KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Czeglédi Andrea: Keserű hétköznapok – mi is zajlik itt valójában…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az egyszerű, hétköznapi ember hallgatagon szemléli mostanság az előtte zajló eseményeket. Ez a hallgatás azonban nem gyávasága bizonyítéka, inkább egy sötét, meghatározhatatlan mélységű undor és harag gyűlik benne, s ezt, az generálja, amit naponta megtapasztal, hol a saját bőrén, hol mások nyomorát látva, átérezve. Mert, bizony, alulról látszik csak igazán a valóság, a teljes igazság.

Nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a média hazudik, a politikusokkal egyetemben és a társadalom nagyobbik része vakon tévelyeg a megannyi hazug hang labirintusában. A megvezetés mára hazánkban is külön tudományággá nőtte ki magát, ugyanúgy ahogyan világszerte. Sőt, addig tűrtük a hazugságot, amíg megérkeztünk a hazugság diktatúrájába, hiszen, ha ma valaki az igazságot próbálja kimondani, vagy leírni, rögtön billogot sütnek rá. Kikiáltják árulónak, mindenféle gyűlölködőnek, konzervatív maradinak, vagy éppen liberálisnak, kommunistának, fasisztának. A jelző nem is lényeges, a billog a döntő és az ezzel járó, társadalomból való kivettetés.

Csakhogy, előbb-utóbb eljön az a pont az ember életében, amikor a vállát megrándítva azt gondolja, hogy itt már minden mindegy, a remény szertefoszlott és a bizalma, a hite, a lelke egyedül Istené. Amikor azt látni mindenhol, hogy az a normalitás, amely a megszokott emberi világhoz tartozott, szertefoszlani látszik és helyette a sátáni káosz egyre jobban eluralkodik, akkor már a lélek lázad mindez ellen.

Említhetnénk számtalan ügyet, esetet, de a legfájóbb mégis a családok fizikai lelki és társadalmi megnyomorítása.

Hogy ki vesz ebben részt?

Mindenki, aki ezt a törekvést szolgálja. Mindegy, hogy melyik oldalra állítják, hogy milliókért vagy csupán százezrekért teszi, akkor is kijelenthető, hogy részt vesz a nemzet, a haza végső megsemmisítésében.

A legmegnyerőbb szlogen manapság a nemzet, a kereszténység, a család és a gyermekek védelme, miközben éppen ezeket rombolják egyre erőteljesebben minden oldalról.

Hiszen, hol tart a nemzet? A politikai, vallási vagy éppen az ateista megosztás a magyar társadalmat odáig züllesztette, hogy ma már nem átallják egymást fenyegetni, átkozni és gyűlölni.

A kereszténység merre tart? A Bergoglionisták és az ökumené ördögi füstjétől megrészegültek tartják sakkban azokat, akik valóban Krisztus tanításai szerint szeretnének élni.

És, a család, a magyar családok többsége hol tart manapság?

Leginkább a szétzilált állapot a jellemző rájuk, hiszen, elég csak az iskolás gyermekek adatait nyomon követni és rögtön kiderül, hogy a legtöbb gyermek gondviselője az anya, aki leánykori nevét viseli. Az apa sok esetben csupán egy név az adatok halmazában. Sokszor előfordul, hogy a gyermek éppen a harmadik vagy negyedik nevelőapukánál tart, és jobb esetben a nevelőszülő szereti, gondozza, ám, nem mindenki ilyen szerencsés. Aztán, ott vannak azok a családok, ahol a szülők együtt élnek, de olyanok egymás és gyermekeik számára is, akár az idegenek. Ezekre mondhatnánk találóan, hogy nyereséget termelő gazdasági társulás, hiszen, a szülők folyton dolgoznak, sokszor váltott műszakban, a gyermekeket pedig, a mostanában az oly’ népszerű és agyonreklámozott, de családellenes bölcsőde, óvoda majd az iskola „neveli”, no, és persze, a közösségi háló. Ezek megtanítják a gyermekeket, hogy hogyan legyenek sikeresek: csak az „én” a lényeges, a pénz, a karrier az egyedüli, ami számít, a szülők pedig, szerencsétlen, elavult pénzkiadó automaták. És valóban, a szülők túlhajszoltak, türelmetlenek, nincs idejük a gyermekeikre, így aztán, egy idő után feladják, már meg sem próbálják nevelni csemetéiket. Inkább legyintenek és fizetnek, mint mindenért a mai világban.

Közben, mit tesz az egyházak szolgáinak többsége? Vannak köztük olyanok, akik saját celebségüket építgetik, sok időt és energiát szánva erre, hivatásuk gyakorlásának súlyos kárára. Vannak, akik a saját zsebüket tömik és igyekeznek minél inkább kiélvezni a földi jólétet és örömöket, míg mások azon siránkoznak, hogy lelki válságba kerültek és magányosak. Akadnak ugyan olyanok is, akik csendben dolgoznak, a családokat igyekeznek összefogni, a gyerekeket oktatják és evangelizálnak, de egyre kevesebben vannak, és egyre kevésbé hagyják dolgozni őket. A családok egyedüli mentsvárai a keresztény egyházak lehetnének, de nem azok az emberi intézmények, amelyek ma álságosan igyekeznek elhitetni magukról, hogy Krisztust követik.

Az állam a családokkal addig törődik, amíg munkahelyek biztosításáról van szó, hiszen ez garantálja az előre megígért munkaerőt a külföldi cégek összeszerelő üzemeinek, a logisztikai cégeknek, a kereskedelem főszereplőinek, a multinacionális óriásvállalatoknak etc. Megoldja azt is, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között töltsék a napjaikat, amíg a szülők dolgoznak, hiszen, a jó gyermekmegőrző nyugodt, kiegyensúlyozott dolgozót eredményez.

Persze, a törvények és ígéretek ellenére is csak-csak begyűrűzik az intézményekbe a félhivatalosan engedélyezett, „alapítványok” és civilszervezetek által tartott továbbképzéseket elvégző tanárok, nevelők segítségével a szivárványos „szabadszerelem” is és így megvalósulhat a kecske és a káposzta tipikus esete.

Pár évig ez az üzletpolitika tökéletesen működött, csakhogy az elmúlt évek eseményei kicsit változtattak a helyzeten. A „járvány” éveiben történt lezárások idején ugyanis, amíg a szülő mehetett dolgozni, addig az iskolák, óvodák zárva voltak. Sokan megoldották úgy, hogy home officeban dolgoztak, de a legtöbb szülőnek ez az opció nem adatott meg. Ennek az időszaknak a gyermekekre gyakorolt negatív hatását talán az érzékelteti a legjobban, hogy tanárok beszámolói szerint sok gyerek az online órák alatt is pizsamában, az ágyban tartózkodott és egész nap ki sem mozdult a szobájából. Szinte egyáltalán nem beszéltek és hosszú időn keresztül, napközben egyedüli kapcsolatuk a külvilággal az internet volt. Azt, hogy ez milyen katasztrofális hatást gyakorolt a tizenévesek lelki világára, nem szokás emlegetni, nem foglalkoztatja még a szakembereket sem, ám valószínűleg, még felnőtt korukban is lesz ennek érezhető negatív hatása, betegségeket előidéző nyoma.

A következő megpróbáltatás, amely a családokat terheli, a háborúnak nevezett nagy színjáték és egyben üzleti vállalkozás, hiszen rögtön ráfogták a mesterségesen generált inflációt. Az inflációt, amelynek valójában az a szerepe, hogy begyűjtse az emberek megtakarítását. És kik azok, akik ezt a legjobban megsínylették? Természetesen, azok a családok, ahol a szülők átlagosan, esetleg az átlag alatt keresnek, és több gyermeket nevelnek. A tartalékaik vészesen fogynak, esetenként el is fogytak már. Ennek drámai következménye, hogy sok 17-18 éves gyerek hagyja ott az iskolát és választja inkább azt, hogy a családnak besegítve munkába áll. Ezeknek a gyerekeknek érettségi előtt, szakképesítés hiányában kevés esélyük van arra, hogy valaha is befejezzék tanulmányaikat, hiszen, a legtöbbször valamelyik összeszerelő üzem fejvadásza kecsegteti őket irreális összegek ígéretével az iskola elhagyására, ahol a két-három műszakos munkarend és az utazás mellett halvány az esélye annak, hogy marad még idejük és erejük a középiskolát akár estiben elvégezni. A legnagyobb tragédia ebben, hogy legtöbbször nem a bukásra álló, agyonkényeztetett, lusta gyerekek hagyják el így az iskolát, hanem éppen az okos, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező „jó gyerekek”. Valóban szalagmunkásokat nevelünk, rabszolgákat egy összeszerelő-országba.

A családtámogatás pedig ott tart, hogy az a fiatal édesanya, aki diplomájának megszerzése után közvetlenül, három és fél év alatt, három gyermeknek adott életet, annak nem jár a TB, mert nincs „munkahelye”… Igaz a családtámogatásból vagy a babaváró hitelből sem részesülhetnek sokan, mert egyetem alatt nincs határozatlan idejű munkaszerződésük. Mindez magyar, keresztény fiatal értelmiségieket érint, akik nem biztos, hogy további életüket hazájukban képzelik el folytatni.

És szép lassan visszaszivárognak az egykori és jelenlegi bolsevikok, liberálisok azokba a meghatározó intézményekbe, amelyek nagyszerű indulása reményt keltő volt, de úgy tűnik nem tetszett a magyarság eredetének felkutatása. Ehelyett, igazi bolsevik módon megalázva és vérig sértve és kiábrándultságot előidézve rugdosnak ki elkötelezett szakembereket, akikből jobb esetben még így sem lesz ellenség, csak közömbös, önmagának élő szomorú magyar.

Itt tart tehát ma, Magyarország a szép szavak és ígéretek ellenére, egyre gyorsabban haladva azon a lejtőn, amelyen Európa már megelőzött minket… Időt nyertünk tehát, de kérdés, hogy ez életet nyerő előny-e? Reményeink szerint azonban – ha eljutnak a szomorú sorok Magyarország miniszterelnökéhez –, akkor még lesz idő a sarkalatos rendcsinálásra 2026-ig… Mert e sorok írója is orbánista és így, még reménykedik…

Czeglédi Andrea

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

2 thoughts on “Czeglédi Andrea: Keserű hétköznapok – mi is zajlik itt valójában…

  1. Kedves Andrea,
    rosszul teszi ha emberbe bízik, annak megcsalódás a vége.

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: