KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dokumentumfilmet készített a Russia Today Magyarország valós történetéről (videó – cenzúrázva)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„A magyar nemzet határok felett áll, egy és oszthatatlan”

Moys Zoltán (rendező)

A Szent István Légiója Közösség juttatta el szerkesztőségünknek azt a filmet, melyet a közelmúltban mutatott be a Russia Today orosz hírcsatorna. A film egy kifejezetten részletes és pontos ismertetést ad Magyarország jelenlegi helyzetéről, illetve bemutatja azt a történelmi múltat, melynek következtében az ország gazdaságilag és politikailag is kivéreztetett állapotba került, mely teljesen kiszolgáltatottá tette az európai hatalmak akaratának.

Napjainkban is az Európai Unió és az Európai Uniót kézivezérlő háttérhatalmi erők akarják bármi áron belekényszeríteni hazánkat egy olyan háborúba, amelyhez semmi közünk, és amelyből csak vesztesként kerülnénk ki, ahogyan az történt az első és a második világháború idején.

A film foglalkozik annak a helyzetnek a bemutatásával, amivel napjainkban a magyar kormányzatnak meg kell birkóznia. Megszólal a filmben Például Székely Árpád, hazánk oroszországi nagykövete és Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője is, aki részletezi hazánk történelmi múltjának azon kritikus pillanatait, melyek a magyarságot többször is olyan háborúkba sodorták, amelyekbe kifejezetten a nálunk erősebb európai hatalmak kényszerítettek. Bencsik András külön is kiemeli, hogy az Európai Unió milyen elánnal kardoskodik amellett, hogy akár törvénytelen eszközökkel is, de Ukrajnát bevegye az Európai Unióba, miközben Ukrajnában valós dolog a fasizmus – mondja a Demokrata főszerkesztője. A Nyugat úgy gondolja, elérkezett az ideje annak, hogy leszámoljon Oroszországgal – fogalmazott Bencsik András.

Külön fontos kiemelnünk, hogy a filmben pontosan bemutatják a készítők, hogyan szedték szét az 1920-s diktátummal a magyarságot a nagyhatalmak úgy, hogy az őshonos magyarság jelentős része egyik napról a másikra idegen országban idegenként találta magát.

A film nem felejti el ismertetni a kárpátaljai magyarságnak az orosz-ukrán háború következtében kialakult  tragikus helyzetét sem.

Szerkesztőségünk megjegyzi, nem emlékszünk rá, de legalábbis nem tudunk róla, hogy akár 1990 előtt, vagy éppen azután volt-e eddig olyan külföldi televíziós társaság, mely ilyen részletességgel mutatta volna be Magyarország tragédiáját, mint a Russia Today.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Utoljára '88-ban a kommunisták akartak így elhallgattatni!

Íme a film:

Íme, a háttérhatalom és a mindent is tudó, nagyhatalmú főcenzorokkal felvértezett YouTube kitalálta újra, hogy a valóság veszélyes lehet számunkra, így hát védelmükbe vették a demokráciát. Úgy döntöttek, eltörlik a valóságot. No, meg persze a Russia Today filmjét, hiszen a demokrácia jegyében semmi sem kerülhet ki a „szólás- és véleménynyilvánítás” szabadságának figyelembe vétele nélkül. Ők tehát figyeltek erre, el is távolították az egyébként fent látható, az orosz”diktatúra” szerverén működő videót. Ugye, teljesen világos?

https://rtd.rt.com/films/hungarys-hunger/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Dokumentumfilmet készített a Russia Today Magyarország valós történetéről (videó – cenzúrázva)

  1. Hm.
    Azért feliratozhattátok volna.
    Ha másért nem, akkor azért, hogy magyar ember is megértse.

    1. No meg, ha lenne hozzá kapacitásunk. Ugyanakkor szívesen vesszük minden segíteni szándékozó olvasónk ilyen jellegű felajánlását is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük