Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Behívót kapnak Ukrajnában a 17 éves gyerekek

A 17 éves korosztályt is katonai nyilvántartásba vennék Ukrajnában – számolt be a Hír Tv tudósítója, Dunda György.

“Elég nagy rémületet keltett a hír. Többen is jelezték, hogy 17 évesen is behívót és felszólítást kaptak. Gyakorlatilag nyugodtan nevezhetjük gyerekeknek is őket. A társadalmi felháborodás miatt az Ukrán Fegyveres Erők hivatalos közleményt jelentettek meg, melyben közlik, hogy miről is van szó. A hivatalos tájékoztató úgy szól, hogy valóban elismerik, hogy 17 éveseket is arra kérnek, szólítanak fel, hogy haladéktalanul jelenjenek meg a toborzó irodákban, mert a törvény értelmében már 17 éves kortól katonai nyilvántartásba kell venni a fiatal férfiakat Ukrajnában.”

– számolt be Dunda György a legfrissebb ukrán eseményekről. Hozzátette, hogy a közleményben jelezték, hogy bár nyilvántartásba veszik a fiatalokat, de még nem mozgósítják őket. Azonban 18 és 60 éves kor között nem lehet elhagyni az országot. Újdonság az is , hogy a 18 és 25 év közöttieknek át kell esniük egy fél éves katonai kiképzésen, mely után már akár rögtön mozgósíthatóvá válnak a fiatalok.

Hozzátette, hogy a közleményben jelezték, hogy bár nyilvántartásba veszik a fiatalokat, de még nem mozgósítják őket. Azonban 18 és 60 éves kor között nem lehet elhagyni az országot. Újdonság az is , hogy a 18 és 25 év közöttieknek át kell esniük egy fél éves katonai kiképzésen, mely után már akár rögtön mozgósíthatóvá válnak a fiatalok.

 

Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: Kostiantyn Liberov/Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük