Biztonságosabb lett-e a világ a washingtoni nukleáris csúcstalálkozó után?

A mainstream média szerint igen, mert az új START (Strategic Arms Treaty) szerződés a stratégiai fegyverek csökkentéséről és ellenőrzéséről, amit Obama és Medvegyev még Prágában aláírtak (és amit a két ország parlamentjének is ratifikálni kell) és a további megállapodások e hét elején Washingtonban, megnehezítik a nukleáris fegyverek használatát. Kritikus szakértők szerint nem feltétlenül, sőt újabb veszélyek is keletkeztek.

Mint erről lapunk hasábjain beszámoltunk, az Obama elnök a múlt héten egy új nukleáris doktrínát hirdetett meg, amely kizárja a nukleáris fegyverek használatát nem nukleáris országok ellen, még abban az esetben is, ha azok részéről unkonvencionális támadás (vegyi, biológiai fegyverekkel) éri. Ennek a feltétele azonban, hogy a nem nukleáris országok betartsák az 1968-as atomsorompó egyezményt. Ha nem, akkor az USA akár atomfegyvert is alkalmazhat ellenük. Amerika és Oroszország ezen kívül tovább korlátozzák atomfegyvereik számát, de a meglévőket felújíthatják.

Nyilvánvaló, hogy az új stratégia elsősorban Irán ellen irányul, amit azonban egy szép új biztonságosabb világ felrajzolásával igyekeztek felismerhetetlenné tenni. Washingtonnak ugyan sikerült Oroszországot bizonyos engedményekkel oldalára húzni, sőt valamelyest még Kínát is megnyerni az Irán ellen alkalmazandó szankciókra, de a legutóbbi évek amerikai hadiipari fejlesztései újabb félelmeket gerjesztenek. Oroszország és Kína nemrég még attól tartottak, hogy a Reagan elnök óta tervezett amerikai rakétaelhárító rendszer az orosz és kínai (vagy más) interkontinentális rakétákat semlegesíteni tudná. Ez az első csapásmérés képességét, és ezzel korlátlan fenyegetési potenciált biztosítana Amerikának. Ez a rendszer azonban rendkívül drága és – az emberiség szempontjából szerencsére – rendkívül megbízhatatlan lenne, mert viszonylag olcsó eszközökkel meg lehetne téveszteni a rakétavédelmi rendszer rakétáit és megmaradna a lehetőség az ellencsapásra. Hiszen csak az erőviszonyok közötti egyensúly biztosítja a relatív békét. Amerika nem adta ugyan fel a rakétaelhárító rendszer kifejlesztését, de talán az említett okokból is új eszközöket keresett és talált az utóbbi években, amelynek a neve stratégiájában a Conventional Prompt Global Strike (CPGS, azaz Hagyományos Gyors Globális Csapás). Egy orosz szakértő a következőképpen határozta meg ennek a lényegét: „Beruházás egy valóban hatékony ABM [Anti-Ballistic Missile] rendszerbe és olyan első csapásra képes fegyverekbe, amelyek lehetnek hagyományos nagy pontosságú rendszerek is. A végső cél egy első csapás (nukleáris, nem nukleáris, vagy kevert) képességének a kifejlesztése az ellenfél stratégiai nukleáris fegyverei ellen. Az ABM rakéták aztán mindent elintéznek, ami még túlélné az első csapást.”

E logikát követi a prágai START szerződés aláírása után az US-hadügyminisztérium következő nyilatkozata: „Kulcsfontosságú pont: Az új START szerződés semmilyen korlátot nem szab a jelenlegi vagy a tervezett Conventional Prompt Global Strike képességgel kapcsolatban. A Szerződés semmilyen módon nem akadályozza az Egyesült Államokat, hogy hagyományosan felfegyverzett ballisztikus rakétákat gyártson és elhelyezzen.” Az új hagyományos fegyverek fejlettsége mellett csak az Egyesült Államoknak van az egész világra kiterjedő támaszpont hálózata, ahonnan e fegyverek pillanatok alatt bevethetőek. Hogy az új stratégia a potenciális ellenfeleket mennyire nyugtalanítja, mutatja az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov, megjegyzése: „Nagy államok nemigen fogják elfogadni azt a helyzetet, amelyben a nukleáris fegyverek eltűnnek, de nem kevésbé destabilizáló hatású fegyverek megjelennek a nemzetközi közösség néhány tagjának a kezében”.

A pillanatnyi cél azonban Irán, amely démonizálása éppolyan intenzitással folytatódik, mint Iraké a 2003-as lerohanása előtt. Irak „tömegpusztító fegyvereinek” a szerepét Irán esetében az atomfegyvergyártás rágalma játssza. Habár két évvel ezelőtt maga a CIA is megállapította, hogy Irán még ha akarna is, csak 7-8 év múlva lehetne erre képes, és az IAEA (Nemzetközi Atomügynökség) az utolsó hét évben vizsgálatai 58%-át Iránban végezte el és semmilyen bizonyítékot nem talált ellene, a mérvadó nyugati politikusok Iránt mégis állandóan hamis vádakkal illetik. Április 1.-én megjelent cikkében – ami nem tréfa volt – NATO-főnök Rasmussen Iránt nukleáris létesítményei elrejtésével vádolta meg, és azzal, hogy „olyan mértékű urán dúsítást tervez, ami nem összeegyeztethető a civil használattal”. Ez durva csúsztatás volt, mert Irán csak egy 20%-os dúsítást tervez – atomfegyverekhez több mint 80%-osra lenne szükség – amit be is jelentett, és aminél többre még sokáig nem is lenne képes. Rasmussen nyilvánvalóan a közvélemény manipulációja céljából tett ilyen félrevezető kijelentést. Még inkább diszkriminatív jellegű az új Obama doktrína önfelhatalmazása, amellyel a hamisan megvádolt ország ellen az atomfegyver bevetését is jogosnak ítéli meg. Az iráni külügyminisztérium be is jelentette, hogy panaszt fog tenni az ENSZ-nél atomfegyverrel való fenyegetés miatt.

Évek óta sodródunk tehát egy minden eddiginél súlyosabb háború, azaz katasztrófa felé, a világ közvéleményének szinte teljes passzivitása mellett. A Nyugat úgy nevezett demokratikus országait sikerült úgy megmanipulálni és megfélemlíteni, hogy onnan ellenállás nem várható. A helyzet komolyságának talán a legfőbb jele, hogy Irán egyetlen komoly szövetségese, Kína, az utóbbi három hónapban gáz-és olajszükségleteinek beszerzését Iránból több mint 40%-kal csökkentette, holott igényei folyamatosan növekednek. Washingtonban viszont ígéretet kapott, hogy ha vállalja az Irán elleni szankciókat, nem lesznek ilyen gondjai.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Vajta Dénes: Csúcstalálkozók és világbiztonság

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!