Bűnügyi felügyelet alá helyezték Gyárfás Tamást
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a Fenyő János médiavállalkozó megöletése miatt indult ügyben kedden.
„Az emberölés bűntette miatt Gy. T. és társa ellen folyamatban levő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2024. június 4-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva elrendelte Gy. T. elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig. Az elsőrendű vádlott engedély nélkül Magyarország közigazgatási területét nem hagyhatja el, lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles továbbá hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni” – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla honlapján.
A közlemény felidézte, hogy az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék február 8-án kihirdetett ítéletével Gy. T. elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, s ezért őt 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A törvényszék ítélete ellen bejelentett fellebbezésekre tekintettel az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.
Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően az ügyész az elsőrendű vádlott letartóztatását indítványozta szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva.
A Fővárosi Törvényszék az ítélet kihirdetését követően az elsőrendű vádlott letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította, ez ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a letartóztatás elrendelése érdekében. Az elsőrendű vádlott ártatlanságát hangsúlyozva kifejtette, hogy nem áll szándékában elszökni. Utalt arra, hogy a közérdek nem indokolhatja letartóztatását. Védője kiemelte, hogy önmagában a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés nem alapozza meg a letartóztatás elrendelését, különös tekintettel az elsőrendű vádlott eljárás során tanúsított magatartására.
A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi fellebbezést részben megalapozottnak találta. A törvényszék álláspontjával ellentétben úgy ítélte meg, hogy az „elérhetetlenné válás” veszélye jelenleg megállapítható az elsőrendű vádlott esetében. A nem jogerősen kiszabott 7 év szabadságvesztés olyan hosszú büntetés, amely a vádlott szökési, elrejtőzési szándékát kétségtelenül kiválthatja, annak elhatározását megerősítheti. A tábla ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szökés veszélyének megítélésekor nem lehet kizárólag a várható büntetés súlyosságára hivatkozni, azt több más elem fényében kell felmérni. A szökés esélyét a vádlott személyiségére, lakóhelyére, jövedelmére, foglalkozására, családjára, egyéb kötődésére figyelemmel kell megállapítani.
Az ügyészség érveivel szemben a törvényszék helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a 75. életévét betöltött vádlott kedvező személyi körülményei, így rendezett életvitele, családi kötődései, vállalkozása, vagyona, továbbá a több éve tartó bírósági eljárás egésze alatt tanúsított együttműködő magatartása, az eljárási cselekményeken való hiánytalan jelenléte csökkenti a kiszabott szabadságvesztés mértékére tekintettel felmerülő szökés, elrejtőzés reális veszélyét. Tévedett azonban a törvényszék, amikor a letartóztatás helyett az enyhébb kényszerintézkedés elrendelését sem találta szükségesnek, a kedvező személyi körülmények ugyanis a szökés, elrejtőzés veszélyét csökkentik ugyan, de teljesen nem zárják ki.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél, „az ítélet jogerőre emelkedése esetére a szabadságvesztés végrehajthatóságának megteremtése a legenyhébb kényszerintézkedéssel, Magyarország közigazgatási területére korlátozott bűnügyi felügyelettel is biztosítható. Ahhoz képest a legszigorúbb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, az ügyészség által indítványozott letartóztatás már szükségtelen és aránytalan intézkedés lenne” – olvasható a tábla honlapján.
A tábla a magatartási szabályokat – rendszeres jelentkezési kötelezettséget – is fenti körülmények figyelembe vételével határozta meg.
A tábla azt is kiemelte, hogy az elsőrendű vádlottal szemben alkalmazott bűnügyi felügyelet sem a szükségesség, sem az arányosság elvét nem sérti, kifejezetten méltányos, tekintettel a vádbeli cselekményért bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságára – közölték.
Kiemelt képen: Gyárfás Tamás / Fotó: Csudai Sándor – Origo
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…