Deutsch: az orosz olajszállítás leállítása tönkretenné Magyarországot
A Brüsszel által javasolt embargó, az orosz olajszállítás leállítása tönkretenné Magyarországot, ezért nyilvánvalóan nemet kell rá mondani – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője az MTI-hez eljuttatott pénteki videónyilatkozatában.
A politikus szerint az olajembargó azonnal 700 forintos benzinhez és 800 forintos gázolajhoz vezetne, emellett súlyos áremelkedést, áruhiányt, munkanélküliséget és gazdasági visszaesést okozna.
Úgy fogalmazott:
„a harc, amit most folytatunk, a magyar rezsicsökkentés megvédéséért folytatott harc”.
Kifogásolta, hogy Brüsszel előzetes egyeztetés nélkül, a márciusi versailles-i konszenzust felrúgva tett javaslatot a teljes körű olajembargóra, és megismételte Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését, mely szerint a javaslat „felér egy a magyar gazdaságra ledobott atombombával”.
Deutsch Tamás arra kérte a baloldalt, hogy a
„mostani helyzetben ne Brüsszel, hanem végre a magyar emberek oldalára álljanak, és utasítsák el a katasztrofális brüsszeli javaslatot”.
„Most hosszú évekre eldől, hogy kik állnak a magyar emberek pártján, és kik azok, akik mások érdekeit követve a magyarok ellen vannak” – tette hozzá a fideszes politikus.
Kiemelt kép: fidesz-eu.hu
Legfrissebb anyagaink:
Marine Le Pen keményen beszólt Magyar Péternek: „lábbal tiporja a demokráciát”
Botrány: 27 ezer állás forog kockán – Magyar Péter kormánya két hónapja néma a munkaügyekben, miközben sorra zárnak be a gyárak
Otthonából hurcolták el a Fidesz munkatársát a koncepciós NKA-ügy ürügyén | NIF
Bóka János: Nyílt politikai irányítás alá kerülhet az ügyészség | NIF
Nyomul a Tisza Párt, lemondott a legfőbb ügyész | NIF
Nyitott szemmel a brüsszeli propaganda ellen: olasz tanár a Donbászról szóló film bemutatásáról | NIF
Szánalmas komédia: az ukrán pénzszállítók ügyvédje pályázik az illegitim államfői posztra | NIF






















