KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Deutsch Tamás a Lengyelországgal szembeni 7-es cikkely szerinti eljárás megszűnéséről: „Pofátlan, ami történik!”

„A kettős mérce intézményes alkalmazása esetében most már a látszatra sem adnak” – mondta az EP-képviselő a Mandinernek.

Az Európai Bizottság a napokban arról tájékoztatott, hogy „hatalmas lépéseket” hajtott végre a lengyel kormány februárban: beléptek az Európai Ügyészségbe, elismerték az Európai Unió Bíróság döntéseinek elsőbbségét a lengyel alkotmánybíróság döntéseivel szemben, és letettek az asztalra egy „akciótervet”, melyben megnevezték azt a kilenc intézkedést, amit

majd a jövőben meg készülnek tenni a jogállamiság helyreállításának érdekében.

Ez a törvényi formát egyelőre nem öltő akcióterv oly mértékben meggyőzte az Európai Bizottságot, hogy már Lengyelország európai ügyészségi belépésének napján felszabadították egy csapásra az országnak járó összes befagyasztott uniós pénzt – írták.

„Ha nem láttunk volna már ilyet számtalanszor, csak kapkodnánk a fejünket”

A fenti döntés kapcsán kerestük meg Deutsch Tamás EP-képviselőt. „A politikában nagyon sokszor idézik George Orwell 1984 vagy Állatfarm című regényét,és ezt helyesen teszik. Az Állatfarmból jól ismerjük, hogy „négy láb jó, két láb rossz” – reagált Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője arra a hírre, hogy hanyagolná az Európai Bizottság a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen.

Majd azzal folytatta, „ez történik, ha van egy háborúpárti, a migráció ügyében a brüsszeli törekvéseket támogató vagy azt csupán mérsékelten kritizáló, illetve a genderideológiai őrülettel lelkesen egyetértő, valamint a brüsszeli hatáskör elvonásokat nem kifogásoló, hanem melegen üdvözlő tagállami kormány. Ha ez a kormány még kínosan ügyel arra is, hogy a szuverenitása legutolsó morzsáját is felszámolja, és alig várja, hogy Brüsszel minden kérdésben átvegye az irányítást, akkor 

ez a tagállam immár méltó az európai uniós pénzekre”

 – sorolta az EP-képviselő.

Deutsch Tamás ezután kijelentette, hogy „ami történik, az oly mértékben pofátlan, a kettős mérce intézményes alkalmazása esetében most már a látszatra sem adó, 

a Brüsszel által alkotott, a tagállamok megrendszabályozására hivatott európai joggal szögesen ellentétes döntések. 

Ha nem láttunk volna már ilyet számtalanszor, csak kapkodnánk a fejünket” – hangzott el.

Ez is érdekelheti:  Aggasztó nyilatkozatot tett a kutyapárti polgármester

A kormánypárti EP-képviselő itt megjegyezte, hogy „egyetlen egy, korábban, a lengyel jogrendszerben kifogásolt jogszabály módosítására még nem került sor. Egyetlen egy dolog történt, 

a lengyel kormány azt mondta: nagyon egyetért Brüsszellel, és mindent meg fog változtatni. 

mindent úgy tesz, ahogy Brüszel korábban a PIS-kormánnyal szembeni politikai zsaroló kritériumokban megfogalmazta. De nem csinálták meg, mert vagy nem volt idejük rá, vagy nem volt többségük, vagy az alkotmánybíróság/köztársasági elnök visszadobta. Erre az ígérvényre megkapják az összes pénzt, és már 7-es cikkely szerinti eljárás sincs” – hívta fel a figyelmet.

„Brüsszelnek oda kell adnia a tagállamoknak járó forrásokat” 

Arra a kérdésre, hogy mindezek fényében Magyarországnak milyen kilátásai vannak, Deutsch Tamás azt felelte, „ugyanez lesz a vége, csak nem fogjuk feladni a szuverenitásunkat”.

Ugyanúgy meg fogjuk kapni a pénzt,

 és úgy vélem, hogy ez lesz a legnagyobb barack Tusk úr búbján, hogy ő úgy gondolja, hogy csak a teljes önfeladással lehet az uniós pénzekhez jutni. Ezzel szemben a valóság az, hogy a nemzeti szuverenitás, a szabadság jogköreinek a megtartása mellett is Brüsszelnek oda kell adnia a tagállamoknak járó forrásokat – fogalmazott a politikus.

 

Kiemelt képen: Deutsch Tamás / Fotó: Facebook

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük