Bene Gábor: Lehet szidni és dicsérni is Orbánt?
A pártpolitika sohasem reális, mert az ellen-pártokat mindig szidni kell és a szálkát felfedezni a szemükben, de a sajátjukban még a gerendát sem szabad meglátni! A Fidesz vezetője reálisan látja, hogy nem lehet legyőzni azt az atomhatalmat, amely rendelkezik a világ egyik legnagyobb ásványkincsével. Akik még mindig Ukrajna győzelmében bíznak: nagyon irreális politikusok!
Orbán Viktor brüsszeli kiállásával és kisétálásával sokat tett a békéért. Ezt persze senki sem fogja mostanában elismerni, mert a hazai balos és liberális pártok a nyugat függvényei, a nyugati pártpolitikusok pedig már régen belevakultak a saját megvalósíthatatlan álmaikba. Ráadásul ezzel Európa gazdaságát és politikai jó hírnevét fogják tönkretenni.
Orbán Viktor brüsszeli kiállásával akkor tudott volna még többet tenni, ha felismeri, hogy „példabeszédet” kellett volna mondani, és összehasonlítani 1920 Trianoni diktátumát a mai helyzettel. Ugyanis az ANTANT pontosan azt tette akkor velünk, mint amit most az oroszokkal tesz, vagyis kettős mércét alkalmaz, s nem akar népszavazást, mert tudja, hogy akkor minden nemzetiség le akar majd válni a kazár politikai színészek vezette Ukrajnáról!
Ha ugyanis 1920-ban népszavazást rendeltek volna el az elcsatolni kívánt területeken – ahogy azt Apponyi Albert követelte – akkor bizony nem sok területet tudott volna lenyúlni tőlünk a területrablók közössége, ugyanis Sopron példája megmutatta, hogy a német ajkú osztrákok többsége is a Szentkorona Országa mellett döntöttek! S ha Orbán ugyanazt követeli az EU komisszárjaitól, amit egykor gróf Apponyi, akkor két legyet üt egy csapásra!
Egyrészt rámutat arra a tisztességtelen játékra amit a magyar néppel követtek el, s rávilágít a békekötéshez vezető egyetlen megoldásra, a területenkénti népszavazásra! Ugyanis a felek már régen belefáradtak a háborúba, de egyik fél sem enged, nem akar vesztesként, az eddigi mondatait megváltoztatva békét kérni, de még elfogadni sem! A népszavazás azonban más! Ott lehet majd hibáztatni azokat akik nem szavaztak, vagy pénzpórázon szavaztak az „ellenségre”, vagyis hagyták magukat megfélemlíteni, lefizetni.
Persze tudjuk, hogy nem volt könnyű döntés a miniszterelnöknek az, hogy vétózzon-e vagy kisétáljon, de szerintem már előtte bedobták neki, hogy elég egy vétó, s ha nem fog duplázni, úgy biztos felszabadítják az EU-s pénzeket!
Orbán úr pedig a komisszárokat ismerve, biztosan bízott a bizottság biztosaiban, így mint aki jól végezte dolgát kisétált. S jól is végezte, mert nem biztos, hogy az a sok szerencsétlen, akik a saját népeikre ráengedték Afrika muszlim hódítóit, rövidesen megtudják, hogy már ismét Orbánnak köszönhetnek valamit. Éppen azt, hogy a háború rövidesen véget fog érni! S nem csak azért mert egykor Montecuccoli világossá tette, hogy a háborúhoz 3 dolog kell: pénz, pénz és pénz! S most bizony nem lesz pénz!
S ha a pénz elfogy, akkor a háború is! Most naponta 120 és 180 milliárd forintnak megfelelő összeget emészt fel a háború és Ukrajna már annyira el van adósodva, hogy szerintem örökre adósrabszolga lesz minden ukrán. Ezért érdemes is volt provokálni az orosz nyelvű ukrán állampolgárokat, de persze mit várunk egy olyan néptől, amelyik ugyanolyan naiv, mint mi! Hiszen ha józanul gondolkodunk, akkor könnyen rájöhet az ember arra, hogy vajon miért választottak olyan vezetőt maguknak aki kazárként biztosan nem az ukrán érdekeket fogja képviselni? Legfeljebb látszatra! Aki pedig színész, annak nagyon kell tudni szerepelni a látszatra, hiszen ismerjük az elhíresült mondatot: „figyeljék a kezem, mert csalok!” Vagy egy másikat: „Ne azt nézzék amit mondok, hanem azt amit teszek!”
Orbán Viktor megszavazta most is az Oroszország ellen irányuló 12. szankciócsomagot, s ügyesen kivonult az ülésről, amikor döntöttek, hogy megkezdődjenek-e a tárgyalások Ukrajna felvételéről az Európai Unióba.
Viszont megvétózta azt az 50 milliárd eurós támogatást, ami az ukránoknak – pontosabban azok kazár vezetőinek – nagyon kell még a háborúhoz! Ukrajna tehát szép csendben megpróbál mégis leülni a tárgyalóasztalhoz, s az ukrán nácikkal oly sokszor fényképezkedő Volodimir Zelenszkij ügyesen megváltoztatja az eddigi álláspontját és fegyverszünetet kér. Majd előadja, hogy a népe (?) érdekében be kell fejezni a háborús vérontást! Mint színész nem fogja zavarni, hogy néhány nappal ezelőtt még egészen mást mondott, ahogy a színészek – és különösen a pártszínészek – Ő is képes arra, hogy délelőtt gyilkost játszik és csak délutánra átalakul majd át emberbaráttá!
Milyen kár, hogy Orbán Viktor nem egy mai Apponyi Albert!
A szerző közjogász és a Nemzetegyesítők civil szóvivője
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök / (fb)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
EZ IGY IGAZ.