KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bene Gábor: Európa bedarálása egy pokoli, szabadkőműves terv?

Bene GáborOlvasom a Nyugati Fény nevű, s független, kritikus, aktuális jelzőkkel ellátott hírportál anyagát, s töröm a fejem, hogy: mi nem tetszik nekem az alábbi, jogos és kritikai megállapításokban?

Talán azzal kezdem, hogy a nyugati fény a lenyugvó nap fénye, amely már gyengécske. A másik, hogy amikor a bal-liberális kormány tette az országunkat tönkre, miért nem szólalt meg az a hírportál, s miért nem jöttek az utcára a Furcsán Nyerenc által egyértelműen elkövetett disznóságok ellen a „nyugati fény” szerkesztői? Akkor hol voltak?

Sajnos a hazugság és az önérdek érvényesítés tekintetében baloldal 19 a jobb pedig egy híján 20! Ezért amikor olvassuk az alábbiakat, gondoljunk arra, hogy az utolsó ballib kormányfő hány ezer embert tett tönkre libásként és hányat miniszterelnökként? Vagy az őt előző jómadár, aki szemkilövetőként hány tisztességes ember egészségét és egisztenciáját tette tönkre, s a közvagyonból milyen hihetetlenül sokat rabolt el, még a miniszterelnöki hatalom hazugsággal megszerzése előtt? A kisebb „halak” elképesztő ingatlanpanamái, korrupciói, csalásai és közpénz kifosztó manőverei pedig terítékre sem kerültek. Pedig ezt a szegény országnak – amelynek a természeti adottságai és a népe dolgos, kreatív volta miatt – a világ élvonalában lenne a helye nemcsak a sportban, hanem az értékteremtő dolgozók bére miatt is!

Ezért kell egy olyan kormányt választani a következő választáson, amely nemcsak megígéri, hogy végre a hazai fizetéseket is az EU színvonalához igazítja, nemcsak az árakat! Ahol nem az egyéni gazdagodást tanulják el a baloldaltól!

Mert a megkülönböztetés tilalmának alapelve ezt követeli! BG

Hét botrány, amit elsöpört a menekültáradat

Ha elmennek a migránsok, visszajönnek a kínos ügyek? Orbán tudja: sikerült időt nyernie a menekültekkel szembeni kemény fellépéssel, de nem csak rajta múlik, megőrzi-e ezt a pozíciót. Ezeket a botrányokat kell elfednie ahhoz, hogy elkerülje a tavalyihoz hasonló forró őszt.

1. Állami földek átjátszása haveroknak. Ma már leplezetlenül folyik a Fideszhez közel álló személyek és vállalkozások kiszolgálása, ami a mezőgazdaságban egy új földbirtokos réteg kistafírozását jelenti. Még javában dübörgött a menekültellenes kampány, amikor szinte a fű alatt bejelentették, hogy 378 160 hektárnyi termőföldet hirdetnek majd meg, ez összesen 50 392 földrészlet.

A kedvezményezettek azok lesznek, akik eddig is igen előnyös feltételekkel béreltek állami földeket, így tovább nő a kormánypárt köré szerveződő zöldbárók hatalma, illetve újabb klienseket köt magához a hatalom. Ezzel a döntéssel arra a titokra is fény derült, miből várt a költségvetés 169 milliárd forint privatizációs bevételt, ez a tétel ugyanis szerepelt a költségvetésben, ám ennél többet nem árultak el róla.

A privatizáció várhatóan hasonló mutyiforgatókönyvvel zajlik majd, mint a földhaszonbérletek és a trafikkoncessziók esetében, ezért az ellenzéknek jó lehetősége lett volna kampányt indítani a privatizáció ellen, mondván, kiárusítják a magyar földet, ám a menekültügy forgatagában senki sem figyelt oda a szakmai és a politikai kritikákra.

2. Keményen maszatolják a háttérben a Quaestor-ügyet. Ez a botrány kiegészülve a Hungária Értékpapír Zrt és a Buda-Cash brókerház csődjével szinte kivédhetetlennek tűnt még tavasszal. Azóta szinte semmit sem tudunk arról, hogy Tarsoly Csaba miként magyarázta a 150 milliárdnyi fiktív kötvény kibocsátását, illetve, hogyan védi meg a mundér becsületét a Magyar Nemzeti Bank, amely mint felügyelő szerv finoman szólva sem látta el az ellenőrző feladatát.

oo_1.jpg

Matolcsy György MNB-elnök úgy szórja a pénzt az általa létrehozott alapítványokra és műkincsekre, mintha szó szerint rászakadt volna a bank. A menekültügy azért is jött jókor a kormánynak, mert rettentő hibákat vétettek a brókerbotrány kezelésében, ráadásul nem igazán sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy Szijjártó Péter kebelbarátja tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc bérence lett volna. Tarsoly Csaba semlegesítése nagy feladat lesz, igaz a hosszan elnyúló ügyészségi nyomozás lehetőséget ad a nyomok eltakarítására.

3. Nyomoznak Tiborcz István cégei ügyében. Orbán Viktor veje a korrupció legtipikusabb hazai megtestesítője. Orbán Ráhel férje annyi közbeszerzést nyert az utóbbi években, hogy jobbnak látta, ha lepasszolja a tulajdonában lévő Elios Zrt-t. Ettől függetlenül a Nemzeti Nyomozó Iroda a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt” eljárást indított, ismeretlen tettes ellen. Tiborcz nehezen védhető figura, hiszen még a felcsúti polgármesternél, Mészáros Lőrincnél is közvetlenebbül kötődik a miniszterelnök családjához, így gyors meggazdagodása erősen irritálta még a fideszes szavazókat is.

4. A kormányon és a Fideszen belüli torzsalkodások is homályba vesztek. A legélesebb szembenállást még a menekültügy sem tudta elfedni. Rogán Antal és Lázár János között most átmenetileg béke honol, ám Lázár lemondásnak lehetősége nyilván elgondolkodtatta a nagyérdeműt, hogy vajon mi is folyhat a legfelsőbb körökben, ha a kormány második embere ezzel fenyegeti a főnökét. Közben lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter és Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár is, de ne feledkezzünk meg Vida Ildikó NAV elnökről és Szabó László Zsoltról, aki a közmédia éléről távozott suttyomban. Ezeket a konfliktusokat nyilván nem enyhítette a migránsügy, legfeljebb elfedte. További fejcserék, lemondások, nyílt színi kakaskodások várhatók a kormányban az ősz folyamán.

5. Rogán Antal a belvárosi korrupciós lakásügyek ellenére megerősödve került ki a krízisből. Ezt valószínűleg annak az orbáni felfogásnak köszönheti, hogy minél jobban támadja az ellenzék és a sajtó az egyik emberét, annál inkább kiáll mellette. Hiába lett azonban politikai kabinetfőnök a frakcióvezetőből, tény, hogy polgármestersége idején durván korrupciógyanús módon játszották át a Lipótvárosi ingatlanvagyon jelentős részét a haveroknak. Az is a feledés homályába merült, hogy ismeretlen hátterű offshore cégek 51 milliárd forintot kaszáltak, a magyar állam pedig veszített a letelepedési kötvényen, amit a Pasa park ura vert át rohamtempóban a törvényhozáson.

6. Aggasztó a gazdaság gyengélkedése. Eddig is világos volt, hogy a magyar gazdaság teljesítménye leginkább attól függ, milyen intenzitással tudja a kormány lehívni az EU-s forrásokat. Most úgy tűnik, kisebb vákuum keletkezett ebben a gépezetben, a fejlesztési pénzek több okból is késnek. Egyrészt bizonyos kifizetéseket felfüggesztett Brüsszel felhasználási szabálytalanságokra hivatkozva, másrészt az új költségvetési ciklus még nem indult be annyira, ami megfelelő módon fűtené a gazdaságot.

Gyenge éve volt a mezőgazdaságnak, 5 évnyi Fidesz-kormányzás után sem csökkent az államadósság, mely ellen már nem is harcol a kormány. Ugyanakkor a fenyegetések ellenére sem akarnak hitelezni a bankok, hiszen forrásaik döntő hányadát elvitték a devizahiteles mentőcsomagok és különadók. Nincsenek érdemi beruházások, a kiszámíthatatlan gazdasági és jogi környezet úgy taszítja a befektetőket, mint kacsa tolla a vizet. Senki nem fog olyan országba fektetni, ahol egy vállalkozást államosíthatnak, vagy vasárnapi boltbezárással, visszamenőleges törvénykezéssel, a piac újraosztásával csődbe taszíthatnak.

Az viszont tény, hogy a kormány a tartalékot gyakorlatilag teljesen felélte, a migránsügyre úgy szórt el közel 60 milliárdot, hogy egy csomó állami feladatot a civilek, jótékonysági szervezetek és az egyházak végeztek el helyette.

7. A magyar fiatalok továbbra is hanyatt-homlok menekülnek az országból és eszük ágában sincs hazajönni. Ők jellemzően a nyelveket beszélő, magasan képzett, versenyképes tudással rendelkező fiatalok, akikre pont a legnagyobb szükség lenne itthon. Csak tavaly minimum 31.500 magyar távozott külföldre, másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, vagyis gyorsul a kivándorlás üteme. Magyarország továbbra sem vonzó annak a generációnak, amelyiktől az ország jövője, eltartó képessége függ. Ez a valódi botrány!

http://nyugatifeny.blog.hu/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Bene Gábor: Európa bedarálása egy pokoli, szabadkőműves terv?

  1. Már nem is a Fideszt kéne hibáztatni, hanem azokat, akik ilyen hitvány alakokra szavaznak, mert ezzel saját magukat is minősítik.

  2. Péter! Ha a macska belepiszkít a leveses tálba, mindenki ugyan azt “minőséget fogja merni, mindegy,hogy az asztal melyik oldalán ül! A szavazók nyakába verni a balhét nem korrekt, amikor van(?) ügyészség,bíróság,rendőrség,jog. Ők hol vannak ? Szemlesütve sunnyognak, mert ők is etetnék az utódaikat. Pedig nekik kellene felállni, példát mutatni,itt és most ne tovább! A kör bezárult! A polgárok választanának, csak nincs miből, mert a kutya és az eb,egy gazdát szolgál. Az emberiség vonata teljes sebességgel rohan az “anarchia nevű végállomás végállomás felé .!?

  3. Megvalósítás nélkül a terv csak terv maradna, de vannak akik megvalósításán fáradoznak és nem pusztán szimpátia végett.Mindent a pénz mozgat,mint ahogy ezt is. E mögé áll be az európai politikai vezetés teljes mellszélességgel. Hogy mit mondanak,írnak a médiában az egy dolog és amit tesznek,az meg egy másik. Mindenki tudja,hogy kik állnak e piszkos “üzlet mögött,de senki nem meri nevén nevezni a “tetteseket,sőt ilyenkor jönnek az összeesküvés elméletet hangoztatók. De egy biztos,ehhez “komoly finanszírozás kell és még nincs vége, mert a “felszerelés még hátra van. Akkor lehet tippelni, vagy biztosra menni. Amerika eladósodása miatt csak egy módon tud talpon maradni és az európa pusztulása,gazdasági és nemzetek vonatkozásában egyaránt. Tőke hiányába a bankár “dinasztia siet,hogy segítségére legyen hűséges fegyverhordozójának. Európának nem obama a megmentője! Jobban tenné orbán ha az “angolkórból kigyógyulna, és elkezdene oroszul tanulni. Dárágoly druzjá.

  4. Az európai nemzetek nyakába ültetett impotens zsidó vezetők nem engedik,hogy a különböző országok a nemzeti érdekeiknek megfelelően reagáljanak az eseményekre.
    Ki kell rúgni őket a vezető székekből és elkötelezett nemzeti vezetőket a helyükre ültetni – azonnal érvényesülni fognak a nemzeti érdekek.
    H.B.
    “A zsídó soha se tud állampolgár lenni, vagy lázadó vagy burzsuj. Ha lázadó istent, hazát, népet, fajtát, vallást, családot, vagyont és minden népi erkölcsi, szellemi, anyagi sajátosságot ki akar irtani, el akar pusztítani. Ha pedig burzsuj, istent, hazát, népet, fajtát, vallást, családot, vagyont és minden népi erkölcsi, szellemi, anyagi sajátosságot a maga ronda képére akar formálni.”
    (Szálasi Ferenc)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük