KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Marcel Ciolacu román kormányfő / Twitter

Bejelentette lemondását a román miniszterelnök!

Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.

Ez is érdekelheti:  Áll a bál Romániában, a kormány lemondásáról tárgyalnak a koalíciós felek

Ciolacu a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfő délutáni gyűlése után újságírók előtt nyilatkozva elmondta: úgy értékelték, hogy ezzel meghiúsult a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) decemberben létrehozott koalíció egyik alapvető célkitűzése, az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában pedig szerinte a választók nyilvánvalóvá tették, hogy ennek a koalíciónak, „legalábbis ebben az összetételben” nincs legitimitása.

Hozzátette: a PSD arról is döntött, hogy a választóira bízza, kit támogatnak a május 18-i második fordulóban a két versenyben maradt elnökjelölt, George Simion AUR-elnök és Nicusor Dan bukaresti független főpolgármester közül.

 

Kiemelt kép: Marcel Ciolacu ma lemondott román kormányfő / Twitter

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!