KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Czakó István: További gondolatok a ROHADÉKOKról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azzal próbálnak csitítani bennünket, egyszerű és tönkretett embereket ezek a söpredékek, hogy türelem, de parlamentáris demokráciában nem sok mindent tehet az ellenzék. Majd a választások idején dönthetünk.

Nos, ami nálunk van, az minden, csak nem parlamentáris demokrácia. Ugyanis a képviselők nagyívben tesznek választóikra, nem működik a képviselet, mert meg sem hallják, amit a nép mond. Hiszen semmi felelősségük nincs. Valaki egyszer azzal érvelt nekem, hogy dehogy nincs felelősségük, hiszen négy év múlva nem választják meg.

Kérdem én, láttak olyan képviselőt, aki a választási ciklus utolsó néhány hónapjában nem nyalta fényesre a választói ülepét, csakhogy újabb négy évig lógathassa a lábát és dőljön hozzá a lé? Ha igen, akkor az vagy idióta volt, vagy már úgy megszedte magát, hogy nem érdekelte az egész. Igazi demokráciában van felelősség, mégpedig tényleges, kézzel fogható, és van számonkérhetőség! Egy igazi demokráciában a képviselő menet közben is elszámoltatható! Egy igazi demokráciában nem verethetik azt, aki ki meri nyitni a száját, nem büntethetik azért, mert kiáll a jogaiért. Egy igazi demokráciában a vezér nem tűri, hogy az övéit bántsák, tiporják. Ma nálunk már beszélni sem szabad. Csak az ilyen bolondok, mint én mondják a magukét, mert már mindegy. Innen már nincs mit veszíteni. Ráadásul miféle demokrácia az, ahol nekem annyi a jogom, hogy négyévente szavazok, aztán kuss mindenhez! Tétlenül kell néznem, hogy becsapnak, átvernek, kirabolnak, s mindezt törvényesen! Aztán jönnek a békéltető jóságosak, akik elmagyarázzák, hogy azt a kis időt már féllábon is kibírjuk, de aztán hamar talpra állítjuk az országot. Mi, nem ők! Mi, miután ki tudja hányadszorra kifosztottak, majd mi újra beleadunk apait-anyait, és kihúzzuk (nekik!) az országot a gödörből (amibe ők is taszították!). Szóval, ez a parlamentáris demokráciának csúfolt parlamenti maffia-terror nem kell. Inkább legyen bármi más, csak jobb legyen népünknek!

El nem tudom képzelni, miféle felelős, és hazájáért aggódó vezető politikus az, aki szánt szándékkal elveszít két választást, s ma már csak a hülye nem látja, hogy keze-lába gúzsba van kötve a globalista kényurak által, olyan kényszer alatt ténykedik, hogy levegőt is csak engedéllyel vehet, s ez az ember – ahelyett, hogy kiállna elénk és azt mondaná: „Elnézést, emberek, én tehetetlen vagyok, zsarolnak, béklyóba kötöttek, nem tehetek értetek semmit, válasszatok olyat, aki még szabad és elszánt ember, de én visszavonulok a politikától és a közélettől. Korrumpálhatóvá, zsarolhatóvá váltam, tehát elmegyek a közéletből.”  – ehelyett most is a hatalomra tör, s nem miattunk, az biztos. Ez az önvallomás lenne a tisztességes. Még akkor is, ha hirtelen nem tudnánk helyette mást. Mert akkor végre mindenki megértené, hogy rettentő nagy sz@rban vagyunk! Ehelyett beszél hetet-havat, össze-vissza, mert már maga sem tudja, mikor mit mondott, s mindent és az ellenkezőjét is ígérte, jósolta, s máris jelezgeti előre, hogy ne számítsunk komoly javulásra, a számonkéréssel is csínján kell bánni, … Hol vannak a nagyképű ígéretek? Még azt a megígért két pofont is be kell váltani, aztán meglátjuk, hogy ki, kit zavar haza!

Most kérdezhetné valaki, miért a jobboldaliakat támadom? Egyrészt azért, mert ezek csak nevükben azok. Másrészt azért, mert ha rajtam múlna, a másik oldal már rég börtönben rohadna. Nem ám Eu-szabványosan, hanem úgy igazából. Azt nem mondom, hogy himbálózna („Lóg a lába, lóga, nincsen semmi dóga”), de hogy szenvedne, mint a kutya, az biztos! De, sajnos, ez nem rajtam múlik, mert először a saját oldalam gazembereivel kell megküzdenem. A másik oldal retteghetne, ha én lennék a következő választott vezető. S remélem, van ilyen ember, csak meg kell találnunk, alaposan meg kell vizsgálnunk, és folyamatosan számon kell kérnünk. Az erős hit, hogy jót, jól, és honfitársainkért cselekszünk, ezért erős kitartással tesszük is, meghozza gyümölcsét. Volt erre példa, nem is olyan nagyon rég, az utált Horthy Miklós kormányzása idején, vagy elég Klebelsberg Kunóra gondolnunk, de mai példa az érpataki polgármester tevékenysége. Csakhogy erre az erőfeszítésre a mai ellenzéknek hazudott kollaboráns társ-tettesek képtelenek! Elképesztő, ami ma Magyarországon zajlik. Arra apellálnak, hogy ez a birkatürelmű, sokat kibírt nép úgyis kussolni fog. Hülyíthetjük, etethetjük, rabolhatjuk,… úgyis az elnyomáshoz szokott. Ebben nagy segítség volt a mai gazembereknek a negyvenévnyi bolsevik diktatúra.

Erről szól az eltelt húsz év, honfitársaim!

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

18 thoughts on “Czakó István: További gondolatok a ROHADÉKOKról

  1. Kedves,és Tisztelt Czakó Úr!
    A „folytatás”,is nagyon igaz,és elgondolkodtató.Akinek van -„füle, szeme,és agya”-,amivel a leirtakat fel tudja fogni,az „csak” egyetérthet Önnel.Igen! A cél nem az,hogy végre helyére tegyék a dolgokat,hanem,hogy továbbra is (röhögve a szerencsétlenné tett népen) a husosfazék mellé kerüljenek. Mivel „jövök-megyek-,folyamatosan azt látom,hogy kökeményen folyik a „parasztvakitás”,de nem szabad feladni,és legyinteni,hanem segiteni kell honfitársainknak az
    igazság felismerésében.
    Amit én a legnagyobb problémának látok,az az un.média!!!Mind jobb,mind bal oldalról.Sajnos még kevesen vagyunk,akik az internet segitségével tudakozódunk,és próbálunk tisztán látni,de úgy gondolom,-hogy aki látni is tudja,hogy mi folyik itt-egyre többen leszünk. Aki ki meri mondani az igazságot,azt mindenféle praktikákkal el akarják hallgattatni,és „fogást keresnek rajta”,hogy lejárassák.
    Mert mindkét oldalnak ez a célja!!! Változalanul állitom,hogy ami összetartozik,az a saját túlélése érdekében!!!előbb-utóbb,de összeér.
    Lehetne szépitgetni,de semmi értelme,mert a számok,és tények önmagukért beszélnek: Kiárúsitották az országot,a nemzeti kincseinket,nyomorba döntöttték az Istenadta népet,folyamatosan rontják az életfeltételeinket,rombadöntötték az egészségügyet,megszüntetik az iskolákat,ellehetetlenitették a vidéki lakosságot a vasúti vonalak megszüntetésével,a mezőgazdaság lerombolásával,rendőri terroral lépnek fel a gondolkodó és tenni is akaró emberek ellen, folyamatosan mossák az emberek agyát,és ezt mind jobb,mind baloldalról egyformán teszik a médián keresztül,de a felsorolást még lehetne folytatni.Az összes jelenlegi „parlamenti párt” a globális hatalom kiszolgálásával elárulta,és árulja Hazánkat.
    Mindenki mindenki ellen van,mert ez a céljuk!!Nehogy összefogjunk,mert akkor vége a husosfazék szindrómának,és talán el kell menni dolgozni,mint a többi „póri” honfitársuknak,és nemutolsó sorban el kell számolni,hogy hová lett a Magyar Nép közvagyona!!!
    Gerinctelen,megvásárolható emberek-amióta világ-a világ- mindig voltak és lesznek.Ezt nem lehet kivédeni,de a visszahivhatósággal,a menetelmi jog eltörlésével meg lehet oldani.Na ettől félnek mindkét oldalról.És ezért támadják az Új Erőt,és a Magyarok Szövetségét is.
    A Szebb Jövő reményében kérem Istent,hogy segitse a Magyarokat,és Magyarországot!

  2. A Navik eredendően Jók . Ha valaki közülük nem ilyen , az nem is igazi Navi . Tudják , hogy a Szeretet sokkal többet ér , mint a Félelem . És ha van közöttük egy Avatár , akkor kinyílik Pandóra Szelencéje és kiárad belőle az , ami még benne volt . Akkor pedig jönnek a Csodák és minden Jóra fordul .

    1. Kedves „Kerion”!
      Őszintén tisztelem határtalan optimizmusát, hitét, s meggyőződését abban, hogy minden jóra fog fordulni, de nem kellene ennyire beleélnie magát egy (vagy több?) ember által kiagyalt fantáziaszüleménybe. Tudja, a tények súlya valódi teher. Én is hívő ember vagyok, s tudom, hogy a végső kimenetel szép és jó, sőt csodálatos lesz, de Isten nem tétlen várakozásra kér bennünket. Tudja, Avatar ide vagy oda, a sült galambok még mindig nem tudnak repülni, hiába tátjuk a szánkat!
      (Mellesleg annyit áradoztak már nekem erről a filmről, hogy pár évig biztosan nem nézem meg. Nem vagyok hajlandó semmi emberi alkotás előtt leborulni, és az imádom szót is csak Istennel kapcsolatban használom – tényleg csak mellesleg jegyeztem meg ezeket)
      Tisztelettel: Czakó István

  3. Sok a gyomorsavam a narancstól,már nem kérek belőle köszönöm.Ellenben sokan addig fogyasztják,még a végén kilyukad a gyomruk és az fájni fog!Több autentikus ember pedig időben figyelmeztetett ennek veszélyére………hiába,a tömeg csak úgy falja a déli gyümölcsöt!Rengeteg gyomorfekélyes ember lesz hamarosan,aztán meg jön a JAJ! nem kellett volna ennyire falnom……JAJ!….pedig azt mondták a tv-ben,hogy jót tesz…………majd akkor leszoknak róla!Sajnos addig megy a zabálás.

  4. Az érvek nagyrészt igazak, én is így gondolom, hogy rossz irányba haladunk.
    De azzal messze nem értek egyet, hogy mindezek megoldására egy olyan pártot válasszak, amelynek „arca” eddig 3 zsidó férjet fogyasztott el, köztük a hazai média legundorítóbb figuráit. Kutyából nem lesz szalonna, kösz, nekem nem kell…

    1. A”Rammstein”inkább balos………”Ő”még bizonyíthat,a Soros fiúknak erre volt 20 évük és semmi!Talán mégis,a sok rizsa meg a mérhetetlen hosszú nyelv USRAEL irányába……..
      Kell a kétharmad,de minek?
      Szijjártó:”Nem kell alkotmány módosítás,Fidesz kormány kell”
      Olyan eredményes lesz az ő”rendszerváltásuk”amit sokan várnak tőlük,mint amilyen ellenzékiek voltak 8 évig!A komcsik azt csináltak amit akartak…….még a szégyenletes 2006 után is,mert ŐK AZ ŰBERDEMOKRATÁK ÉS A FULL EU-KONFORMOK!Szeretnék végre a hazámban olyan kormányt látni,akiknek a szájuk nem sz××os!A Fanta csapatnak is mosni kellene egy jó darabig mielött megtisztúlna,azért a bűz maradna…..

    2. Kedves Rammstein!
      Ön tíz évvel ezelőtt is pontosan ugyanilyen volt mint most? Mert nem hiszem. Az ember formálódik, pláne egy huszonéves, de még harminc fölött is. A szerelem pedig nem ismer akadályt és sokszor vakká tesz. Egyszer eljön a megvilágosodás, bár a múltunkat letagadni nem lehet.
      Engem nem érdekel hány zsidó férjet fogyasztott Krisztina. Engem az érdekel, hogy ma mit tesz, kinek az érdekében cselekszik, a MAGYARSÁG érdekében emeli-e föl a szavát vagy sem.
      Lehet, hogy két zsidó férjen túl van Krisztina, de ez a magánügye. Ma viszont olyan hangot üt meg az EU parlamentben, amihez ezek a Barosso féle nyavalyások nem szoktak hozzá, pláne nem a Magyarországról delegált képviselőktől. Az elmúlt hat évben valamennyi EU-s képviselőnk csak a pénzét számolgatta.
      Ergo: csak a tények számítanak és semmi más. Csak az, hogy ki mit tesz le hazája érdekében a legfontosabb pillanatban az asztalra. Semmi más nem számít, még a zsidó férjek száma sem.

  5. Tisztelt Czakó Úr!
    Minden gondolatával egyetértek, de engedjen meg néhány fölvetést:
    – Mindenegyik jelenlegi parlamenti párt a szememeben hazaáruló! Sokáig hittem Orbán szép nemzeti mázában, de amikor kijelentette, hogy a Fidesz testvérpártja a zsidó Likud, azóta rá sem birok nézni! De a többi párttársára sem! Ezek hülyének néznek bennünket, a végletekig. Tehetik, amig bochkor és boros életben van, amig a rengeteg magyarnyelvű TV csatorna önti magából a szemetet, amig az egyedüli Echo Tv-ben is csalódni kellett, stb
    – Gondoltam, talán a Jobbik, majd jobb lesz, DE most veszik meg őket kilóra. A programjuk nem radikális, hanem simulékony. El lehet őket felejteni!!!!
    Megoldás?
    Nem szabad pártokban gondolkodni, csak NEMZETBEN!
    Felelős Nemzeti Kormány kell!!!!! Azonnal…!
    Ha teheti hasson erre!
    Tisztelettel üdvözlöm!

  6. Kedves Hajnalka! Nem egyformán gondolkodunk, de ezért nem haragszom. „Engem az érdekel, hogy ma mit tesz ” -írja. Ezen az alapon akár gyurcsányi is tiszta lappal indulhatna a szívhezszóló hazugságaival? Nálam nem, aki egyszer átvert, nem kap második lehetőséget.

    1. Kedves Rammstein!
      Azért van némi különbség gyurcsányi (de ebbe a kategóriába értendő a többi puszipajtása is) és Morvai Krisztina múltja és jelene között. Kettőjüket párhuzamba állítani csöppet sem lovagias. Azon túl pedig kettőjük közül csak az egyik hazaáruló, de az nem kicsit, nagyon. Vagy Ön el tudná képzelni gyurcsányit kiállni a nemzeti érdekek mellett? Nem hiszem. Gyurcsányit és bandáját egyszer felelősségre kell vonni, és van miért. De Krisztinát a két elfogyasztott zsidó férj miatt?
      Visszatérve: a lényeg az, hogy most a nemzeti radikális oldalnak milyen politikai nyereséget hoz. Ebben a pillanatban csak ez számít.

  7. Vona Gábor mondta egykor, hogy ebben az országban már nem az a baj, hogy egy nagy bogrács-gulyásba beleesett egy kis kutyaszar, hanem az, hogy itt már egy hatalmas bogrács kutyaszar rotyog. A BKV-s qurva, ez a Bűnvald, a Gaál-lat, meg a közös lotyóik csak kis darab kutyaszarok, miként cusslaag is az. Most ezeket mutogatják, hogy lám megkapja méltó büntetését a csaló, de a bogrács még mindig tele van kutyaszarral, (és rotyog, bűzlik) és a nagyobb darabok a legmélyén lapítanak. Az MSZP és a Fidesz nem hiába hozott, nagykoalícióban, a minősített esetek titkosításáról, sebtiben törvényt. A piszkos ügyek, ügyeik felderítését kívánják ellehetetleníteni ezzel. És nem hiába nem enged betekintést a libatolvaj a Jobbik számára, az ország pénzügyeibe, holott alkotmány írja elő annak törvényi lehetőségét. Az elszámoltatásoktól való minél nagyobb megmenekülés a célja ezzel mind az MSZP-nek és mind a Fidesznek. Orbán mostanában kapta meg az utasításokat az izraeli nagykövet picsától, akivel közösen megállapodtak, hogy kis-Izraelt hoznak létre. Likud-Orbán által, Molnár Oszkár helyett állított jelölt, Pierre Daher (szép magyar név) meg kis-Libanont szeretne… Magyarországon. Meg a jó Q-rva anyjukat. Ki kell önteni azt a bográcsot, de minél messzebbre hazánk szent földjétől. Magyarok, óvakodjatok a likudos Orbántól, mint a gyehenna tüzétől.

  8. Kedves zsuzsa 67!
    Nem tudom,hogy mit olvasott,mert ha Önnek a Jobbik programja langyos,akkor valahogy nem azt ,amit én.
    88 oldalt tüzetesen végigolvasva az én véleményem az,hogy egy nagyon jól összeállitott és szinte minden problémával foglalkozó és arra alternativát is adó programot készitettek.Bemutatják,hogy mi van jelenleg,és mi a várható Szebb Jövő. Benne van a Szent Korona Tanra,annak alkotmányára visszatérés,és a jogfolytonosság visszaállitása, az elszámoltatás és felelősségrevonás, a képviselők visszahivhatósága,az anyagi és erkölcsi felelősség,a mentelmi joggal való visszaélés megszüntetése ,a kétkamarás parlament, a civilek,az egyházak,a Hazánkban élő kissebbség részvételének biztositása és még nagyon sok minden,.Ajánlom mindenkinek tanulmányozásra,mert érdemes!!!
    Értelmes,megfontolt,intelligens.
    Ha azt várta,hogy lámpavasra függesztik a hazaárulókat,nos ez valóban nem szerepel benne,de a radikalizmus (visszatérés a gyökerekhez) nagyon jól követhető.Én sem szivesen gondolkodom pártokban,de még nem lehet másként gondolkodni.
    Nem kivántam Önnel vitatkozni,de ha most nem segitjük be a parlamentbe az egyetlen „még tiszta”, Nemzetben gondolkodó és tettekre is képes pártot,ha elaprózzuk a szavazatainkat,-mindenféle civil képviselőkre,mint a Seres Mária féle kezdeményezés- nem lesz se felemelkedés,se változás,se elszámoltatás stb.
    Ettől függetlenül a Szebb Jövő reményében üdvözlöm: D.Éva
    Ami a Rammstein megnevezésű hozzászólót illeti,még jó hogy „nem haragszik Kelemen Hajnalkára”,hiszen olyan badarságokat irt,( amire Hajnalka reagált ),lehet mondani egyszóval : lelkiszegény !!!!! és ez még finom ahhoz képest,amit legszivessebben irtam volna.

  9. Tisztelt becsületes hozzászólók!
    A szerkesztőség szeretné fölhívni valamennyiük figyelmét arra, hogy a következő neveken hozzászóló egy és ugyanaz a személy, tehát így viszonyuljanak hozzá:
    Rammstein
    geczinger
    dodó
    Bot Béla
    Kúró Dóra
    Fúró Nóra
    F.M.
    magyar
    Üdvözlettel:
    Nifadmin
    A következő “cseles” bejelentkezésénél az “urat” kitiltjuk a fórumról.

  10. T. Nifadmin! Remélem lecsekkolja majd, hogy én kivel voltam, vagyok, leszek azonos, és ezt is közzé fogja tenni a fórumban. Mert itt úgy látszik mindent lehet összeírogatni, feltéve hogy azzal a Jobbik fenekét nyalja a hozzászóló. Ha mást mond, akkor már kitiltással fenyegetik.
    Tegyék csak ezt, legfeljebb senki nem fogja a lapjukat olvasni. Én legalábbis ezennel befejeztem a honlapjuk látogatását, van elég lap a neten, ahol elolvashatom azt, ami érdekel. Vagy hogy ne áruljanak zsákbamacskát, tegyék a Jobbik logo-ját a fejlécükbe. De ez így nem kóser…

    1. Tisztelt Laár Ferenc!
      Amennyiben figyelte a fennállásunk óta megjelent hozzászólásokat, bizonyára észre vette, hogy jócskán akadnak és akadtak ellenérvek is. Ezeket közzé is tesszük. Azonban, ha valakinek gumiból van a gerince és csupán azért jön ide, hogy anonimitás mögé bújva megpróbáljon embereket összeugrasztani, vagy dezinformálni, azt nem véleménynyilvánításnak és nem hozzászólásnak vesszük. Azt hiszem jogosan.
      Üdvözlettel:
      Nifadmin

    2. A tisztánlátás kedvéért, idéznék a Rólunk c. bemutatkozónkból:
      „Mi, az oldal szerkesztői függetlenek vagyunk valamennyi jelenlegi parlamenti párttól, de erősen kötődünk Nemzetünkhöz a magyarsághoz, és Neki, egyedül csak Neki tartozunk számadással. Támogatjuk azokat a politikai erőket, pártokat, szellemi és civil közösségeket, akik kizárólag Nemzetünk megmaradását, boldogulását, fejlődését tartják elsődlegesnek és nem saját vezetőik zsebeinek megtömését, a nemzeti vagyon kiárusítását, a többségi magyar nemzet megkárosítását.”
      Üdvözlettel:
      Nifadmin

    3. Tisztelt (még mindig) Akárki!
      Ön aljas és ócska gazemberként próbál elterelni minket, végre tisztán látó emberket az igazságtól. Nem sül le a bőr a képéről? Persze, hogy nem, hiszen Ön egy aljas bolsevik, aki a zűrzavart, a rendetlenséget szereti, mert a patkányoknak az a természetes közege.
      Idióta! Olvasson, mielőtt baromságokat mond. Itt senkit nem tiltanak ki, senkit nem hallgattatnak el, ha igaz véleményét kulturáltan, akár megfelelő indulattal is fejti ki. De az ilyen barmokat igenis el kell kergetni. Menjen a francba, és ott ugasson.
      Még mindig barátsággal: Czakó István

  11. Laár „et” !( nekem ugyan nem!) Igaza van! Lehet továbblépni,de a gondolkodók egyre többen lesznek,ha fáj is ez Önnek. Igen : Az igazság mindig fáj,de attól az még igazság!!!

Hozzászólás a(z) Nifadmin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük