KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bayer Zsolt: Szomorú levél Pressman úrnak (1-2. rész)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Amint elolvastam a nagykövet úr beszédét, melyet abból az alkalomból mondott, hogy az Egyesült Államok 45 évvel ezelőtt visszaadta a Szent Koronát (holott valóban: meg is tarthatta volna örökre, miképpen Lenin elvtárs is a gyerekek közé lövethetett volna, mégis visszaadta a labdájukat – kézcsók a fényességes és kegyes defterdároknak!) – szóval, ahogy elolvastam a beszédet, mindjárt a Déloszi Szövetség jutott eszembe. Mondják, a nagykövet úr finom, művelt ember, ezért biztos vagyok benne, hogy hallott már a nevezett szövetségről. Remélem, mert ez a feltételezett tudás sokat fog segíteni a következőkben.

Tehát, mint nagykövet úr is feltehetően tudja, a Déloszi Szövetség a perzsa háborúk végeztével, a plataiai nagy győzelem után alakult meg azon okból, hogy a perzsák soha többé ne tudják és ne merjék háborgatni a görögséget. Évszámunk pedig Krisztus előtt 478, amit csak azért említek meg, hogy világossá tegyük: az emberi história nem a Coca-Cola feltalálásával vette kezdetét, és még csak nem is azzal a nagyszerű, bátor pillanattal, amikor Mankatóban egyszerre harminckilenc lázadó dakotát akasztottak fel, majd a holttestüket meggyalázták, a halottak lenyúzott bőréből pedig csinos kis ajándéktárgyakat készítettek, miközben Kis Varjú nagyfőnök csontvázát pénzért mutogatták – hiába, „business as usual” –, meg aztán fölöttébb nehéz bármi újat kitalálni a történelemben, főleg, ha emberi aljasságról, gonoszságról, bestialitásról van szó.

De ne kalandozzunk el, térjünk vissza ahhoz a bizonyos szövetséghez!

Athén vezette a Déloszi Szövetséget, Athén hívta életre, az athéni demokrácia volt a vezető ereje és az éthosza – s az a bizonyos demokrácia, illetve annak „terjesztése” tette aztán azt a szövetséget zsarnoksággá, s benne gyarmatokká az athénieken kívüli városállamokat. Még nem ismerős a helyzet, nagykövet úr? Még nem dereng az analógia? Akkor folytatom. Athén azt mondta, ő mint a legerősebb és leghatalmasabb és legdemokratikusabb megvédi a többieket a perzsáktól. Ezért cserébe mindössze adót, haderőt, feltétlen engedelmességet vár el, s azt, hogy a szövetség tagjai ellentmondás nélkül azt cselekedjék, amit Athén előír nekik.

Szerintem most már nagykövet úr is kezdi kapiskálni, de azért merüljünk el kissé a részletekben. A baj akkor kezdődött, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a perzsáknak eszük ágában sincs megtámadni a görögöket, ám Athén még mindig kitartóan védte őket, ráadásul akkora terhet rakott a szövetség többi tagjának a vállára, ami már nagyobb volt, mintha behódoltak volna a perzsáknak.

De ezt még talán elviselték volna a városállamok, ám Athén – ismétlem – egyre akkurátusabban és egyre agresszívebben mondta meg nekik, mit szabad és mit nem szabad tenniük, mit kell gondolniuk, hogyan kell élniük. Spárta nem is tűrte ezt a végtelenségig, s az általa életre hívott Peloponnészoszi Szövetség aztán háborúba is keveredett a Déloszi Szövetséggel. Itt jegyezzük meg, hogy az Európai Unió lehetne (lehetett volna) a Peloponnészoszi Szövetség önökkel szemben, nagykövet úr, de nem lett az, mert Európa nyugati felén nemhogy egy spártai, de egy aiginiai sem akad manapság.

A legutolsó lázadás önök ellen itt az unióban az Igazából szerelem című filmben történt, amikor a brit miniszterelnököt játszó Hugh Grant azt merészeli mondani az amerikai elnököt (Busht) játszó színésznek egy sajtótájékoztatón: „Újságíró: Eredményes volt a találkozás, elnök úr?
USA elnöke: Fölöttébb kielégítő volt, köszönöm. Amiért jöttünk, megkaptuk, és a kapcsolatunk nagyon különleges.
Újságíró: Miniszterelnök úr?
Brit miniszterelnök: Jó ez a szó, hogy kapcsolat. Mindenféle bűnt elfed. Szerintem ez most egy rossz kapcsolat. Arról szól, hogy az elnök úr elveszi mindazt, amit akar, és figyelmen kívül hagyja mindazt, ami igazán fontos… nekünk.
Talán kis ország vagyunk, de egyben nagy is. Itt van otthon Shakespeare, a Beatles, Sean Connery, Harry Potter. David Beckham jobb lába… és a bal lába is, ha már itt tartunk. Egy basáskodó barát nem barátunk többé. Mivel a basa csak az erőből ért, kész vagyok rá, hogy erősebb legyek, és az elnök úr is készülhet rá.”

Hát ez volt Európa utolsó lázadása önök ellen, nagykövet úr, azóta néma csend. Pedig milyen aktuálisak a filmből vett mondatok, nem igaz, nagykövet úr? Bár az is igaz, hogy Shakespeare azóta be van tiltva számos brit iskolában és egyetemi kurzuson, ami sok mindent megmagyaráz, arról nem is beszélve, hogy a britek ki is léptek az EU-ból, s azóta teljesen maguktól, önszántukból ilyen hülyék. Csend van tehát. Hogy idézzek önnek egy magyar költőt, Vörösmarty Mihályt (sokak szerint ez a legszebb magyar verssor, amit valaha leírtak): „Most tél van és csend és hó és halál.”

Mintha Athén teljes diadalt aratott volna.

De nem aratott, nagykövet úr, ezért ne bízza el magát. Igaz, most ott tartunk, ahol a Déloszi Szövetség tartott, amikor Antiszthenész megírta ezen állatmeséjét: „A nyulak egyszer a népgyűlésben egyenlőséget követeltek minden állat számára. A nyulak megbízott szónokának szavai után felállt az oroszlán, és így válaszolt: A nyulak szavaiból hiányoznak az oroszlánok karmai és fogai!” Ez igaz, s ezt bizony ismerjük, ahogy a Déloszi Szövetség tagjai is ismerték, hiszen papíron ott is mindenkinek egy szavazata volt, és mindenki szavazata ugyanannyit ért.

Csak hát azok a karmok és fogak, ugye, nagykövet úr? Úgy vagyok vele, hogy amikor hallgatom az ön megszólalásait, Periklész, a nagy demokrata szavai jutnak eszembe (idézi Thuküdidész a Peloponnészoszi háborúk című művének második könyvében): „Nem szabad azt hinnetek, hogy csupán egyetlen dologért folyik a harc, a szabadságért a szolgaság helyett; a hatalom elvesztéséről van szó, arról a veszélyről, amely azok részéről fenyeget, akik uralmatokban meggyűlöltek. Ezt pedig már nem lehet feladni, még ha valaki a jelen körülmények között megszeppenve a passzivitással akarná is a derék embert játszani.

Mert zsarnokuralom ez már a kezetekben, amit megragadni talán jogtalanságnak tűnik, de elbocsátani halálos veszedelem.” Így beszélnek önök velünk, nagykövet úr. Kioktatóan, fenyegetően, a gyarmattartók testtartásával, megkövetelve, hogy azt tegyük és úgy éljünk, ahogy azt önök meghatározzák. S ebbéli törekvéseikben és szándékaikban remek szövetségesük az Európai Unió, amely ahelyett, hogy Spárta lenne, gyáván, sunyin és önfeladó módon szekundál az önök „demokráciazsarnokságához”.

Mondok egy friss példát, benne van minden.

A lengyelországi Swidnik városa még 2019-ben deklarálta, hogy nem hajlandó eltűrni semmiféle LMBTQ-propagandát, küzdeni fognak ellene, mert mindaz, ami e téren folyik, teljesen ellentétes saját meggyőződésükkel. Aztán eltelt három év, és Swidnik városa új rendeletet alkotott, amelyben kijelentik, hogy mostantól egyenesen rajonganak az LMBTQ-propagandáért, és mindent megtesznek a szexuális kisebbségekkel szembeni diszkrimináció ellen. Mindez miért?

Mert a nekik járó EU-s pénzekkel belezsarolták őket saját elveik feladásába. Most lesz pénz, de elvész a becsület, a meggyőződés, az önbecsülés és az önrendelkezés.

Ön szerint Swidnik lakói tényleg beleszerettek az LMBTQ-propagandába? Nem szerettek bele. Pénzért teszik, mert megzsarolták őket. Ön szerint ez segíti a szövetséget, és megszeretteti Swidnikkel „Athént”? Nyilván nem – de ez kit érdekel, igaz, nagykövet úr? Pont ott tartunk, mint a Déloszi Szövetség idején, amikor például Athén egy olyan alkotmányt kényszerített Erüthrai városállamra, amely teljes részletességgel kidolgozva hódoltatta be őket Athén akaratának, és arra kötelezte Erüthrai tisztségviselőit, hogy tegyenek hűségesküt Athénnak.

Mi ebben élünk, nagykövet úr. Önök és EU-s szövetségeseik legszívesebben új alkotmányt íratnának velünk (önmaguknak), a lehető legrészletesebben elő akarják írni, mit gondoljunk, miképpen éljünk, mit gondoljunk hitről, családról, nemzetről, vallásról, egyházról, férfiakról és nőkről, szövetségesekről, barátokról és ellenségekről, hogyan szervezzük egyetemeinket, mit oktassunk és mit ne, milyen legyen az államrendünk, a piacunk, az energiapolitikánk, az iparunk, kivel kereskedjünk és kivel ne, és leginkább soha ne merészeljünk a saját érdekeink szerint eljárni. S mindezért pénzzel zsarolnak bennünket. Ismeri a Toldit, nagykövet úr? Nyilván nem. Sebaj, idézek belőle önnek egy jelenetet, azt, amikor Miklós testvére, György hazalátogat a szülői házba a királyi udvarból, ahol „csak a tányért váltja”, és hamar összetűzésbe kerül öccsével. Figyeljen csak, nagykövet úr:

„Azért, hogy senkinek láb alatt ne legyek, / Nem bánom én, igen, akár ma elmegyek; / Száz mérföld a világ, erre is, arra is: / Nem bánom én, igen, elmegyek én ma is. / De ami az enyém, azt elviszem innet: / Add ki, bátya, tüstént, ami engem illet; / Add ki a jussomat: pénzt, paripát, fegyvert: / Azontúl – az Isten áldjon minden embert.
»Itt a juss, kölök; ne mondd, hogy ki nem adtam!« / György kiált és arcul csapja, szintúgy csattan. / Toldi Miklósnak sincs ám galambepéje, / Bosszuállás lelke költözik beléje; / Szeme, mint az acél, a szikrát úgy hányja, / Ütni készül ökle csontos buzogánya; / György ijedve hátrál, odavan egészen: / E csapás utolsó szélütése lészen;”

Valamiért ez is mindig eszembe jut, nagykövet úr, amikor önöket hallgatom. A juss. A jussunk. Amit önök egyfelől könyöradománynak hisznek, másfelől azt hiszik, arculcsapással is pótolhatják. S ha vissza akarnánk ütni, mindjárt diktatúrát kiáltoznak a periklészi „demokráciazsarnokság” nevében.

Nincsen ez így jól. Tudja, ebben az országban felnőtt emberek élnek, s többségünkben Toldi Miklósok vagyunk. Nekünk a Toldi Györgyök, az athéniak, a periklészi demokráciazsarnokság (vagyis önök), az akarattalan, gyenge, önfeladó s önfeladásában vagdalkozó, pukkancs és végtelenül ostoba EU nem vonzó perspektíva. Itt lebeg szemünk előtt Thuküdidész beszámolója, mely szerint Periklész Khalkiszból „csak” az arisztokráciát űzte el, de Hesztiaianak már az egész lakosságát, s helyükre athéniakat telepített. Így lett Athén előbb „csak” hegemón a Déloszi Szövetségben, utóbb pedig már az egész szövetséget athéni birodalommá változtatta. Az egyenlőség elvét felváltotta a karmok és fogak „demokráciája” és egyenlősége.

2. rész

Talán itt az ideje feltenni néhány kérdést és kimondani néhány fontos dolgot.

Mondjuk ki mindenekelőtt, hogy az ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom, mi több, a barátom barátja sem feltétlenül a barátom, miképpen a barátom ellensége sem biztos, hogy az én ellenségem is. Mert ez a logika birodalmi logika. Mi ellenben szeretjük magunk megválogatni a barátainkat is és az ellenségeinket is. Hogy is mondta Hugh Grant az Igazából szerelemben? „Egy basáskodó barát nem barátunk többé. Mivel a basa csak az erőből ért, kész vagyok rá, hogy erősebb legyek, és az elnök úr is készülhet rá.”

Na, látja, nagykövet úr, erről van szó. S ne felejtse el soha: a szövetségesünk ellensége csak a NATO 5. cikkelye szerint a mi ellenségünk is. Miképpen azt is tartsa mindig szem előtt a nagykövet úr, hogy mi nem tudunk nem a Nyugathoz tartozni, de a Nyugat ma mi vagyunk, amennyiben kizárólag mi, közép- és kelet-európaiak őrizzük még a hajdani nyugati éthoszt, amelyet önök feloldottak a woke, a neomarxista, a liberálfasiszta, a BLM- és az LMBTQ-forradalomban. Úgyhogy hátrébb az agarakkal! S valóban egy szövetségben vagyunk (amely egyre inkább olyanná válik, mint az athéni birodalommá átalakuló Déloszi Szövetség), de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül barátok is lennénk. Ahogy mi szoktuk mondani: minek nekünk ellenség, ha ilyen barátaink vannak, ugyebár…

Természetesen semmi akadálya annak, hogy a szövetségesünk annyi ellenséget kreál­jon magának, amennyit csak akar. A Déloszi Szövetség idején sem támadtak már a perzsák egy görögöt sem, de ellenségre szükség volt, igaz? Így aztán Athén tetszés szerint rámutatott egy-egy szövetséges városállamra és kinevezte ellenségnek – éppen úgy, ahogy önök teszik ma. Vagy bárkit kineveznek „perzsának”, igaz, nagykövet úr? És viszik a „demokrácia zsarnokságát”. S micsoda sikerek, micsoda diadalmenet, mennyi virágba boruló demokrácia kíséri az önök útját, nagykövet úr: Vietnam, Irak, Szíria, Afganisztán, Jugoszlávia – csupa sikersztori!

A nácik faji alapon gyártottak hullahegyeket, és meg voltak róla győződve, ez a szép új világ záloga. A kommunisták osztályalapon gyártottak hullahegyeket, és meg voltak róla győződve, ez a szép új világ záloga. Önök demokráciaexport-alapon gyártottak hullahegyeket, és máig meg vannak róla győződve, ez a szép új világ záloga. És arról van valami mondanivalója a nagykövet úrnak, hogy ki is provokálta bele ebbe a háborúba az oroszokat?

De lenne itt egy fontos apróság: nekünk nem feltétlenül kell követni a szövetségesünket sem az ellenségkeresés útján. Mi, magyarok még arra is képesek voltunk, hogy a második világháborúban a németek szövetségeseként a lengyelek barátai maradjunk és minden erőnkkel segítsük őket.

Jut eszembe! Véletlenül nem a Nyugat barmolta szét az első világháború után az euró­pai egyensúlyt? A wilsoni elvek nagyobb dicsőségére az összes közép-európai országot egyenesen Hitler karjaiba és igájába hajtva? Majd a második világháború után nem a Nyugat dobta oda a veszteseket és a győzteseket egyformán Sztálin karmaiba? S persze lehet ma Putyint Sztálin utódaként láttatni (mi sem rajongunk ám a Kreml tetején a vörös csillagért vagy Lenin máig temetetlen múmiájáért, bennünket sem lelkesítenek a posztszovjet idegrángások), de nem kellene elszámolni előbb azzal, hogy milyen erkölcsi alapon fog össze Amerika Belzebubbal a sátán ellen, majd a sátánnal Belzebub ellen?

S talán ideje lenne elszámolni felénk 1956-tal is, nemde, nagykövet úr? Hiszen mi, magyarok éppen 1956 óta tudjuk, hogy az Egyesült Államoknak nagyon fontos ám a közép-európai nemzetek szabadsága – egészen addig, ameddig nem akad a világ más táján valami még annál is fontosabb szabadság, ami ráadásul mindig valamilyen amerikai önérdekben manifesztálódik (lásd: Szuez, ugye?). S természetesen lehet az ukránokat a demokrácia rettenthetetlen és szeplőtelen harcosaiként láttatni, de előbb esetleg a történelmi arcképcsarnokban a helyére kellene tenni Hruscsovot és Brezsnyevet, Banderáról nem is beszélve, nagykövet úr! Mi van ma Banderával és a követői által bestiálisan meggyilkolt zsidó és lengyel százezrekkel? És talán ideje lenne elszámolni azzal a néhány mil­liárd dollárral is, amely a nagy Majdan-forradalom nagyobb dicsőségére Ukrajnába érkezett, természetesen és szigorúan „kultúraváltásra” – nem igaz, nagykövet úr?

Tessék mondani, jutott abból a pénzből azoknak az ukrán szervezeteknek is, amelyek ma is nyíltan hirdetik a náci eszméket, jutott abból a pénzből a „jó” oligarcháknak? Ameddig erre nem kapunk őszinte választ, addig a nagy ukránbarátságot mi Burishmának, vagyis az ukrán gázipari tröszt feletti uralomnak, meg csernozjomnak, vagyis a világ legjobb és legtöbb termőföldje feletti uralomnak fogjuk látni. Megkérdezte már az elnökét, nagykövet úr, hogy a drogos, szexfüggő, képességtelen és gazember fiát milyen alapon ültette bele annak idején, még alelnökként a Burishma igazgatói tanácsába? S hogy milyen alapon viszik az amerikai multik az ukrán termőföldet? Megy a demokrácia, érkezik a vagyon – erről van szó, nagykövet úr? Athén dolgozik?

Thuküdidész hatalmas és már idézett művének van egy fontos fejezete, a címe: Méloszi dialógus. Engedje meg nagykövet úr, hogy ebből idézzek végezetül néhány passzust.

„86. Erre a méloszi főemberek így válaszoltak: »Méltányos javaslatotok ellen, hogy higgadtan igyekezzünk egymást meggyőzni, nem lehet kifogásunk. Ennek azonban szemlátomást ellentmond az a tény, hogy ti már most, túl az előkészületeken, készen álltok a háborúra. S úgy látjuk, azért jelentetek meg, hogy ítélőbíráink legyetek az elkövetkező eszmecserében, s hogy tárgyalásaink eredménye, ha bebizonyítjuk igazunkat, s éppen ezért nem engedünk, a háború, ha pedig hagyjuk magunkat meggyőzni, a szolgaság lesz.«

87. Athéniak: Ha ti azért jöttetek össze velünk, hogy a jövő lehetőségeit találgassátok, vagy más a célotok, nem pedig az, hogy jelenlegi helyzetetekben, amelyet ti magatok is láttatok, városotok megmaradásáról tanácskozzatok, máris abbahagyhatjuk a tárgyalást. Ha azonban az utóbbi a célotok, akkor beszéljetek tovább. […]

88. Mélosziak: Természetes és megbocsátható, ha ilyen válságos helyzetben valakinek a gondolatai sok irányban elkalandoznak. Összejövetelünk célja valóban a mi megmaradásunk, s a tárgyalást, ha nektek is megfelel, folytassuk úgy, ahogy ti javasoljátok.

89. Athéniak: Nos, jó. Mi tehát egyáltalán nem szándékozunk előttetek szép szavakat hangoztatva – hogy például a médek legyőzése után minket illet az uralom, vagy hogy az elszenvedett jogtalanságok megtorlására érkeztünk ide – hosszadalmas és aligha elhihető szónoklatot tartani […]. Hiszen éppoly jól tudjátok, mint mi, hogy emberek között jogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte.

90. Mélosziak: A mi véleményünk szerint – s ezt meg kell mondanunk, mikor ti, semmibe véve a jogot, csak a haszonról vagytok hajlandók beszélni – kívánatos lenne, ha nem vetnétek el mindnyájunknak ezt a közös kincsét, s a bajban lévő esetében a méltányos mindig igazságosnak is számítana, s ő, ha ügye jogosságát nem is tudja teljes mértékben bebizonyítani, számíthasson némi jóindulatra. S ez nektek is érdeketekben áll, hiszen ha netán egyszer alulmaradtok, meglehet, ti szolgáltok a legszörnyűbb megtorlás példájául.

91. Athéniak: Amiatt mi nem aggódunk, hogy mi lesz velünk, ha uralmunk egyszer véget ér. Mert nem az a nép félelmetes a legyőzött számára, amely, miként a lakedai­moniak is, másokon uralkodik – különben is most nem a lakedaimoniakkal van nézeteltérésünk –, hanem az elnyomott, ha egyszer fellázad, s legyőzni eddigi urát. De engedjétek, hadd legyen ez a veszély csak a mi gondunk. Azt szeretnénk kifejteni, hogy mi hatalmunk kiterjesztése végett érkeztünk ide, s városotok megmentése érdekében folytatjuk ezt a tárgyalást, hogy itt küzdelem nélkül vegyük át az uralmat, úgy, hogy ti mindkettőnk javára sértetlenek maradjatok.

92. Mélo­sziak: S miképpen jelenthetne nekünk akkora előnyt szabadságunk elvesztése, mint nektek az elnyert uralom?

93. Athéniak: Úgy, hogy ti a legszörnyűbbet elkerülve alattvalóikká váltok, mi pedig csak nyerünk vele, ha nem teszünk tönkre benneteket.

94. Mélosziak: S nem elégednétek-e meg azzal, ha mi ellenségeitekből barátaitokká válva nyugodtan maradnánk, anélkül, hogy bármelyik féllel szövetséget kötnénk?

95. Athéniak: Nem! Ellenséges érzületetek kevesebb kárt okozna nekünk, mint barátságotok, amely alattvalóink szemében éppen gyengeségünket, míg gyűlöletetek hatalmunkat bizonyítaná.

96. Mélosziak: Tehát a ti alattvalóitok úgy gondolkoznak a méltányosságról, hogy semmi különbséget nem tesznek azok között a városok között, amelyekhez nem volt semmi közötök, s azok között, amelyeket, miután részben elpártoltak, engedelmességre kényszerítettetek?

97. Athéniak: Nem! Ők jól tudják, hogy ügyének jogosságát az egyik éppúgy képes igazolni, mint a másik, de úgy vélik, hogy amelyik megőrizte függetlenségét, ezt erejének köszönheti, s mi félelemből nem támadunk rá. A ti meghódolásotokkal tehát nemcsak uralmunkat terjesztjük ki, hanem biztonságunkat is megszilárdítjuk, s különben is ti, a szigetlakók közt is egyik leggyengébb város, hogyan szállhatnátok sikerrel szembe egy tengeri nagyhatalommal? […]

99. Athé­niak: Mi nem azokat tartjuk legfélelmetesebb ellenfeleinknek, akik valahol a szárazföldön lakva, éppen mert szabadok, rendkívül hosszú töprengés után tesznek védelmi intézkedéseket ellenünk, hanem igenis a szigetlakókat, akik vagy függetlenek, mint ti, vagy pedig már elkeserítette őket valamely idegen uralom elnyomása, mert ezek képesek, erejüket esztelenségükben túlbecsülve, magukkal együtt minket is szemmel látható veszedelmekbe sodorni.”

Sok és nagy bölcsesség, sok és nagy tanulság van ebben a szövegben, nagykövet úr.

Végezetül pedig, tudatjuk, hogy mi szeretjük a meséket, és van humorunk is, a mi történelmünkkel a hátunk mögött már rég megbolondultunk volna, ha nem tudnánk nevetni. De Benedek apó meséi szebbek is, szórakoztatóbbak is és emberségesebbek is, mint Pressman úr meséi, amelyek semmi egyebet, csak az angolszász képmutatás jól ismert kliséit ismételgetik.

Nem vagyunk mi most barátok, Pressman úr. Csak szövetségesek. Azok is csak azért, mert nincs Európának egy Spártája. Lennénk mi Spárta szívesen, valahogy közel áll az a magyar néplélekhez, de nincs hozzá karmunk és fogunk. De soha nem leszünk sem Hesztiaia, sem Erüthrai. Ezt jól jegyezze meg a nagykövet úr, és ne kergessen vaddisznót minden egyes megszólalásával a nem is létező barátságunk rózsalugasában! Hallgasson inkább, annak nagyobb lesz a haszna.

(Ui.: Ha esetleg találnak az elnök úr sifonérjában néhány további titkosított dokumentumot, haladéktalanul küldjék el nekem. Akkor majd az FBI-nak hozzám kell kiugrania házkutatásra, én meg majd azt vallom, hogy Trumptól kaptam. Ez lenne a barátság önök szerint, igaz?)

Magyar Nemzet

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this: