Biden segítség nélkül már semmire sem képes
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, ismét kritikák kereszttüzébe került, miután egy pennsylvaniai beszéd és a Delaware-be történő helikopteres leszállásnál zavarosnak tűnt. A 81 éves elnök körül az aggodalmak egyre csak nőnek mentális állapota miatt.
Az amerikaiak többsége úgy véli, hogy Biden mentális állapota rohamosan romlik, ugyanakkor a Fehér Ház nem biztosít átlátható tájékoztatást erről − állította Ronny Jackson, az elnöki rezidencia korábbi orvosa, aki felelős volt Donald Trump és Barack Obama egészségéért is. A szakember kritikával illette a múlt héten nyilvánosságra került jelentést, amely szerint a nyolcvanegy éves politikus teljes mértékben alkalmas az elnöki feladatok ellátására.
Beszédét követően Jill Biden, az elnök felesége, hirtelen a színpadra lépett, hogy segítsen férjének elhagyni az emelvényt. Ezután az elnök még röviden motyogott valamit a mikrofonba, majd lassan elhagyta a színpadot.
Jill, Ed.D., escorts Biden off the stage following his remarks pic.twitter.com/jCaV2Rtk49
— RNC Research (@RNCResearch) January 5, 2024
A kampánybeszédet követően, mikor Biden szállt ki a Marine One helikopterből Delaware-ben, szintén zavarodottnak látszott, amit aztán a közösségi média felhasználói újabb kritikákban osztottak meg.
A helikopteres leszállásnál többen megfigyelték az elnök furcsa viselkedését. Az RNC közösségimédia-fiók megjegyezte, hogy
két hét szabadság és egy 32 perces beszéd után Biden nagyon zavarodottnak tűnt.
A Benny Johnson kommentátor hasonlóan kijelentette, hogy
Biden újra eltévedt.
After two weeks of vacation and a 32-minute speech, Biden is back in Delaware for a weekend respite.
He was VERY confused upon landing. pic.twitter.com/OLi8EqBeqD
— RNC Research (@RNCResearch) January 6, 2024
Az elnök, aki 78 évesen lépett hivatalba 2021 januárjában, rendszeresen kérdéses egészségi és mentális állapota miatt szembesül kritikákkal. Egy friss NBC-felmérés szerint a regisztrált szavazók 59 százaléka „jelentős aggodalmakat” érez Biden fizikai és mentális egészsége iránt.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Joe Biden amerikai elnök nagy csattanást hall a Delaware állambeli Wilmongtonban lévő kampányközpontjából távozóban, amikor egy autós nekiütközik az elnök gépkocsioszlopához (Fotó: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…