Csütörtökön választ új államfőt az Országgyűlés
Minden bizonnyal Novák Katalin személyében választ új köztársasági elnököt csütörtöki ülésén az Országgyűlés.
Tizenöt perces beszédet mondhat ugyanakkor a baloldal államfőjelöltje, Róna Péter is, akinek alkalmasságát még saját politikai közösségében is sokan kétségbe vonták. A választások előtti utolsó parlamenti ülésen döntenek az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztéséről, a baloldal kezdeményezésére pedig az ukrán háborúról tárgyalhatnak.
A köztársasági elnök megválasztására és ünnepélyes eskütételére az Országgyűlés 2022. március 10-i, csütörtöki ülésén kerül sor 9.30-kor – derül ki a parlament sajtóosztályának tegnap közzétett tájékoztatójából.
Áder János utódja minden bizonnyal a Fidesz–KDNP jelöltje, Novák Katalin volt családügyi miniszter lesz, akit mind a 132 kormánypárti képviselő a támogatásáról biztosított.
“Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet”
– nyilatkozta jelöltségéről az Indexnek nemrég adott interjúban Novák Katalin, aki egyértelművé tette, hogy a jövőben is a magyar gyerekek, a családok sorsa marad a szívügye, köztársasági elnökként is értük dolgozik majd. – Áder János következetesen képviselte a teremtett világ védelmét. Ez az ügy nekem is fontos: a második szakirányom a környezeti menedzsment volt. Ahhoz azonban, hogy legyen kinek megőrizni a Földet, szükség van a gyermekekre, a következő generációkra.
“A közös magyar jövő részei a határon túl élő nemzettársaink, ugyanígy a beteg gyermeket nevelő vagy egyszülős családok, de a felzárkózó roma közösségek is. Rájuk különösen oda fogok figyelni” – mondta Novák Katalin.
Az Országgyűlés csütörtöki ülésén tizenöt perces beszédet mondhat Róna Péter is, aki hosszas castingolás után lett végül a baloldal államfőjelöltje. A közgazdász, jogász, üzletember, bankár, egyetemi oktató megítélése meglehetősen kétséges, többek között azért, mert korábbi nyilatkozataiban Amerikához, nem mellesleg a CIA-hoz való viszonyáról is többször beszélt. Ezek szerint Róna „a szó szoros értelmében” a CIA-nak köszönheti, hogy gyermekként nem halt bele a diftériába, illetve azt is, hogy édesanyjával Amerikába emigrálhattak és tisztes egzisztenciát teremthettek.
„A CIA-világkép szempontjából fontos, hogy aki nekik egyszer tisztességesen és becsületesen dolgozott, azt az élete végéig segítik, ha tudják. Ez a mítosz része – és ez nem csak mítosz” – fogalmazott Róna, akinek alkalmasságát még saját politikai közösségében is sokan kétségbe vonták.
A kormánypártisággal aligha vádolható Király Júlia, az MNB volt alelnöke például „huncut pici gazembernek” nevezte a baloldal jelöltjét. De az ugyancsak egykori jegybankalelnök, Simor András is úgy nyilatkozott, hogy „egyébként, ha valaki üzletembereket megkérdez Budapesten, akiknek volt kapcsolata Rónával, sok jót nem hall róla. Véleményem szerint teljesen erkölcstelen figura.”
„El sem tudom képzelni, mit jelent ez a hír az ellenzéki összefogás egészére nézve” – tette hozzá. Végül, de nem utolsósorban, Békesi László korábbi pénzügyminiszter azt írta a baloldal államfőjelöltjéről, hogy „Róna ellentmondásos, gátlástalanul törtető figura”.
A parlament csütörtök este rendkívüli üléssel zárul, amit Kövér László házelnök a baloldali pártok kezdeményezésére hívott össze. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal „Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítélése” címmel szeretne határozatot elfogadtatni.
Forrás: Magyar Nemzet
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…