Hirdetés

Beszédem a Kossuth szobor előtt – Dr. Léhmann György

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
fuldoklás

Abban a megtiszteltetésben volt részem tegnap – július 1-én ½ 19. órakor – hogy a „Tüntetés a bankok túlkapásai ellen” elnevezésű rendezvényre meghívva tájékoztatást adhattam Budapesten a Kossuth szobor előtt a devizaalapú kölcsönszerződések miatt kialakult állapotnak bíróság előtti és egyéb jogi rendezhetőségéről.

Beszédem után felkértek a jelenlévők arra, hogy foglaljam írásba mindazt, amit ott elmondtam azért, hogy ezt papíron terjeszthessék. Ennek a felkérésnek eleget téve igyekszem tartalmilag hűen leírni az alábbiakban mindazt, amit ott elmondtam:

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit!

A bankvilág ugyan úgy, mint tegnapi napon az Echo televízióban Boros Imre közgazdász igyekszik elhitetni velünk azt, hogy a már meglévő devizalapu kölcsönszerződések következményeinek megváltoztatására nincs mód. Érthetetlen számomra az, hogy közgazdász képzettségű embereknek miért kell beleavatkozni ily módon olyan dolgokba, amihez képzettségénél fogva nyilvánvalóan nem ért, vagy ha mégis ért hozzá, miért ad nyilvánvalóan téves tájékoztatást…

Ugyanis hivatásomra tekintettel tényként állapíthatom meg azt, hogy a már megkötött devizaalapú kölcsönszerződések alapján megállapítható törvénytelenségek kiküszöbölése jogi szempontból meglehetősen egyszerű, nem bonyolult bírósági eljárás eredményeként minden további nélkül elérhető.

Független, befolyástól mentes bírósági tevékenység esetén, ugyanis sajnos egyet kell értenem az USA Külügyminiszterének néhány nappal ezelőtt elhangzott azzal a kijelentésével, hogy aggódik a magyar bíróság függetlensége miatt is. Én is aggódom, hiszen ha az aggódásra nem lenne okom, akkor hazánk nem lenne a korrupciós lista 50. helye környékén hosszú évek óta úgy, hogy közben a szomszédos Ausztria a 16. helyen áll. Hozzátéve azt, hogy a Külügyminiszter Asszony által képviselt ország jobban tette volna, ha 55 évvel ezelőtt aggódott volna inkább hazánk függetlenségéért.

Beszédemmel célom az, hogy meggyőzzem Önöket állításom igazáról, ezért meglehetősen sok jogi fogalmat is kénytelen vagyok elmondani a bizonyítás érdekében. Másként nem megy.

Mielőtt ebbe bele kezdenék, a Kossuth szobor előtt állva kötelességemnek tartom felidézni azt, hogy 162 évvel ezelőtti napon a mostanihoz hasonló nemzetkatasztrófa előtt állt hazánk azzal a különbséggel, hogy az akkor hazánkra támadó idegen hatalmak nyíltan megmondták azt, hogy mi a szándékuk hazánkkal, míg mostani kártevők ennél rosszabbak. A Ptk. 237. §-nál ismert szóval élve a mostaniak csalárdak, azaz a szónak jelentése szerint álnok, kétszínű, csaló magatartásúak.

Előzményeként a devizaalapú kölcsönszerződés problémájának elmondom, hogy lakáshitelek esetén ilyen fajta kölcsönszerződést soha nem kötöttek volna meg akkor, ha a 12/2001. (I.31.) Korm. rend. végrehajtásával kapcsolatosan a magyar állam úgy járt volna el, hogy ebben a jogszabályban ígérte.

A lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályról van szó, melynek bevezetőjében azt ígérték, hogy a gazdasági lehetőségekkel összhangban a házasoknak a többgyermekes fiatal családoknak, valamint más hasonló rászorultaknak ad az állam támogatást. Aztán az országos építésügyi előírásokat semmibe véve a Balaton-parti településeken üdülőházas üdülőterületnek minősülő Balaton-parton lakóházasnak csúfolt építkezést lehetővé tették csak azért, hogy az állam gazdasági lehetőségeivel ennek a jogszabálynak alapján elsősorban ne a házasokat, többgyermekes fiatal családokat, valamint a hasonló rászorultakat támogassa, hanem azokat, akik akár száz kilométeres távolságban lakva luxusüdülővel rendelkezzenek a Balaton-parton.

A luxusüdülő pedig köztudottan nem olcsó, és mondjuk 50-100.000 ilyen állami támogatású luxusüdülő miatti kölcsönösszeg pedig szerintem elkerülte 2001-től 2006-ig az 1000 milliárd forintot is. A gazdasági lehetőségek ezért kimerültek és jöhetett a devizaalapú hitel.

Helyesen állapította meg Róna Péter közgazdász erről a bankok által egyoldalúan meghatározott szerződésről azt, hogy olyan mint egy kitöltetlen váltó. Ugyanis a kölcsönszerződésből nem állapítható meg az, hogy az adós konkrétan milyen körülmények között fogja a részére rendelkezésére bocsátott kölcsönösszeget a hitelező részére visszafizetni. A Ptk. 523. § 1. bek-ben meghatározottak szerint a szerződésnek ez a hiányossága a létre nem jött szerződés fogalmát is kimerítheti, ezért csupán egyféleképpen lehet ezt a szerződés létrejöttéhez elengedhetetlenül szükséges szerződési feltételt értelmezni.

Úgy, hogy a kölcsönszerződés ténylegesen nem akkor jött létre, amikor azt aláírták, hiszen akkor még a szerződés létrejöttéhez szükséges minden kellék a szerződésbe nem volt leírva, hanem akkor, amikor a hitelező később egyoldalú, adósnak címzett nyilatkozataival felhívást tett arra, hogy most ennyivel emelem részletes indokolás nélkül a törlesztőrészletet, majd azt közölte, hogy most pedig annyival.

Sajátos elképzelés a gazdasági hatalmukkal visszaélő hitelezők számára az ilyen fajta szerződés értelmezés nem vitásan akkor, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Ptk. 205. § szerint szerződés a felek egybehangzó akaratnyilvánításával jön létre, de a bankok ezzel a szerződéskötési módszerrel eldöntötték azt a vitát, hogy a szerződés érvényes, vagy érvénytelen.

Sikerült ily módon semmis kölcsönszerződést létrehozniuk.

Ugyanis 2006. március 1-től kezdődően a Ptk. 209. § 4. bek. első mondata megállapítja azt, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető, valamint a Ptk. 209/B 2. bek-be kimondja azt, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. Arról pedig, hogy bankok által önhatalmúan tett közlése a törlesztőrészletek emelésének világos-e vagy sem, érthető-e vagy sem, majd akkor nyissunk vitát, ha egyetlen alkalommal is elfogadható és törvényes, tényeken alapul indokolását adja a tájékoztatásának.

Semmiségre határidő nélkül lehet hivatkozni a Ptk. 234. § szerint, semmis szerződésből pedig sem jogok, sem kötelezettségek nem származhatnak a szerződés érvénytelensége folytán, így fel nem tudni fogni a bankoknak azt a bátorságát, hogy az általuk is tudottan semmis szerződés alapján nyakló nélkül követelőznek, fenyegetőznek és  igyekeznek tisztességes embereket a lakásukból eltávolítani.

Meggyőződésem az, hogy amennyiben a korrupciós listának nem az 50., hanem a 16. helyén lenne országunk, ezt meg nem mernék tenni.

A törlesztőrészlet emelésének egyébként a kölcsönszerződés szövegezéséből következően két alapvető oka lehet. Vagy a kamat emelésére okot adó körülmény következik be, vagy árfolyamváltozás történik a devizaalapú kölcsönszerződésben meghatározott deviza és forint árfolyam között. Svájci frank alapú szerződéseknél a közreadott PSZÁF tájékoztató szerint a kamat elsősorban a svájci frank kamatától függ, de mivel 2008. őszén a svájci frank kamata csaknem a nullára csökkent, majd csekély mértékben emelkedett, emiatt a törlesztőrészlet nem emelkedhetett volna jelentősen, míg az árfolyamváltozás viszonyítása a korábbihoz képest olyan a hányadost eredményez, mely egyidejűleg a törlesztőrészlet emelkedésének mértékét is adja tisztességes szerződési feltétel esetén. Csakhogy a törlesztőrészlet ennek csaknem kétszeresével nőtt.

Ezért is volt indokolt feljelentésemet a Legfőbb Ügyészséghez csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt megtennem.

Visszatérve a szerződés lényegéhez, a hitelező és adós között létrejött kölcsönszerződés pontosan olyan polgári jogszerződés, mint a többi, azaz ebben a felek egyenjogúak, és mellérendeltek. Semmivel sem illeti meg több jog egyiket, mint a másikat még akkor sem, ha közben nálunk a bankároknak a hatalommal a legkülönbözőbb összefonódása van.

Az állam tartsa távol magát ezektől a szerződésektől még akkor is, ha tart attól, hogy a bankok bedőlhetnek, újabb konszolidálásra szánt pénzt kérhetnek, vagy éppen az államnak bankoktól remélt különadója kerül veszélybe. Egyedül az élethez való jog alkotmányos kötelezettségének tegyen eleget a lakhatási jog veszélybe kerülése esetén az állam.

Egyébként pedig a most alkotott árfolyamrögzítésre vonatkozó törvényjavaslat módfelett tisztességtelen volt azért, mert az eszerinti szerződés módosítási kötelezettsége az adósoknak arra is utalhat, hogy a Kormány kifejezetten a bankok indokolatlan védelme okából az adósokkal megerősítteti a kölcsönszerződést azért, hogy többé érvénytelenségre a Ptk. 237. § 4. bek-e figyelembevételével ne hivatkozhassanak.

2008. március 1-től kezdődően, hála Istennek, alkalmazandó belföldi bíróság által is az 1993. április 5-i 93/13. számú Európa Tanács Irányelv, melynek alapján 243/08. szám alatt Európai Közösségek Bírósága által hozott döntés szerint tisztességtelen szerződési feltételek a szerződésben nem jelentenek kötelezettséget az adósokra nézve. Ebből következik az, hogy ha az előbb elmondottak szerinti törlesztőrészlet emelés teljesen egyértelműen tisztességtelen a magyar törvények szerint, és az adós hivatkozik arra, hogy a magyar bíróságok által elfogadott Európai Közösségek Bíróságának döntése szerint ennek a tisztességtelenségnek alapján kötelezettsége nem áll fenn, tessék csak mondani, hogy a bankok mitől is lettek olyan helyzetben, hogy mégis követelőznek?

Mégis mit képzelnek ezek magukról?

Talán ha lennének szívesek ilyen esetben bírósághoz fordulni azért, hogy a bíróság döntsön az egyenlő jogokkal rendelkező felek vitájában. Ugyanis ennek a vitának a rendezése a bíróság dolga és az fordul oda, aki követelőzni óhajt. Talán attól tartanak, hogy ha bíróság elé kerül az általuk diktált szerződésük, akkor az Európa Tanács 93/13. számú irányelve előírásának eleget téve, a nemzeti bíróság hivatalból is vizsgálni fogja a szerződés szerződési feltételeinek tisztességtelen jellegét?

Mégis mit képzelnek a bankárok akkor, amikor ők tudják legjobban azt, hogy törvénytelen, tisztességtelen, semmis, csalárd módon létrejött szerződést köttettek alá az adósokkal, majd mindenféle bírósági eljárás nélkül erőszakos módon lépnek fel.

Mégis minek képzelik ezek a hazámat?

Végül indokolt foglalkoznom azzal is, hogy a kölcsönszerződés szerinti, hitelezőket megillető rendkívüli felmondás jogának egyik indoka az adós fizetésképtelensége. Tehát időben ez azt jelenti, hogy amikor az adós már nem tudott fizetni, ezt követően valamikor a hitelező a szerződést vagy felmondja, vagy sem.

A probléma ebből az, hogy az adós nem jókedvében nem tud fizetni, hanem azért, mert valamilyen rajta kívül álló olyan körülmény következett be életében, ami a teljesítését lehetetlenné teszi. Ez pedig azt jelenti, hogy abban a pillanatban, amikor a teljesítést lehetetlenné tevő körülmény bekövetkezett, akkor a Ptk. 312. § alapján a szerződés megszűnik a törvény erejénél fogva. Nem kell ehhez nyilatkozat sem, bírósági döntés sem, és ezért a hitelező már réges-rég elveszítette azt a jogát, hogy a szerződést megszüntesse akkor, amikor a felmondását közli. Ugyanis teljesítés lehetetlenülése okából megszűnt szerződést felmondani nem lehet.

És így jutottam el a legizgalmasabb jogi problémához.

Ahhoz, melynek ténybeli alapja az, hogy a hitelező Bank a kölcsönszerződés megkötésekor többszázezer forintot felszámolt az adóst terhelve hitelbírálati díj, beállítási jutalék és a legkülönbözőbb jogcímeken azt ígérve, hogy ennek az ellenszolgáltatásnak fejében elvégzi mindazt az ellenőrzést, ami a 723/B/2005. számú alkotmánybírósági határozatra tekintettel még a személyes adatokhoz való alkotmányos jog sérelmével is járhatott csak azért, hogy az ügyletkötés biztonságos legyen.

Másképpen fogalmazva ellenszolgáltatás fejében a hitelező bank azért is szedett be pénzt, hogy az adós számára azt a látszatot keltse, hogy a szerződés biztonságos, és adós által teljesíthető.

Ezt a kötelezettségét szegi meg a bank akkor, amikor kiderül, hogy a szerződés mégsem biztonságos és idő előtt megszűnik teljesítés lehetetlenülése okából.

Ezért Róna Péter szavai szerint hibás a termék, és a hibáért a bank felel.

A törvény szerint pedig a 312. § 3. bek-e alapján ilyen esetben bekövetkezik az, hogy a kötelezett szabadul a tartozása alól, és követelheti kárának megtérítését.

Nem hiszem, hogy túlzok akkor, ha azt mondom, hogy csak a mi, korrupciós listán 50. helyen lévő hazánkban fordulhat elő ilyen. Hogy egy bank, aminek mulasztása, hibás teljesítése folytán a törvény szerint sürgősen el kellene kerülni még az adóst is nagy ívben, nemhogy a házát, fogja magát és mindenféle bírósági eljárás nélkül megbízzon akár kétes hírű cégeket is az adósok lakásának kiürítése céljából, csak hazánkban fordulhat elő.   És talán Afrika egyes országaiban.

Ami pedig az általam szerkesztett keresetlevelek alapján lehetséges, adósok által indítandó bírósági eljárásokat illeti, természetesen ügyelni kell arra, hogy a szerződés megszűnése előtti állapot esetén módja legyen a bíróságnak a Ptk. 237. § 2. bek-e alapján az érvénytelen részek kiküszöbölésével egy tisztességes szerződési feltételeket tartalmazó szerződést létrehozni, felhasználni azt a jogi lehetőséget, amit a Ptk. 209/B § 2. bek. második mondata biztosít az adósok számára. Azt, hogy tisztességtelen szerződési feltétel esetén semmiségre csak az adósok érdekében lehet hivatkozni.

Az elmondottakra tekintettel javaslom azt, hogy Boros Imre közgazdász, valamint az Országgyűlésben helyet foglaló mindazon képviselők, akik nem észlelték eddig a nemzetnek ezt a szégyenét, most már ez ügyben végképp hallgassanak el. Engedjék azt, hogy a problémát azok rendezzék le, akik a szerződést megkötötték.

A fogadatlan prókátorok már leszerepeltek, többé rájuk nincs szükség.

Ellenben a nemzet szégyenének kiküszöböléséhez az adósok helytállására most nagy szükség van. Csak úgy van értelme remélni a törvényesség helyreállítását, ha több ezer keresetlevéllel egyenként, nem spekulálva arra, hogy hátha másvalaki kikaparja a gesztenyét, a bírósági peres eljárást megindítják vagy a bank székhelye szerinti bíróságon, vagy az ügyletkötés helyén. Illetékfeljegyzési jogot legalább kérelmezve. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy mi lesz akkor, ha elveszítjük a pert. Ez a bíróság dolga. A mi dolgunk pedig az, hogy tegyük azt, amit 162 évvel ezelőtti napon, hasonlóan reménytelen helyzetben, még mindig megtettek az igazukért harcolni hajlandó magyarok.

Akkor vesztettek, hiszen augusztus 9-én Temesvár következett. De a hitükért a magyarok akkor az életüket adták. Most meg hasonló helyzetben a perköltségen lamentálunk.

Kérek 10.000 peres eljárást megindítani, és nem kell Temesvárra gondolnunk. Egyébként pedig szégyellem magam.

Siófokon 2011. július 2. napján.

Léhmann György

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás