Dömötör Csaba

Dömötör Csaba: Brüsszelbe vezetnek a Tisza-adó szálai

A Tisza-adó szálai Brüsszelbe vezetnek, ugyanis Brüsszelben nagyobb adóterhet raknának a családok nyakába, miközben csökkentenék a bankok adóját – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben szerdán. A kormánypárti politikus nyilatkozatában világossá tette: hiába próbálják ezt letagadni, a nyilatkozatok egyértelműek.

Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva nagy botránynak nevezte, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei: a 15 százalékos mellé egy 22 és 33 százalékos jövedelemadókulcsot is bevezetnének úgy, hogy már az átlagbér is 22 százalékkal adózna.

TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!

ADÓSZÁM:

19334684-1-05

„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”

„Aki ennek az okaira kíváncsi, az jó, ha megnézi, hogy mit is követelnek Magyar Péter brüsszeli támogatói és szponzorai évek óta”

– fogalmazott.

A kormánypárti uniós képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy amióta csak egykulcsos adózás van Magyarországon, az Európai Bizottság folyamatosan követelte annak megváltoztatását, és ezt írásba is adta. Dömötör Csaba emlékeztetett: az Európai Bizottság minden évben elkészít egy úgynevezett országspecifikus ajánlást.

Ha ezeket megnézzük, azt látjuk, hogy 2011 óta minden évben követelték a magyar adórendszer megváltoztatását: többkulcsos adózást, tehát magasabb adókat

– fogalmazott. Szavai szerint nem csupán arról van szó, hogy a többkulcsos adórendszer mellett kampányoltak, hanem azt is folyamatosan követelték, hogy a magyar kormány vezesse ki az ágazati különadókat. Egyes jelentésekben rendszeres vagyonadót és nagyobb mértékű energiaadót is követeltek – emelte ki.

„A képlet tehát egyszerű: itt Brüsszelben nagyobb adóterhet raknának a családok nyakába, miközben csökkentenék a bankok adóját”

– fogalmazott Dömötör Csaba, majd hozzátette: ezek a követelések lopództak át a Tisza kiszivárgott programjába.

Aki a részletekre kíváncsi, elolvashatja ezeket a bizottsági jelentéséket, mindenki számára elérhetők az interneten – tájékoztatott. Közölte: semmi véletlenszerűség nincs abban, hogy Magyar Péter háttéremberei hónapok óta az adóemelés mellett kampányolnak.

Nem ez a meglepő, hanem az, hogy ezek után megpróbálják letagadni. De hiába teszik, Petschnig Mária Zita, Magyar Bálint, Bod Péter Ákos és Dálnoki Áron szavai egyértelműek – jelentette ki.

Minősítő körülmény, hogy közben arról beszélnek, hogy erről nem beszélhetnek. Mert utána viszont mindent lehet. A mindent lehet kifejezés leánykori neve: megszorító csomag. Csak most nem Bokros Lajossal érkezne, hanem bajusz nélkül, a Tiszával

– fogalmazott Dömötör Csaba, aki elmondta: benne lenne ebben a csomagban minden, amit az elmúlt években Brüsszel hiába követelt, adóemelés, a családi adókedvezmények eltörlése, energiaadó, vagyonadó, „na és persze a cseresznye a megszorító tortán”: a rezsicsökkentés eltörlése.

Most már tudjuk, hogy vaskos adóemelést akarnak. És azt is tudjuk, hogy miért: mert az itteni támogatóik ezt várják tőlük. Cserébe minden pénzügyi és politikai támogatást megkapnak – fogalmazott. „Mi itt, Brüsszelben, mindent megteszünk azért, hogy ezt ne tudják végrehajtani” – tette hozzá nyilatkozatában Dömötör Csaba.

Kérdésre válaszolva elmondta: szeptemberben az Európai Parlamentben is elkezdődött az ülésszak, de Magyar Péter, úgy néz ki, hogy nem vette fel a munkát, pedig lett volna teendő, például részt vehetett volna a mezőgazdasági bizottsági ülésen, ahol ő tag, ahol volt szavazás is.

„Többek között arról szavaztunk, hogy legyen-e duplája a kártalanítási alap a magyar gazdák számára. Magyar Péter nem volt ott, nem szavazta ezt meg. Szavaztak viszont a cimborái, támogatói és néppárti frakciótársai: ők ezt leszavazták. Ebből is látszik, hogy kinek fontos az ország képviselete és kinek saját maga”

– közölte.

Brüsszel már régóta nyomást gyakorol Magyarországra, hogy sávos adóemelést hajtson végre – a Tisza Párt tervezete progresszív szja-emelésről szól

Mint ismert, egy az Index birtokába  belső feljegyzés szerint háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhet a Tisza Párt. A dokumentum alapján már a havi 417 ezer forintnál többet keresőknek is jelentősen több adót kellene fizetniük a jelenlegi 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja) helyett. Ha a terv jelenlegi formájában valósulna meg, akkor egy magyar dolgozónak legalább havi 40 ezer forinttal csökkenne a nettó bére.

A drasztikus adóemelés tervezete váratlan fordulatot jelez, mivel Magyar Péter pártelnök korábban még az szja radikális csökkentését ígérte, ugyanakkor a fordulat mögött nemcsak a Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának támogatása áll, ugyanis Brüsszelből már évek óta záporoznak a kritikák az egykulcsos magyar jövedelemadó rendszerével szemben.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük