Dr. Polgárdy Géza: Meloni felajánlott közvetítése jelentős esemény, de vajon mennyit ér?
Georgia Meloni olasz miniszterelnök tegnap, december 29-én év végi sajtótájékoztatót tartott, melyen értékelte kormánya első kéthavi munkáját. Ekkor egyúttal bejelentette, hogy még február 24-e, az ukrajnai háború első évfordulója előtt Kijevbe utazna, hogy közvetítsen az oroszok és ukránok között a béke megállapodás létrejötte érdekében.
Meloni felajánlása jelentős esemény, noha ő maga is elismerte, hogy jelenleg nem észlelhető a harcoló felek részéről túlzottan nagy megegyezési szándék.
Mindez arra késztetett bennünket, hogy a lehető leg-egyszerűbb megfogalmazásban vázoljuk a harcoló felek álláspontjait, amelyeket figyelembe véve Meloninak a felek közötti kompromisszumra kellene törekednie.
Oroszország hajlandó lenne tárgyalni Ukrajnával a háború befejezéséről abban az esetben, ha Ukrajna tudomásul venné, hogy az orosz hadsereg által a jelen háborúban elfoglalt területek és a 2014-ben elfoglalt Krím félsziget is a továbbiakban Oroszország részét képezik.
Ukrajna szintén hajlandó lenne tárgyalni Oroszországgal egyetlen esetben: ha Oroszország visszavonná katonáit a most elfoglalt ukrajnai területekről és a Krím félszigettel együtt elismerné, hogy ezek a területek Ukrajna részei. (Az USA szerepéről most egy szót sem ejtünk, lehet, hogy helytelenül.)
Kétségtelen tény, hogy a kívülálló számára a felek ezen álláspontjai egész egyszerűen kibékíthetetlen módon ellentétesek, a kompromisszumnak még a leghalványabb jeleit is nélkülözik.
Mi, a magyarok döntő többsége osztjuk Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját, aki minden alkalommal, amikor e háborút illetően kérdezik, kijelenti, hogy ez nem a mi háborúnk és nem is akarunk bele keveredni. Mi a békében vagyunk érdekeltek, ez így volt eddig is, így van most is, és így lesz ezután is. Ezért Meloni és minden más, a háborúzó felek között megállapodásra törekvő politikus kezdeményezésének örülünk, hiszen a harcok itt dúlnak a szomszédunkban, s annak káros, negatív következményeit, mi sem nem tudjuk elkerülni. Azaz érdekeltek vagyunk a békében, noha annak ma még a leghalványabb jelét sem látjuk…
Kiemelt kép: Profimedia Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…