UKRAJNA 2025: ÍGY NÉZ KI EGY DIKTATÚRA BELÜLRŐL, AHOL NEM SZÁMÍT AZ EMBERÉLET
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Cseh belügyminiszter: Magyar útlevéllel ukrán állampolgárok nem számíthatnak segítségre Csehországban

Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter.

A Právo című független baloldali lap csütörtökön azt írta, hogy a cseh hatóságok az Ukrajnából elmenekült romákkal összefüggésben szembesültek a kettős állampolgárság problémájával. Számos roma menekültnek az ukránon kívül magyar útlevele is van.

„A magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre. Az ideiglenes segélyekre csak az ukránoknak (állampolgároknak) van joguk” – szögezte le a miniszter a lapnak nyilatkozva. Megjegyezte: ezen romáknak Magyarországtól kellene segítséget kérni, mert egy részük eredetileg onnan is származik.

Vít Rakusan szerint eddig mintegy 1200 ukrajnai roma menekült érkezett Csehországba, „akiket úgy kezelnek mint bárki mást”. A romáknál az a fő gond, hogy nagy – olykor 20-30 személyből álló – családokról van szó, amelyek számára igen nehéz megfelelő, közös szállást találni.

Emil Vorác, a Khamoro civil szervezet igazgatója szerint az ukrajnai roma menekültek egy része nem beszéli sem a roma, sem az ukrán vagy az orosz nyelvet, csak magyarul tud. Itt az is probléma, hogy a cseh hatóságok által kiadott tájékoztatók mind ukrán nyelvűek, amit ezek a romák nem értenek meg.

A cseh belügyminisztérium a napokban 10 millió koronás (155 millió forint) külön alapot hozott létre az „eltérő szocio-kulturális” környezetből származó ukrán menekültek megsegítésére. A belügyi és a munkaügyi tárca, illetve a civil szervezetek képviselői a hét elején megvitatták az ukrajnai roma menekültekkel kapcsolatban felmerült problémákat, és megállapodtak egy speciális segélyprogramról. Ennek része, hogy a roma menekülteket családonként az ország különböző régióiban helyezik el, hogy megakadályozzák az elszigetelt roma gettók kialakulását – mutatott rá Jelena Siladjzic, a Slovo21 civil szervezet igazgatója.

Ez is érdekelheti:  Rendkívüli csúcsot hívnak össze az európai vezetők, miután kiderült, hogy Trump nélkülük tárgyalna az oroszokkal

A prágai sajtóban megjelent információk szerint az ukrajnai, kárpátaljai roma magyar menekültek száma néhány százra tehető.

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!