KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dél-Korea tagadja, hogy egyeztetett volna Borrellel, Ukrajnának szánt lőszerszállítmányokról

Szöul visszautasítja Borrell azon állítását, hogy tárgyalt volna Ukrajnának szállítandó fegyverekről

Lee Jong Szup dél-koreai védelmi miniszter soha nem tárgyalt Josep Borrell uniós külügyi vezetővel az Ukrajnába irányuló lőszerszállításokról – közölte a minisztérium vasárnap.

Ezzel Borrell azóta már törölt tweetjére utalt, amelyben azt írta, hogy “jó megbeszélést” folytatott Lee-vel a szingapúri biztonságpolitikai csúcstalálkozójának alkalmával.

“Közös aggodalmunkat osztottuk meg a folyamatos [észak-koreai] provokációk miatt, és megvitattuk Ukrajna lőszerigényét”

– írta a Twitteren Borrell.

A dél-koreai védelmi minisztérium azonban cáfolta ezt az állítást, és azt állította,

“nem igaz”, hogy Lee Dzsong Szup és Borrell “megbeszélést folytatott a Kijevnek szánt lőszertámogatásról”.

A továbbiakban kifejtette, hogy az uniós diplomata “megemlítette, különböző fegyverrendszerekre és más támogató eszközökre van szükség Ukrajnának az Oroszországgal szembeni pozíciójának javításához, de csak egyoldalú vélemény volt, Borrell részéről hogy a lőszerek fontosságának hangsúlyozása”.

A szöuli reakciót követően Borrell tweetjét törölték, és egy másikkal helyettesítették, amelynek utolsó mondata így szólt: “”Megmagyaráztam Ukrajna lőszer iránti igényét””.

Az ukrajnai konfliktus 2022. februári kezdete óta Dél-Korea több százmillió dolláros pénzügyi és humanitárius segítséget nyújtott Kijevnek, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne küldjön halálos fegyvereket. Áprilisban azonban Yoon Suk Yeol dél-koreai elnök jelezte, hogy Szöul megváltoztathatja álláspontját a kérdésben, amennyiben Ukrajnában “a háborús törvények súlyos megsértésére” kerül sor.

A múlt héten a Wall Street Journal az Egyesült Államokkal kötött “bizalmas megállapodásra” hivatkozva arról számolt be, hogy Dél-Korea beleegyezett abba, hogy több százezer tüzérségi lövedéket szállít Ukrajnának. A jelentést kommentálva szöuli tisztviselők azt közölték, hogy az “pontatlan részeket” tartalmaz, de bővebben nem kívánták kifejteni pontosan mire is utalnak.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. ©  Christine OLSSON / TT HÍRÜGYNÖKSÉG / AFP

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük