Bukarestben erőszakba torkollott a korlátozások elleni tüntetés

Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott: mintegy háromszáz tüntető kövekkel, üvegekkel dobálta meg a rendfenntartókat, kirakatokat törtek be, szemetes kukákat, padokat rongáltak meg.

A bukaresti csendőrparancsnok kedd reggeli sajtóértekezletén elmondta: 222 bírságot szabtak ki 200 ezer lej (14,8 millió forint) értékben, és 188 tüntetőt állítottak elő, akik ellen garázdaságért, csendháborításért, tiltott fegyverviselésért, rongálásért és más bűncselekményekért kezdeményeztek eljárást.

Alin Stoica, Bukarest kormánybiztosa (prefektusa) köszönetet mondott a csendőrségnek, amiért a provokációkat figyelmen kívül hagyva, nyugodtan, de határozottan biztosította a rendet a délután öt órától hajnali egy óráig elhúzódó tüntetésen, és Bukarest azon több mint kétmillió lakosának, akik nem szerepelnek a hírekben, de megértették, hogy egészségük és polgártársaik egészsége védelmében be kell tartaniuk a korlátozásokat.
Romániában vasárnap este lépett hatályba az a kormányhatározat, amely két órával növeli az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, illetve csökkenti az üzletek nyitvatartási idejét azokon a településeken, amelyeken felgyorsult a koronavírus-fertőzés terjedési üteme.

Hirdetés

A korlátozások ellen hétfőre virradó éjszaka számos településen spontán tüntetések bontakoztak ki, amelyeken a résztvevők többnyire “szabadságot” követeltek, a maszkviselési kötelezettség és a kijárási tilalom és a nyitvatartási korlátozás feloldását sürgették.

Hétfő délutánra már a nacionalista és vírustagadó szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott, ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hirdetett demonstrációt az ország valamennyi megyeszékhelyén, a bukaresti tüntetésen pedig a párt vezetői is részt vettek.

A helyi média beszámolói szerint az alapvetően kormányellenes demonstrációkon sokhelyütt az AUR megmozdulásain korábban is rendszeresen jelen lévő futballszurkolók voltak a hangadók. Az ország több városában a járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló, palesztin származású Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár lemondását követelték, Temesváron a város német polgármesterének ablaka alatt azt kiabálták, hogy “Ne feledd, Herr Fritz, Temesvár nem Auschwitz”, Pitestiben pedig az idegengyűlölő indulatok adott pillanatban már a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, “Kifelé a magyarokkal az országból” rigmust skandálták.

MTI

Kiemelt kép: courrier-picard

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Megdönteni Szabó Tímeát!

Orbán: fontos a magyar gazdaság újraindítása
Orbán: fontos a magyar gazdaság újraindítása

összefogást kezdeményez kéttucatnyi vezető
Kovid – A második világháború utánihoz hasonló összefogást kezdeményez kéttucatnyi vezető

Close