KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bajnai hazudott Gaudiról, ezért jogerősen elégtételre és negyedmilliós sérelemdíjra kötelezték

A Fővárosi Ítélőtábla 2016. október 6-i jogerős ítéletével arra kötelezte Bajnai Gordont, hogy fizessen negyedmillió forint és kamatai összegű sérelemdíjat és adjon az ATV-ben közlendő elégtételt dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédnek, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének. Bajnai valótlanul és jó hírnevét sértően azt állította 2014 májusban az európai parlamenti listavezetők egyetlen, ATV-n tartott tévévitájában, hogy a nemzeti jogvédő köpködött a Kossuth téren, ezzel próbálta lejárató összefüggésbe hozni őt a Pásztor István, a VMSZ elnöke elleni atrocitással.

Bajnai jogi képviselője útján bár azzal védekezett eredménytelenül a perben, hogy a köpködés szót a szitkozódás szinonímájaként használta, ugyanakkor a vitában úgy fogalmazott, hogy a köpködés után már a lincselés következne, ha a nemzeti radikálisok jutnának kormányra.

A 2014-es  EP választáson ismét megbukott és az elszámoltatás elől a gazdasági életbe visszavonult Bajnai egyetlen tárgyaláson sem jelent meg, nem vállalta tettének következményeit.

A Fővárosi Törvényszék 2015. december 4-i elsőfokú ítélete félmillió forint sérelemdíjat ítélt meg. Ezt most csökkentette a másodfokú bíróság arra hivatkozva, hogy a valótlan és sértő kijelentés nem igényel magasabb jóvátételt, dacára annak, hogy Bajnai  milliós nézettségű választási műsorban hazudott és  a Kúria nemrég két rendőrségi jogtanácsosnak nyilvános bírósági tárgyalásról készített tudósításban való 3 másodperces puszta megjelenésért fejenként közel félmilliós sérelemdíjat ítélt meg.

A nemzeti jogvédő ellen a 2014. május 6-i földvédő tüntetésen történt Pásztor Istvánt ért incidens miatt átfogó sajtótámadás és büntető, illetve fegyelmi eljárás is indult. Azóta egyre több terhelő adat derül ki Pásztor kártékony nemzetpolitikai tevékenységével kapcsolatban. Idén  szeptemberben pedig jogerősen felmentettékGaudit az ügy kapcsán ellene emelt vádak alól.

A nemzeti jogvédő jó hírnevének megsértése miatt két éve indított személyiségi pert a Hajdú-Bét ügy, majd az egyéves “szakértői” kormányfőségéről hírhedtté vált Bajnai Gordon ellen.

Ez is érdekelheti:  Tamás értékelése a Krímből: Megkezdődött az iráni-izraeli háború

Mivel a jogerős ítélet által kiszabott sérelemdíj nem tekinthető a lejárató célú hazugsággal arányos elrettentő erejű jóvátételnek, így a nemzeti jogvédő felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához. Az ilyen képletes összegű sérelemdíjak semmilyen visszatartó erőt nem jelentenek a közéleti gengszterizmus számára: a hazugsággal támadott tisztességes közéleti szereplők jó hírnevének védelmet nem nyújtanak. Nagyságrendekkel jelentősebb mértékek lennének indokoltak, ebben az USA joggyakorlata iránymutató, ott dollárban ítélnek meg ennyit az ilyen jellegű rágalmak esetén.

Eddig a hír. Már várom az ATV adást, ahol Bajnai fizetett hirdetésben ismeri el a jogsértését és elnézést kér emiatt tőlem.  A mai világban már ez is eredmény, de legalább nem úszta meg a libás következmények nélkül. Ennél persze sokkal keményebb következmények is várnak még rá, ha végre lesz elszámoltatás…

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

www.gaudinagytamas.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Bajnai hazudott Gaudiról, ezért jogerősen elégtételre és negyedmilliós sérelemdíjra kötelezték

  1. ELSZÁMOLTATÁÁÁÁÁS????
    Sosem volt, és sosem lesz! Ahhoz GONDOLKODÓ.önérzetes, öntudatos, bátor polgárok millióira lenne szükség, akik összefogva elhajtanák a halál f….-ra az országvesztő, hazaáruló gyurcsánybajnaiorbánokat, hogy soha, még a hatalom közelébe se kerülhessenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük