KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csikóváraljai kirándulás után… – Gondolatok a turizmusról, a vendéglátásról, és az idegenforgalomról

Magyarországon a „rendszerváltás” utáni időszakban, amikor mind a bűnözés (a máig aktuális védelmi pénzek szedése, és egyéb súlyos a vendégeket elriasztó bűncselekmények szabadjára engedése), mind az arra alkalmatlanoknak adott lehetőség a vendéglő, étterem, szálloda stb… privatizációra nemcsak megváltoztatta, és tönkre is tette pillanatok alatt a magyar vendéglátást, valamint az idegenforgalmat. Ez a szakma, amelyet régen hivatásnak neveztek, épp úgy elvesztette értékét, mint sok más hivatás is. A vendéglátás évszázadokon keresztül családi vállalkozások keretein belül működött és működik a Lajtán túl, nálunk azonban 20 éve szakmai és erkölcsi követelményrendszere nincs. Aki szalmailag megfelel, magasan képzetté válik ebben a szakmában, az a külföldi tengeri hajókon való szolgálatot inkább választja, hiszen adó és kereseti lehetőségei felmérhetetlenül jobbak, mint a hazai adó és kereseti rendszer.

Azonban, a fogalmak is összekeveredtek az elmúlt húsz esztendőben. A turizmus a rendszerváltás után az egész idegenforgalmi szakma elnevezése lett, ami természetesen nem alkalmas kifejezés a teljes, Magyarországra vonatkozó idegenforgalom gyűjtőneveként. Ugyanis a turizmus jelentése a túrázást, a szabadidő természetben való eltöltését jelenti. A hátizsákos természetjárást, nem pedig a nyugati vendégek hazánkba látogatását. Régebben a turistaházakban jó hangulatú csoportok, turista egyletek – turista tagjai – meg, akik a természeti szépségeket, a turistajelzéseken végighaladva a bakancsos turizmus szépségeit és egészséges életmódját gyakorolták. Ennek pedig semmi köze nincs az idegen-vagy szebbik magyar nevén vendégforgalomhoz. Az egy másik kategória. Tehát alapvetően már az idegenforgalom és turizmus meghatározásában, elnevezésében tapasztalható egy értelmi torzulás, ferdülés, amely szintén egyfajta súlyos műveletlenséget hordoz magában. Rendezni kellene nyelvünk értelme szerint ezeket a kifejezéseket, azok értelmét, és ez a rendezés kell, hogy jelentkezzék, lássék az elnevezések újjá – értelmük és értelmezésük szerint eredetivé – formálásában. Ugyanis ha már egy üzleti, kereskedelmi ág megnevezése is bizonyos fokú primitívségre utal, akkor a belső tartalom is azzá válik, mint ezt az utóbbi húsz évben tapasztaljuk. Hiszen a tartalom, az előírások, az ellenőrzések és a szakmai igénytelenség mára Magyarországot nem a legkeresettebb idegenforgalmi célpontok közé sorolják a nagyvilágban, szemben a több száz éves múltra visszatekintő, elismert és megbecsült vendéglátásunk hírnevével szemben.

Megdöbbentő volt számomra egy minapi családi kirándulás Csikóváraljára, ahol emlékezetem szerint, egy évtizede még működött a Turistaház, ahol kellemes ízek, jó hangulat, egészséges környezet, közösségépítő és formáló szellemiség fogadta a turistát. Ha húsz évre, vagy annál régebbi időkre visszatekintünk, akkor nagyon elkerülhetetlen megemlíteni Zsolt László nevét, aki mint a Pilisi Parkerdő alkalmazottja üzemeltette ezt a turistaházat, ahová éjjel-nappal jöhetett a turista, s bebocsátást, ételt, és szállást is kapott télen-nyáron, éjjel és nappal egyaránt. Zsolt László ugyanis szívvel lélekkel szolgálta a turistákat, s tudta, hogy ez nem szakma, hanem hivatás. Számomra azért példaértékű mindaz, amit évszázados vendéglátó-család leszármazottjaként tanultam „inaskoromban” Zsolt Lászlótól, mert azt a szakmaszeretetet, hivatástudatot ma már nem tanítják sem egyetemen, sem főiskolán.

Mára a magyar vendéglátás is az embertelen vadkapitalizmust, a pénzhajhászást, esetenként a rablást jeleníti meg mindennapjainkban, nem pedig az emberek iránti elkötelezettséget, a szolgálatot. Pedig, e nélkül a magyar vendéglátás nem támasztható fel. Ha belegondolunk abba, hogy a mai vendéglátóhelyek hány százalékában fogadnák olyan szeretettel a Vakok Intézetének turista csoportját, vagy a mozgássérülteket, a kisgyermekes családokat, az idős kispénzű, elesett, de természetet kedvelő embereket, mint ahogyan egykor Csikóváralján Zsolt László, a legendás Laci bácsi, akkor nagyon sötét és szomorú képet kapnánk. S mindezt nem megboldogult ifjú korom iránti nosztalgia mondatja velem, hanem a tapasztalat.

Ugyanis ma, a Holdvilág-árokhoz vezető turistaút egyik része lezárt terület, a turistaházhoz vezető út közepén ronda vaskapu zárja el az utat, s maga a turistát eligazító tábla is olvashatatlan… zöld foltokból áll szomorúan, megkopva, de emlékeztetve az igazi magyar turizmus remélhetőleg nem véglegesen elmúlt időszakára, évszázadaira. Privatizáció? Lehet… Ám, a ronda vaskapu előtt parkoló autók és kirándulók létszáma, azt bizonyítja, hogy volna igény ma is arra a színvonalra, arra a turistaházra, amely az 1900-as évek elejétől egy turistaegylet pénzéből épült és szolgált majd egy évszázadon keresztül. A Pilisi Parkerdő Zrt. felújíthatná a táblákat, kitisztíthatná az ösvényeket, s figyelemmel lehetne arra, ami a turisták igénye. Érdekes és fontos megemlíteni, hogy a „Csikóváralja” név keresésekor a neten, élő, működő turistaházként tünteti fel még a Turizmus Zrt is a turistákat ma már nem fogadó, s környékében is csúnyán lepusztult egykor legendás turistaházat. Egyetlen dolog maradt meg a régi időkből: a turisták az erdőben mosolyogva és szeretettel üdvözik egymást…

A turizmus fogalma tehát nem a Párizsból Budapestre érkező vendég szállodai ellátása, és a vendégéjszakák pénzre váltott értékének állami számolgatása (a helytelenül Magyar „Turizmus” Zrt. – nek nevezett „pénzbehajtó” és a pénzt ostoba elképzelésekre esztelenül szóró cég által), hanem a belföldi, természetet kedvelő bakancsos, hátizsákos, polgárok életének szebbé tétele.

Az idegenforgalom

Az idegen-vagy vendégforgalom szervező céget tehát Nemzeti Idegen-(vagy Vendég)forgalmi Zrt-nek kellene nevezni, hogy ez a fent említett fogalomzavar és tartalmi, gyakorlati zavartság megszűnhessék. S persze olyan szakembereket kellene e cég élére állítani, akiknek nem az a lényeg, hogy bármilyen áron a lehető legnagyobb bevételt biztosítsák az állam számára, hanem olyanná tegyék a magyar vendégforgalmat, hogy az vonzó legyen a hozzánk látogató külföldiek számára. Tehát, meg kellene fordítani az ok és okozat arányát. Hiszen, az idegenforgalom főként a kulturális értékek iránti érdeklődésen, az európai színvonalú ellátáson, és a vendéglátás erkölcsi, szakmai követelményrendszerén múlik. Ha a sok haszontalan és igénytelen kiadvány és milliókba kerülő települést bemutató, de mégis semmitmondó film helyett a programszervezésre, az ellátásra és a vendéglátók szigorú szakmai ellenőrzésére koncentrálna ez a helytelenül elnevezett és szakértelmében súlyosan hiányos, nyolc évig politikai cég, akkor Magyarország egy-két éven belül ismét Európa legkeresettebb idegenforgalmi célpontjává válhatnék.

A hibákról röviden

Már említettük a privatizációt, mint a magyar vendéglátás legalapvetőbb hibáját. Olyan pénzemberek jutottak értékes kastélyokhoz, szállodákhoz, vendéglőkhöz és turistaházakhoz, akiknek sem szakmai, sem emberi felkészültségük nincs, s akiknek csupán a befektetés és a „kaszálás” a céljuk, mitsem törődve a hazai turistával, a külföldi vendéggel, a nemzeti idegenforgalom lejáratásával. Az önös érdek minden szakmai és erkölcsi követelményt maga alá temetett, s ezt gyorsan megérezte a külföldi vendég, hiszen Európában ismeretlen a túlszámlázás, a büdös hús felhasználása, és a mértéktelen haszonkulcs, amelynek kialakítását nem lehet az adórendszerre fogni, hiszen az megalapozatlan indok volna. Amíg a Lajtán túl egy vendéglő, motel vagy szálloda  bruttó bevételének 15-17%-a a nettó bevétel (haszon), addig ez az arány Magyarországon fordított. Nem beszélve a számla nélküli adás-vételről, a túlszámlázásról, ami még e fordított arány ellenére is tipikusan magyar szokás és mindenütt megtapasztalható. Tehát ebben a kérdésben sokkal fontosabb volna a pontos állami ellenőrzés, s nem csak akkor, amikor százezreket kérnek egy vacsoráért a külfölditől, vagy amikor kilistázzák egyes országokban, hogy Magyarországon hová nem szabad menni. Igaz, az ellenőrzést végző szervek egyes dolgozói is megvesztegethetők, ami szintén a magyar mentalitást tükrözi, de az ellenőrző szervek mentalitása is sokszor erkölcstelen, hiszen állami megrendelésre azért mennek ellenőrizni, hogy pénzt hajtsanak be a vállalkozóktól. Számos esetben olyanoktól is, akiknél nagyítóval keresik azt az apró hibát, amely miatt horribilis összeget róhatnak ki büntetésül.

Magyarán a vendéglátás teljes felülvizsgálatára lenne szükség ahhoz, hogy idegenforgalmunk és a hazai turizmus fellendülését elérhessük. Ugyanis – nyugati vendéglátós barátaimmal beszélgetve a magyar vendéglátásról és idegenforgalomról – az derül ki, hogy egyre nagyobb félelemmel jönnek Magyarországra az adott nyugati országokból – Németország, Franciaország, Ausztria, Belgium, Hollandia stb… – hallva azokat a visszásságokat és kellemetlenségeket, amelyeket a már itt járt utazók saját tapasztalataik alapján terjesztenek Magyarországról – sajnos joggal.

A különböző rossz, és szakértelem nélkül hozott törvények, amelyek az elmúlt nyolc évben születtek, a magyar vendéglátás és idegenforgalom még nagyobb arányú lezülléséhez vezettek. A borravaló megadóztatása igen rossz, és munkavállaló-ellenes törvény volt, csakúgy, mint a kötelező service-díj felszámoltatása, az amúgy is indokolatlanul magas árrés mellett. Hasonló szakmailag megalapozatlan döntés volt a – hála Istennek gyorsan eltörölt – mindennapos standolás is, amely ugyan hasznos lehetett volna, ám megvalósíthatatlan a hatalmas válaszék mellett.

Az ellenőrzés egyszerű, de hatékony módja

Ami húsz éve nem került szóba mint lehetséges ellenőrzési módszer, az a magánvállalkozásban működtetett vendéglők, szállodák, motelek időszakos „leszorosítása”. Ez azt jelentené, hogy az üzleteket megfelelő, nem korrumpálható szakemberek vezetnék egy-két hónapig, s így megállapítható lehetne a vendéglátó egység nettó és bruttó bevétele, adókötelezettsége, akár visszamenőleg is. Ezt a módszert akkor és ott kellene alkalmazni, ahol, és akik ellen több vásárlói, adó-és pénzügyi panaszbejelentés érkezik. (Ez kicsiben azt jelentené, amit az állam teljes joggal megtett a MAL Zrt-t illetően.) A tulajdonos tulajdonában nem károsodna, a bevételeket megkapná, az elszámolás megtörténne az ellenőrzés után, ugyanakkor fény derülne arra, hogy milyen visszaélések történtek az ellenőrzött vendéglátó egységben hónapokra vagy évekre visszamenőleg. Súlyos esetben a tulajdonost el kellene tiltani a szakmától, illetve bármilyen vendéglátó egység tulajdonlásától, még akkor is, ha megfelelő képzettségű alkalmazottai volnának.

A próbavásárlás, az ÁNTSZ, a fogyasztóvédelmi és a munkaügyi ellenőrzések erre a teljes körű tényfeltárásra nem alkalmasak. Az említett ellenőrző hatóságok az elmúlt nyolc évben elvesztették tekintélyüket és társadalmi szakmai becsületüket is, hiszen állami megrendelésre, „pénzlehúzó2 eljárásokat folytattak minden idegenforgalmi „központban” (Balaton, Velencei-tónál, Tisza-tónál, Budai Várban stb.). Több esetben – természetesen nem bizonyíthatóan, de a vállalkozók információi szerint – már a szezonális vendéglátó egység megnyitásához kiadandó engedélyt is csak kenőpénzért adják ki az egyes hatóságok. A vállalkozónak viszont ezt a kenőpénzt is pótolnia kell. Többek elmondása szerint, ha nem adnak baksist, akkor későn, a szezonnyitás után jóval kapnak csak engedélyt. És itt térünk vissza a mókuskerék aljára. Ezért kell kitalálni az ellenőrzés olyan fajtáját, amely hatékony, hiteles és alapos.

A hivatásos vendéglátással, a Magyar Turizmus Zrt. esztelen és szakmailag indokolatlan pénzszórásával, a szakértelem nélküli pénzhajhász vendéglátással, és egyes vidéki turizmussal foglalkozó vállalkozással nagy baj van, s ez a nagy baj (erkölcsi és szakmai) kihat az egész magyar vendéglátásra. A szakmai szervezetek sincsenek a helyzet magaslatán, s e szervezetekben is vannak olyanok, akik „bevásárolták” magukat a szakmai döntéshozók közé, szaktudás és erkölcsi, gyakorlati elkötelezettség, hivatástudat nélkül. Ezek a szakmai szervezetek is – tisztelet a kivételnek – azt a célt szolgálják, amely az elmúlt nyolc évben a Magyar Turizmus Zrt. meghatározó feladata volt: – minél több pénzt csinálni a kormány számára.

Remélhetőleg hamarosan megváltozik az idegenforgalom és az állam viszonya, amelynek az első lépése az volna, hogy pontosan meghatározzák, és pontos elnevezéssel illessék a különböző idegenforgalmi és turisztikai irányzatokat, s ezek mindegyikének legyen szakmai ismeretekkel és tisztességgel elkötelezett felelőse.

Sajnálatos tény, hogy az idegenforgalom és a turizmus területét a legtöbb önkormányzatnál, megyei és városi elöljáróságon szintén hiányzik a szakmai tudás és tisztesség. Az uniós pályázatokon nyert pénzeket szemétbe való idegenforgalmi kiadványokra költötték, azok valódi értékének és hatásának felmérése nélkül, olykor a zsebbe visszanyerendő pénz reményében és ténye miatt. Az értékmentés és az értékek bemutatása, azok valódi súlyának megítélése az elmúlt nyolc esztendőben többnyire szintén anyagi szempontok alapján dőlt el, s nem mindig jó, ha ezt a döntést a képviselőtestületek hozzák meg, hiszen tudjuk, hogy a képviselőtestületek tagjai nem kötelezően szakemberek az idegenforgalom tekintetében. Érdemes lenne felülvizsgálni az elmúlt években a Magyar Turizmus Zrt által támogatott kiadványokat, azok „sorsát” és elkészítésük költségeit. Hihetetlenül nagy, és az értékhez viszonyítva megengedhetetlen, indokolatlan árakkal találkoznánk. A Leader és más uniós pályázatok pénzeinek felhasználása is ablakon kidobott pénzzé váltak, hiszen az előző kormányok nem érték-centrikusak voltak az idegenforgalmat és a turizmust illetően, hiszen olyan politikai alapon kiosztott pénzekről beszélünk, amelyeknek a felhasználása semmilyen eredményt nem hozott. Kivétel ez alól néhány olyan kiadvány, amely valóban az azonos arculatot, és az értékmentést közvetítette, közvetíti a hazánkba látogató külföldiek, vagy a hazánkban turistáskodó belföldiek számára.

Az elnevezések és azok értelme

Turizmus: olyan bel-vagy külföldi szabadidő eltöltés, amely legfőbbképpen a természetet, a természetben található szépségek, különlegességek megismerésére, az egészséges életmódra irányul, kevés ráfordítással. Turizmus az is, ha például Erdélyben hátizsákkal indul a turista egy meghatározott útvonalon értékeink megtekintésére.

Idegenforgalom, mint állami feladat: Országos szinten, a hazánkba látogató és itt több napot, hetet eltöltő külföldiek ellátásának, itt-tartózkodásuk élmény-dússá tételének területe, programok szervezése, múzeumok, látnivalók kiajánlása határon belül és kívül. Ezt turisztikai irodák végzik állami irányítás – és remélhetőleg hamarosan állami felügyelet – mellett.

Vendéglátás: Vendéglői, szállodai étkezési lehetőségek, egy-egy vidék, jellemző tájegységei ételeinek bemutatását (falusi vendégfogadás) jelenti. A vendéglátás tehát, legfőbbképpen az étkeztetést, a magyar konyha megismertetését, a pincészetek, a felszolgálás minőségét foglalja magában. A vendéglátás kategóriájába tartozik az is, ha a fenti példával élve a turista egy magánpanzióban tölti el a Szilvesztert, vagy a helyi búcsú után néhány napot a térség felfedezésével tölt el, a korábban kibérelt panzióba tér vissza minden este. A helyi vendéglátás koordinálásában a helyi önkormányzat és a vállalkozás tulajdonosa vesz részt, megfelelő állami felügyelet, és adott esetben szigorú ellenőrzés mellett. Az egyes települések bemutatásához természetesen kellenek a kiadványok is, amelyek kiadását jó lenne úgy szabályozni, hogy azok értékének és hatásának szalmai ítéletét ne csak a megrendelő önkormányzat, hanem szakmai grémium (Pl.; a helyi Tourinform iroda szakmailag felkészült! munkatársai és helytörténész bevonásával) döntse el, hiszen a helyi idegenforgalom és turisztika is országos jelentőséggel bír mind anyagi, mind szakmai szempontból.

A hazai idegenforgalom legfőbb koordinátor-hatóságát ne „Turizmus” Zrt-nek nevezzék, hanem Nemzeti Idegen és-Vendégforgalmi Zrt-nek. Ezen belül pedig fontos felosztani a különböző területeket úgy, hogy azok elnevezése is megfeleljen a klasszikus és az MTA által hatályosnak tartott nyelvhelyességi előírásoknak, a helyes értelmezésnek.

Összességében tehát amilyen nagy a baj a magyar vendéglátás is az idegenforgalom terén, olyan egyszerű megoldani a problémát megfelelő szakmailag is értékelt törvények és ellenőrzések által és alapján. Ugyanis ha szakmai és erkölcsi előírásokkal, olykor hatósági kényszerrel is, de tudjuk hozni azt a színvonalat, amely a Lajtán túl erkölcsileg is szakmailag is természetes, akkor érdemes sokkal nagyobb erőfeszítéseket tenni. Mert mint a hazai élet oly sok területén, a vendéglátásában sem főleg a szakmai, hanem az erkölcsi problémák a legfőbb kár-és kórokozók.

Ennyi jutott eszembe a szálloda és vendéglátás problémáit illetően, a csikóváraljai kirándulásról… s talán nem volt fölösleges papírra vetnem.

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Csikóváraljai kirándulás után… – Gondolatok a turizmusról, a vendéglátásról, és az idegenforgalomról

  1. Kedves Stoffán György!
    Végre egy olyan cikked,melynek minden szavával,gondolatával,megállapításaival és üzenetével szó szerint egyet értek.
    Reiner Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük