Csúcsot döntött az áram ára szeptemberben
Szeptemberben a villamos energia másnapi piacának árai történelmi magasságokba emelkedtek – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi villamos energia piacmonitoring riportjából.
Az MTI-nek szerdán küldött összefoglaló szerint az áremelkedést elsősorban a primer energiaforrások – gáz, feketeszén – drágulása, valamint a tavaly szeptemberinél 2,2 százalékkal magasabb európai kereslet okozta. Közrejátszott az alacsonyabb európai megújulóenergia-termelés is: a német szélerőművi termelés augusztushoz képest 25 százalékkal csökkent, az osztrák vízerőművi termelés 31 százalékkal, a balkáni 20 százalékkal volt alacsonyabb, mint augusztusban.
A közlemény szerint az áremelkedés a régió összes országában hasonló mértékű volt, nem alakult ki jelentős különbség a német és a magyar piac között. A német havi átlagos ár elérte a megawattóránkénti (MWh) 128 eurós szintet, a magyar piacon megawattóránként 135,1 euró volt a havi átlagár.
Historikus csúcsra emelkedtek a jövő évi éves villamosenergia-árak is, ennek oka is alapvetően a szén és földgáz árának emelkedése volt.
A hazai áramfogyasztás 1,1 százalékkal, a termelés pedig 7,3 százalékkal volt alacsonyabb szeptemberben, mint egy évvel korábban. A hazai kínálatot az erőművi karbantartások és a magas földgázárak is korlátozták. A kieső hazai termelést az import emelkedése pótolta.
A kereskedelmi áramlások a szokásostól eltérően alakultak, Magyarország nettó export pozícióba került Ausztriával és nettó import pozícióba Romániával szemben. A szlovák-magyar határon továbbra is folyamatos volt az import, a szlovák-magyar irányú áramlás, a kapacitás a kereskedési órák 28 százalékában telítetté vált.
MTI