KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Mi a különbség a parlamenti ellenzék és a parlamenti ellenség között?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Már önmagában az is döbbenetes, hogy ezt a kérdést fel lehet, fel kell tenni! Hiszen parlamenti ellenzékre feltétlenül szükség van, mert ha nincs ellenzék, akkor az maga a kontroll nélküli diktatúra! Demokráciákban tehát ellenzékre szükség van, ellenségre azonban nincs! Az ellenzék ugyanis pontosan ugyanúgy építeni, az országot előre vinni és felvirágoztatni akarja, miként a demokratikus úton megválasztott kormánytöbbség, csak éppen más úton-módon!

A parlamenti ellenség ellenben csupán rombolni akar és a hatalmat minden áron megszerezni igyekszik! A parlamenti ellenzék – természetesen – a kormányoldal nem minden elképzelésével, javaslatával ért egyet, hiszen ha így tenne: ugyan mi különböztetné meg a kormányoldaltól! Tehát az, hogy nem teljesen tud azonosulni vele, az természetes! De egy igazi, egy valódi ellenzék, miközben az esetek többségében egészen mást gondol jónak és helyesnek, más döntéseket szorgalmaz, mint a kormányon lévők, racionálisan, az ország érdekében járva el, bizonyos kormányoldali döntéseket helyesel és támogat. Meg is kapták a megnevezésüket: konstruktív ellenzék! Olyan, amely az építésben, az élet előre vitelében érdekelt!

Sajnos a mai magyar parlamenti pártok között ilyen kevés akad! Talán a Mi Hazánk mozgalom néhány képviselője sorolható ide! Hozzáállásuk jellemzője pontosan ez: az esetek jelentős részében más úton járnak, mint a kormánytöbbség, de nem csípőből tüzelnek mindenre, amely a kormányoldal felől jön. Megfontolják a kormányoldali javaslatokat, s amelyeket támogathatónak vélnek, amelyekkel egyetértenek, azt támogatják is! Mit tesz ezzel szemben a parlamenti ellenség? Soha és semmit nem tesz megfontolás tárgyává, egyetlen javaslatot sem, amelyet a kormány oldal kezdeményez! Miért? Mert hozzáállásukat nem a ráció, hanem az izzó gyűlölet motiválja. Szerintük mind az ami a kormányoldal felől jövő javaslat, az csak rossz, az csak káros lehet, merthogy az eleve ördögtől való! Nem kell megfontolni, nem kell megvizsgálni, hanem mindent-mindent eleve el kell utasítani!

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Nos, pontosan ez az, amire nincs szükség! A rombolásra! Mert amíg a parlamenti ellenzék ugyanúgy építeni akar, mint a kormányoldal, csak éppen ezt más úton módon képzeli el, addig a parlamenti ellenzék kizárólagos célja a rombolás! Nem építeni akar: célja a kizárólagos rombolás, mert szerintük minél rosszabb, annál jobb! A mai magyar parlament összes, magát ELLENZÉKNEK gondoló pártja (az előbb már említett néhány Mi hazánk képviselő kivételével) tehát a parlamenti ELLENSÉG, (a dk, az MSZP, az LMP a Párbeszéd és a Jobbik) ezen az úton jár! Állandóan rágalmaznak, például a kormányoldalt lopással vádolják, de mindig, kivétel nélkül mindig bizonyítékok nélkül! Márpedig aki valamit állít, annak azt bizonyítania is kell! Illetve kellene! De nem! A mai magyar ellenség csupán a kormányoldal rágalmazásáig képes eljutni, ám bizonyítani soha és semmit nem képes! Éppen ezért nem is vehető komolyan! Az építeni nem tudó, hanem kizárólag rombolásra képes ellenség kiszorítása a parlamentből a nemzet kizárólagos érdeke! Legközelebb remélhetően olyan parlamentet választanak a választók, amely kormánytöbbségből és ugyancsak építeni szándékozó ellenzékből áll majd, a gyűlölködő, rágalmazó, fenyegetőző parlamenti ellenséget pedig sikerül kiszorítani a parlamentből. Nincs rájuk szükség! Bomlasztók!

A szerző nyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Dr. Polgárdy Géza: Az egyetlen szempont, amiért engem az un.”előválasztás” érdekel

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük