Túrázni ment Anita és Laci, velük tartottak a rendőrök is
Egy szép szeptemberi napon a Póka házaspár úgy döntött, kihasználva a gyönyörű napsütést ellátogatnak néhány politikus házához, csak amúgy vidáman. Hogy maga a kirándulás mennyire volt sikeres és kellemes, arról maga Póka László számol be.
Gyönyörű őszi reggelre ébredtünk 2016. szeptember 18-án. Épp, hogy a fák fölé emelkedett az őszi Nap, amikor elindultunk.
Az első állomásunk Dunavarsányban bóna zoltán képviselőnk volt, akinek a hangját az elmúlt két évben nem sokat hallottuk. Úgy is mondhatnánk: „Mi a lófaszt csinált ez a patkány a parlamentben azért a baromi sok pénzért?” – Mert hogy minket nem képviselt, az biztos.
Már itt rendőri intézkedés történt. Alig hogy elindultunk, levillogtak, és igazoltatás után átkutatták az autónkat. Megállapították, és ezt be is rádiózták a „Kínai delegációs válságközpontba”, hogy van nálunk sok, nagyon veszélyes plakát. Vélemények vannak rajtuk politikusokról, bankvezérekről.
Következett Szigetszentmiklóson kövér lackó, a vadmagyar házelnök.
Már vártak a rendőrök. A nagy várás közepette igazoltatták az előttünk odaérkező játékosokat: Ilonkát, Marikát, Ferdinándot, Imrét. Egy plakátot is láttunk. Feltettük a sajátunkat is.
Itt is igazoltattak.
Aztán irány Budapest!
Itt álszent semlyén zsoltikánál kezdtünk. Ő az a súlytalan politikus, aki bele akar szólni, hogy mit tegyünk vasárnap. Ez a patkány is fordítva ül a lovon a többi politikussal együtt.
Elvileg nekik kellene képviselni az emberek akaratát. E helyett a saját perverz ötleteiket akarják rákényszeríteni a népre. Ja, meg mellette lopnak csalnak, bankárokat szolgálnak ki.
Ennél a pontnál már civil ruhás rendőrök vártak minket. majd követtek, amíg bírták. Jellemző rájuk, hogy hamar feladták az emelkedők, és a mókás meglepetéseink hatására.
Találtunk egy kdnp irodát is. Azt is feldíszítettük egy patkánnyal. Ezt a jelképet azért használjuk bankárok, politikusok, bankvezérek estében, mert pont olyan élősködők, agresszívak, mint ezek a gusztustalan rágcsálók.
Hosszú emelkedő következett, ahol két civilruhás rendőr követett minket. Nehezen ment nekik a fölfelé menetelés. Minden sarkon meg kellett várni őket. És minden alakalommal meglepődtek, amikor a bokrok mögül eléjük ugrottunk, hogy megnézzük, hogy ott vannak-e még.
Helikopteres rogán antilop és gyakran szóvivővé minősített varga misi miniszter házához már csak az egyik rendőrnő ért oda. Innen már ő sem bírta tovább. Végleg elveszítettük őket. A beosztásnál legközelebb figyelni kell arra, hogy a Sárgapólósok megfigyelésére fizikailag, és mentálisan is felkészült rendőröket küldjenek.
Miskáék kapujára is ragasztottunk. A takarékosság jegyében ketten egy patkányt kaptak. Remélem, nem vesztek össze rajta. Következő vasárnap mindkettőjüknek ragasztunk.
Újabb emelkedő után gyurcsány fecó börtönkapuhoz hasonlító háza következett. Itt találkoztunk egy fehér Audival, ami pár óra múlva orbán házánál is felbukkant. Érdekes véletlenek.
Látszólag gyurcsány kakukktojás, hiszen ellenzéki politikus. Ami miatt felkerült a listára, az az, hogy ellenzékiként nem lép fel a bankárokat támogató kormány intézkedései ellen, és hogy az ő idejében volt a felügyelet elnéző a SeVizakockázatok ügyfelekre hárítsa ügyében.
A Rózsdomb tetjén maradva elértük holló bence lakását. Sok embert autókölcsönnek álcázott átveréssel megnyomorító banif vezére ő. A véleményünk ide is felkerült.
Alig pár méterre az erszte vezér házához értünk. jelasity radovan feleségét láthatóan felbőszítette, hogy a magyar emberek nem hagyják magukat kifosztani. Előbb belülről kezdte letépni a plakátokat, miközben valami érthetetlen nyelven üvöltözött.
Amikor újból feltettük a véleményünket, kiabálva kijött az utcára. Abban nem vagyunk biztosak, hogy miattunk jött ki, vagy a kutyáját akarta sétáltatni. Az viszont biztos, hogy több szabálytalanságot, és bűncselekményt is elkövetett:
– szájkosár és póráz nélkül engedte közterületre a kutyáját,
– kihívóan közösségellenesen üvöltözött érthetetlen nyelven, ez bennünk megbotránkozást és riadalmat keltett. Mindezt erőszakosan tette, mivel közben plakátokat tépkedett.
HA ezt olvassák a rend bátor őrei, akkor kérem, hogy vizsgálják ki az ügyet. Figyeljék tovább bejegyzéseket, mert lehet, hogy az esetről videó felvétel is meg fog jelenni.
Nagy lejtő után zolnai gyuri lakása következett. Ő a judapest bank vezére. Biztos van, olyan károsult, aki gyakran emlegeti az édesanyját. Ez a ház előtt ma is biztonsági őrök ültek egy kocsiban, mint a korábbi patkánykereső alakalmával.
Épp, hogy feltettük a plakátokat, már meg is érkeztek a rendőrök. Minden bizonnyal eddigre fejtették meg radován feleségének idegen nyelven tett bejelentését, és jöttek rá az előző patkánykereső útvonalának elemzése után, hogy merre járhatunk.
Ismét igazoltatás, ami igen jó hangulatban telt. Nem úgy, mint a reggeli gépkocsi átvizsgálás.
(A cikk zárása előtt voltam az imént egy rendőrségi kihallgatáson szeptember 12-i megmozdulás kapcsán, ahol kiderült, hogy a zolnai gyuri féle igazoltatás kapcsán eljárás indult ellenem gyülekezési joggal való visszaélés miatt. Ez most fura a fentebb említett jó hangulatú beszélgetés után. Lehet, hogy nem a rendőrök jelentettek fel. november 4-én fogom látni a papírokat. Azért ha 16-án találkozunk Molnár Csabával, akkor nála is rákérdezek.)
Tovább haladva, útba esett az a judapestbank, aminél az előző patkánykereső alkalmával eljárás alá vontak. Az ürügy az volt, hogy nem volt bejelentve a bank plakátolása a programba. Pedig már tudhatnák: A Sárgapólósok a változtatás jogát fenntartják.
Innen ismét nagy és hosszú emelkedő következett. Megálltunk ebédelni.
A führer hivatalos lakcímére érkeztünk. Itt már rendőri felszólítások közepette raktuk ki a plakátokat. Két Zsuzsit tartották intézkedés alatt. Nagy vita alakult ki arról, hogy joga van-e megzavarni a véleménynyilvánítás aktusát a rendőrnek, vagy inkább úgy etikus, hogy megvárja, és utána szólít fel az igazolványaink átadására ezen a napon már negyedszer.
Kiderült, hogy mind fizikailag, mind szellemileg nagy terhelés alá kerültek a Kékpólósk a Sárgapólósok játéka miatt. A bevetés parancsnoka megérkezett, és enyhítette a feszültséget.
Ennél a patkánynál köztudomású, hogy másik kijárata is van. Oda is ragasztottunk. Itt már nem volt Kékpólós kíséretünk.
Ismét emelkedő, néhány lépcső, és már meg is érkeztünk matolcsihoz. Előbb a mi pénzünkből Egymilliárdért vásárolt Kúrókéró, majd a hivatalos lakcímére kerültek véleménynyilvánító plakátok.
Azóta kiderült, hogy összebútorozott patai misikével. Az Országház utcában Krisztiánék voltak bár akkor még csak patai miatt tettek patkányt. Október 16-án a várban is két patkány képét kell felragasztanunk.
Újabb emelkedő után a csúcsra értünk. Csúcs úgy is, mint a Széchenyi hegy teteje, és csúcs úgy is, hogy a teljes politikai rendszer irányítója. Az első számú uzsorás házánál is kinyilvánítottuk a véleményünket. Most kicsit sokáig kellett várnunk, amíg megérkezett piCsányi kamerása. Lehet, hogy meglepte őket, hogy most nem a bejáratnál kezdtünk. Anita innen üzent az NNI főnyomozójának Edit asszonynak.
Itt már nem igazoltattak, csak elmondták a rendőrök, hogy akár meg is tehetnék, de a pár perccel ezelőtti Cinege úti intézkedésnél felírt adatokat fogják a jelentésbe írni.
A gazságügyi miniszterhez meredek lejtőn érkeztünk. Hallottuk, hogy itt előttünk nem sokkal a felesége igen agresszíven lépett fel véleménynyilvánítókkal szemben. Férje trócsnyi lászló sok papírral rendelkező jogtudós igazán elmagyarázhatná hazudós feleségének a véleménynyilvánítóshoz való alapjog korlátozhatóságának nagyon szigorú, és csak megszorítóan alkalmazható feltételrendszerét.
Néhány perc múlva következett a hangya utca. Itt előbb sértődős sumák pali házához értünk. Alig volt már hely a kapun ami plakátjaink számára. Az előttünk haladó játékosok is megtalálták, levadászták ezt a patkányt is. Fel is tették a találatot jelző rágcsáló képet.
Ide már velünk érkeztek a Kékpólósok. Úgy is mondhatnánk, hogy az első „Nemzeti patkány GO!” kihívást a Kékpólósok és a Sárgapólósok együtt teljesítették.
Ezekben az elhagyatott budai utcákban sokkal nagyobb hatása volt a figyelemfelhívásnak, úgy, hogy két véleménynyilvánító Sárgapólós mellett 3-10 fő Kékpólós, és 1-3 rendőrautó is megjelent. Ezt hívják összefogásnak. – És még csak erőltetni sem kellett. Elég volt megcselekedni, és részt venni rajta.
Nem mondjuk el, hogy október 16-án hol kezdünk, és mikor. A feladat része lesz az is, hogy ránk találjanak.
Alkalom ez az írás arra is, hogy észrevegyük, nem várni kell a tömeget. Olyant kell csinálni, hogy akár a hatalom biztosítsa a feltűnő megjelenést. Így van ez a patkánykeresőkkel, és így van ez a bankos akciókkal is.
Utolsó állomásunk előtt még találkoztunk más játékosokkal is. Etelka, István, és krisztián. Ők többször előttünk jártak a helyszíneken, máskor utánunk nyilvánítottak véleményt. Itt összefutottunk, sütiztünk együtt kicsit, és megbeszéltük röviden az élményeket.
Még pár métert mentünk, és elértünk a merkantil vezér utassy lacika házához. Ide is három rendőrautó kísért. Mivel szavunkat adtuk, hogy több móka részünkről nem lesz a BRFK területén, így a Kékpólósok is elindultak, hátha elérik még a családi vacsorát.
Mi Anitával egy hosszú lejtőn a Csaba utcán visszamentünk a kocsihoz, és fáradtan, de a jól végzett munka örömével elindultunk haza.
Ismét sokat tettünk a szabadulásért.
Most, három héttel a játék után, mikor nézem a képeket, írom ezt az összefoglalót, az alábbiak jutottak eszembe.
Ezek a patkányok, és a családjuk majdnem teljesen ugyan olyan emberek, mint mi vagyunk.
Vannak gyerekeik, szüleik, talán még barátaik is. Esznek, isznak, szerelmeskednek, dolgoznak…
Sportolnak, tévéznek, olvasnak, vagy más módon kikapcsolódnak.
Más helyzetben talán még jót beszélgetnénk is. Esetleg barátok is lennénk.
Csakhogy ők el akarják venni, ami a miénk. Emberek millióinak megnyomorításából akarnak maguknak kényelmesebb életet. Hatalmat akarnak gyakorolni mások felett, és ezzel sorozatosan visszaélnek azoknál, akik ezt hagyják.
Na ez az ami most ellenséggé tesz minket. Mert ezt, amit mi véleménynyilvánításnak nevezünk, és szánunk, a patkányok háborúnak élik meg.
Fel vannak háborodva, hogy mi nem hagyjuk magunkat. Ki vannak akadva, amikor elmondjuk nekik, hogy ez így nem jó.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Ebből még nagy baj lehet. Sok balhé kezdődött ugyan így. Vehetjük a most nagyon is időszerű 56-os eseményeket is.
A kifosztó, hatalmaskodó patkányok felháborodtak azon, hogy a kifosztottak szólni mertek. Aztán a kifosztottak egyre hangosabbak voltak. Ekkor a patkányok igénybe vették a fegyveres erőket. – És az elnyomottak megvédték magukat.
Ezen talán érdemes elgondolkodni, piCsányi családnak, trócsányi családnak, radovan családnak, orbán családnak, és a többieknek.
Visszakell adniuk, amit elvettek az emberektől. Meg kell fizetniük az okozott károkat. Nekünk Anitával szűken számolva 250 000 000 Ft kárt okoztak. Az egész társadalomnak a SeVizahitelezéssel okozott kár nagyjából 10 000 – 20 000 Milliárdra tehető.
Sok ez, vagy kevés?
Akik elszenvedték és elszenvedik, azoknak sok.
Akiknek ki kell fizetni, azoknak is sok. Le kell majd mondani arról a kényelemről, arról a luxusról, amit mások vére árán szereztek. Jobb, ha ezt önként teszik.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tiszteletre méltó, bátor, példamutató és KÖVETENDŐ vállalkozás!