katonát látni! Nem akarjuk látni a magunk katonáit, hát majd látjuk az idegeneket. Ennél jobbat cseheknek, oláhoknak és szerbeknek ez a részeges őrült nem is mondhatott volna.”
1918. november 21.
„Az újságok, a hallottak és mindazok alapján, amiket úgyis tudok, bőven válogathatunk a most felszínre sodort szereplők között abban, hogy melyik a hit-ványabb vagy utálatosabb. Ez a kretén Károlyi nyilván a legkártékonyabb, de az én szememben a legvisszataszítóbbak egyike kétségtelenül Hatvany Lajos. Hat-vany maga nem jelent sokat, de sokat jelentett az, hogy a bomlasztó irányú irodalmat és a forradalmasító intellektuális csoportokat támogatta. Ő még ebben a válogatatlan társaságban is kibírhatatlanul ellenszenves. Ő és a hozzá hasonló társai, inkarnációja a lélekben örökké idegen, öntudatlanul is magyar gyűlölő, radikális intellektuelleknek, kik meggazdagodott, a magyar történelmen sokáig kívül állott családok második-harmadik generációjában tenyésztődtek ki, legtöbbször családjuknak is kétségbeesésére. Ezek magyar szempontból abszolút tagadást, negatív előjelet, – a nihilizmust jelentik. felülkerekedésük mindig a rothadás biztos jele.”
November 22-én Kozma arról ír, hogy Károlyiék Belgrádba utaztak Franchet d’ Esperay francia generálissal találkozni. „Ez aztán szép találkozó volt. A magyar küldöttségben részt vettek Károlyi Mihály, Jászi, Hatvany Lajos báró, Bokányi Dezső és Csernyák József.”
Tegyük hozzá: valóban szép egy társaság volt! A francia tábornok pedig értékükön kezelte Károlyiékat. Miután jól megvárakoztatta e díszes társaságot, végig állva, hellyel sem kínálva tárgyalt velük. De még csak kezet sem fogott egyikkel sem, sem érkezéskor, sem távozáskor. A tárgyalás pedig abból állt, hogy közölte velük a feltételeit. Kozma pedig hozzá tette: „Hozzám közelebb áll, – s ezt nyugodtan lemerem írni, – ez az ellenség, ez a francia generális, mint Károlyi Mihály és társasága. A tábornok tisztességes ember, becsületes katona és hazafias francia. Károlyi Mihály és társai pedig Belgrádban nem Magyarországot, és a magyarságot, hanem a nemzetköziséget, hitványságot, megalázkodást és butaságot képviselték.”
Érdemes lenne az egész könyvet idézni! Mivel azonban ezt nem tehetjük, a 24. oldalról ugorjunk a 296. oldalra, s következzen innen is egy idézet: mit is műveltek a magyarországi vörösök?
1919. július 6.
„Jászladányban május végén, mikor a románok a községet ágyúzták, Szöllősi bíró kitűzte a fehér lobogót. Felakasztották. Rudolf telepen agyonverték Gölém József csendőrőrmestert. Tolna tamásiban május végén kínzások után felakasztották Berta Pál, Madarász József és Hörig Imre polgárokat. A sopsonkövesdi vasúti állomáson Szamuelli felakasztatja Schmidt Mátyás vasutast fiával együtt. Kapuvárott a sok áldozat egyikének, Pintár Pál csendőr-őrmesternek kötele elszakadt. Leesik, erre újra felakasztják és rohamkésekkel össze szurkálják. Devecseren tucatjával akasztatta Szamuelli az ellenforradal- márokat. Csupa parasztot és vezetőjüket,Bajáky tartalékos hadnagyot. A fele-ségeknek nézniük kellett férjeik halálát. Nagygencsen egy gazdát akasztatott fel. A koporsóban megmozdult és felült. Leszúrták a koporsóban, gyermekei és felesége szemeláttára. Pesten Szörtsey Józsefet napokig kínozták, mert nem árulta el Perényi Zsigmond báró búvóhelyét. Sebeire maró folyadékot öntöttek, lábbal felakasztva verték. Hartán agyonlövik Nagy Gyula vasgyári munkást, pedig nem is tartozott az ellenforradalmárokhoz. Pesten, a krisztinavárosi templomban június 23-án körmenet után a tömeg a himnuszt énekli. Cserny jelenik meg terroristáival. Megölik Dénes Artúr ügyvédet, sok asszony és gyerek megsebesül. Pesten megölik Berend Miklós ismert egyetemi orvostanárt, Herczeg bankhivatalnokot és csakúgy mellékesen, ellenforradalmárok után való kutatás közben egy ártatlan cselédlányt, Kiss Rozáliát. Madarász orvos növen- déket, ki szobájában lámpavilágnál tanult, rohamkésekkel szurkálják össze és a Dunába dobják, mert ablakából állítólag fényjeleket adott. Újpesten agyonlövik Dezső Elemér hivatalnokot, Szüts sofőrt és Rotsek László tanulót. Kalocsán tizennyolc embert akasztanak fel, előtte, családja szemeláttára, irtózatosan megkínozták és megölik Horváth Lajos jogszigorlót. Szentendrén Kucsera Ferenc káplánt gyilkolják le, s utóbb még három embert. Dunapatajon tömegével akasztották a gazdákat. A kivégzések legnagyobb részét Szamuelli személyesen rendelte el, gyönyörködött a kínzásokban és halálvergődésekben. Vörös-Magyarországon ömlik a vér, pusztul a nemzet színe-virága.”
Kozma Miklós sorait olvasva nem csodálkozunk azon, hogy – tudomásunk szerint – Az összeomlás nem jelent meg új kiadásban. Ugyan kinek lenne érdeke ezt az egyszer már volt szörnyűség-sorozatot az emberekkel ismét testközelbe hozni?
S még egy megjegyzés! A vörös terrornak nem voltak Magyarországon előzményei! Ez a vörös terror nem valaminek a bosszúja volt! A terrort Magyarországon ezek a vörös brigantik „honosították” meg. Hogy aztán e vörös brigantik bukása után jöttek az un. különítményesek? Jött Héjjas Iván és Ostenburg-Moravek Gyula, jött Francia-Kiss Mihály és Prónay? Nos, ez csak természetes! Ez a világ legtermészetesebb dolga! Hiszen nekik már volt mit megbosszulniuk, a Szamuely és a púpos gonosztevő, a Korvin Klein Otto nevű férgekkel ellentétben. Jól emlékszünk, hogy a komcsi propaganda mit össze nem siránkozott azon, hogy ezek a szörnyű „fehér” különítményesek akasztottak… De hát mi történt? Héjjasék és a többiek összeszedték a mocskos, minden előzmény nélkül vérengző, és ártatlanokat legyilkoló bolsevikokat s kétségtelenül „meghálálták” nekik azt, hogy közülük sokaknak a rokonait , ismerőseit leöldösték ezek a komcsi fenevadak! Szerencsére fellógatták őket: felakasztott mocskos komcsikat lengetett a szél…Megérdemelték? Meg, ezerszeresen!
E feltétlenül indokolt és szükséges kis kitérő után térjünk vissza Kozma Miklóshoz.
Aki 1920 márciusától Horthy kormányzó Katonai Irodájának katonapolitikai referense, s hamarosan őrnagyi, majd alezredesi rangot ér el. Aztán következik az első pálya módisítás: a Magyar Távirati Iroda (MTI) élére kerül. Ezt néhány év alatt számos külföldi tudósítót is foglalkoztató, színvonalas tájékoztató központtá fejleszti. Majd megalapítja a magyar Film Iroda Rt-t, később a magyar Telefon Hírmondó Rt-t, s ennek is elnöke lesz.
De jön az újabb pályamódosítás és Kozma Miklós aktív politikusi pályára lép. 1935-37 között kormánypárti programmal Szombathely országgyűlési képvi -selője, 1935. március 4. és 1937. február 3. között Gömbös Gyula, majd Darányi Kálmán kormányaiban belügyminiszter. Mi több, 1936. nyarán pár hónapig ideiglenes honvédelmi miniszter is.
1938-ban megszervezte a Kárpátalja magyarsága érdekében fellépő Rongyos Gárdát. 1940 szeptemberétől haláláig Kárpátalja kormányzói biztosa.
Itt, Kárpátalján, Ungváron éri az első szívinfarktus. Budapestre szállítják, a János szanatóriumba, ahol nagyobb az esély a gyógyulására. Ám egy újabb infarktust követően 1941. december 7-én meghal.
A katolikus klérus neheztel rá, gyász szertartását Serédi Jusztinián esztergomi érsek nem vállalja. A római katolikus Kozma Miklós gyászszertartását Ravasz László református püspök végzi. Koporsóját ezt követően Baracskára szállították, s itt apja és fia sírjai mellett temették el.
Hányatott, sikerekben, de megpróbáltatásokban is bővelkedő, tipikusan magyar sors volt az övé. Egész életében a magyarságot szolgálta, megérdemli, hogy az emlékét megőrizzük. Mármint mi, magyar lelkű magyarok. A többi itt élő, a sok-sok proli nem számit! Sajnos, de harminc évvel a rendszerváltás után is tele van az ország minőség nélküli emberekkel! Röviden: prolikkal! Jövőre pedig választások lesznek! Kozma Miklós tisztelői, magyar lelkű magyarok! Készüljetek!
A szerző nyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.
Forrás: Polgárdy Géza Blogja