Az utódállamoknak még ma is mindenről Trianon jut az eszébe

Hirtelen ismét összeállt az 1920 és 1938 között létezett Magyarországellenes kisantant. A „nagyok” árnyékában a szomszéd országok által létrehozott katonai szövetség célja az volt, hogy az első világháború után megakadályozza a Magyar Királyságtól elrabolt területek visszaszerzését és a Habsburg restaurációt.

Elgondolkodtató, hogy mi járhatott a szomszédos országok vezető politikusainak a fejében akkor, amikor NATO-nagyköveteik magyar kollégájuktól egy olyan atlaszt kaptak ajándékban, amelyben a történelmi Magyarország különböző korszakainak térképei láthatóak.

Ez volt az a pillanat, amikor fejben és lélekben ismét összeállt a kisantant. Elsőként a horvát külügyminiszter dobott egy hátast, aztán azt találta írni:

„…Részletesebben elemezzük a tartalmát, de rendkívül szokatlan, hogy más országok NATO-nagykövetei vitatott atlaszt kapnak… A mai geopolitikai kihívásokkal teli, biztonsági fenyegetések kora több párbeszédet és együttműködést kíván meg az európai és transzatlanti szövetségesek között”

– fejtegette Gordan Grlic-Radman.

Mint cseppben a tenger, a környező országok vezető politikusainak minden frusztrációja benne van Trianonnal kapcsolatban. A horvát diplomácia vezetőjének agresszív megnyilvánulása, már önmagában is több mint furcsa. A tartalma meg pláne az. Mi az, hogy „vitatott atlasz”? Hogy a történelmet nem lehet visszafelé átírni? Hát nem lehet, még akkor sem, ha ennek ebben a térségben kultusza van.

Viszont a horvát vezetésnek valahogy mégis el kell hitetni a „nagyérdeművel”, hogy államuk már időtlen idők óta létezik. Az pedig csak egy „félreértés”, hogy hazájuk több mint 800 éven keresztül a Magyar Királyság része volt. A számok és a történelmi atlaszok sem hazudnak. De akkor mi a vitatott?

Grlic-Radman szerint az atlaszban a kísérő szöveg problémás. Vagyis, az a szöveg, amely a tényekhez ragaszkodik. Majd a folytatás: „Ezért fogunk tárgyalni erről az elfogadhatatlan aktusról román, szlovák és szlovén kollégáinkkal.”

Helyben vagyunk, az utódállamok utódállamai – Csehszlovákia és Jugoszlávia darabokra esett szét – ismét elérkezettnek látják az időt, hogy legalább gondolati szinten létrehozzák a kisantantot. A szlovén külügyminisztérium az esetet úgy kommentálta:

„Fontos a hivatalosan elfogadott határok tisztelete és szem előtt tartása. A kötet a Kárpát-medence történetét és térképeit mutatja be, amely Magyarország jelenlegi határain túli területeket is ábrázol.”

Ki mondta a szlovénoknak, hogy Magyarország nem fogadja el a hivatalos határokat és nem tiszteli azokat? Ljubljanában a vezetők magukból indulnak ki, amikor a történelmet napi aktualitássá teszik. Merthogy éppen Szlovénia akarta néhány évvel ezelőtt megváltoztatni a „hivatalosan elfogadott határokat”, vitába keveredve pont Horvátországgal, a Pirani-öböl miatt. Vagy tévednénk?

És akkor tegyük is fel a kérdést, hogyan került a Szlovénia által vert euró kétcentes érmére a Hercegek Kövének a lenyomata? Az ikonikus kő fontos szerepet játszott a középkorban a karintiai hercegek beiktatásának ceremóniáján, egyben a mai napig Ausztria legdélebbi tartományának egyik fontos szimbóluma. A szlovének a történelemből a napi politikába „rángatták” be a jeles követ, amikor annak lenyomatát az euró kétcentes érméjüknek az egyik oldalára verték. Pontosan tudták mit tesznek, hogy Ausztria érteni fogja a „finom” célzást.

Természetesen Románia is megnyilvánult az ügyben. A bukaresti külügyminisztérium

„provokatív megnyilvánulásnak tartja a magyar történelmi atlasz terjesztését… A két ország közös történelme maradjon a történészek kutatásának tárgya”.

De hát az ajándékatlasz éppen a történelemről, a történelmi Magyarországról közölt térképeket. Vagy nem? Mit értettek félre Bukarestben? Talán elfeledkeztek arról, hogy nem egyszer emlegették fel, hogy Románia keleti határa a Tiszánál van. Vagy szerintük a jelenlegi magyar határok nem hivatalosan elfogadottak, tehát nekik ezt nem is kell tisztelni? A képzeletbeli román határmódosítást még Traian Basescu volt köztársasági elnök sem mulasztotta el hangoztatni. Ez nem napi politika? Csak Bukarestben történelemnek nevezik.

Teljesen világos, hogy az utódállamok utódállamai vezető politikusainak fejében a trianoni békediktátum nem a történelmi kategóriába tartozik. Mert mi történt 2008-ban, amikor Koszovó egyoldalúan elszakadt Szerbiától és kikiáltotta függetlenségét? Ekkor sebtében Boris Tadic szerb elnököt Belgrádban felkereste Ivan Gasparovic szlovák és Traian Basescu román államfő, hogy támogatásáról biztosítsa.

Senki egy szóval sem mondta, hogy attól félnek, hogy a környező országokban élő magyarok is követni fogják ezt a precedens értékű példát. De ez benne volt a politikai légkörben, mert egy népcsoport etnikai alapon elszakadt az anyaországtól és nagyhatalmi, pontosabban amerikai támogatással kikiáltotta függetlenségét. Amúgy jellemző, hogy a fent említett két EU- és NATO-tagállam – Románia és Szlovákia – a mai napig sem ismerte el Koszovó függetlenségét.

Azért gondoljunk bele. A trianoni borzalom óta több mint száz év telt el, három generáció nőtt fel és a környező országok politikusai még mindig rettegnek az akkori igazságtalan döntés esetleges következményeitől. Miért is?

Ha megnézzük a horvát külügyminiszter fent idézett szavait, akkor lehet, hogy közelebb jutunk a trianoni „győztesek” traumatizált gondolkodásának megértéséhez. Grlic-Radman szerint,

„a mai geopolitikai kihívásokkal teli korszak több párbeszédet és együttműködést kíván az európai és transzatlanti szövetségesek között”.

Most ezt fordítsuk le magyarra:

jóban kell lenni azokkal a nagyhatalmakkal, amelyeknek befolyása van térségünk alakulására. A kisantant országok pontosan tudják, hogy a trianoni területi zsákmányt nem a maguk erejének köszönhetik, hanem éppen a győztes nagyhatalmak geopolitikai érdekeinek. Ezért most vigyázó szemüket Washingtonra vetik, amolyan ősi zsigerből.

Csakhogy ma már egészen más a helyzet Európában, mint volt több mint száz évvel ezelőtt. Magyarország január 20-tól jó viszonyt fog ápolni az Egyesült Államokkal – ekkor iktatják be Donald Trumpot elnöki hivatalába –. korrekt a viszonyunk Oroszországgal és a pragmatizmus jegyében működünk együtt Kínával.

Fordult a geopolitikai kocka.

A szerző a Magyar Hírlap főmunkatársa