KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ukránok után Nyugat-Európa minket szeretne a vágóhídra terelni?

Az Alarabiya Youtube csatornán egy héttel ezelőtt, Melinda Nucifora interjút készített az amerikai történésszel, John Mearsheimerrel, és Szergej Karaganov orosz politikai tanácsadóval.

A bevezetőben Nucifora előszőr Biden elnököt idézte, aki büszke volt arra, hogy Oroszországot „sikerült elszigetelni”, de ezután rátért Trump  politikájára, aki szerint, „Putyin megbízható” és „békét szeretne”. Putyin is kifejezte reményét, hogy Trump alatt a dolgok előre fognak mozdulni.

Mearsheimer a bevezető után azt mondta, hogy az amerikai-orosz közeledés azért lehetséges, mert Trump tudja, hogy az USA/EU/NATO trojka elvesztette a háborút.  Trump minél hamarabb megegyezést akar kötni, hogy az amerikai érdekek érvényesüljenek.

Karaganov ebben egyetértett Mearsheimerrel, de továbbment.  Szerinte a háború a Nyugat és Oroszország között zajlott, a Nyugat az ukrán népet ágyútöltelékként használta.

Már Biden is tudta a háború első két éve után, hogy a Nyugat számára lehetetlen a győzelem, és két lehetősége maradt: az Afganisztán-szerű szégyenteljes kivonulás, vagy az atomháború a Nyugat és Oroszország között. Biden megfenyegette Oroszországot, hogy bevetik az atomfegyvert Oroszország ellen, de Oroszország visszajelzett, hogy ha ez megtörténik, akkor az USA támaszpontokat is atomtámadások fogják érni.  Ezután már Bidenék is korlátozták az Ukrajnának nyújtott támogatást.

Mearsheimer történelmi fordulópontot lát Trump győzelmében, míg Karaganov jóval óvatosabb.  Szerinte

Trump politikája komoly akadályokba ütközhet.

Például probléma a Nyugaton (legalábbis bizonyos körökben) uralkodó russzofóbia.  Mearsheimer szerint, érthető, hogy Oroszország nem bízik a Nyugatban, mindazok után, ami a hidegháború vége óta történt a Nyugat és Oroszország között.

Mearsheimer amerikai részről problémának látja, hogy az egypólusú világrend idején az USA a liberális értékrendet a világ minden pontján erőszakkal próbálta érvényesíteni, és ez a politika vezetett a „végtelen háborúkhoz”. A mai körülmények között ez fenntarthatatlan, egyrészt mert Oroszország újra katonai nagyhatalom, Kína viszont katonai és gazdasági nagyhatalom is.

Ez is érdekelheti:  Irán megfenyegette Washingtont: ha belépnek a háborúba, válaszcsapásra számíthatnak!

Oroszország szándékait illetően Karaganov keményen fogalmaz:

„Oroszország meg akarja törni Európa morális gerincét”,

mert Európa a harmadik világháború felé vezeti a világot. Európa megőrült, és ez nagy veszély a világbékére.  A jelenlegi európai russzofóbia felülmúlja bármelyik világháború előttit, Európát szinte uralja az oroszellenes hisztéria.  Másfelől, Oroszország nem akarja Ukrajnát megszállni. Az orosz anyanyelvű területek már most is Oroszország részét képezik, viszont Oroszország szeretné elérni, hogy az, ami a háború után marad Ukrajnából, semleges, demilitarizált zóna legyen Európa és Oroszország között.

Karaganov szerint Oroszország nem veszély Európára nézve, mert Európa roncstelep, és Oroszországnak nincs szüksége rá.  Néhány évvel ezelőtt, egy európai politikus, Josep Borrell, kijelentette, hogy Európa gyümölcsöskert, mely őserdőkkel van körülvéve.  Karaganov erre azt válaszolta, hogy  szerinte

Európa nem gyümölcsöskert, hanem olyan roncstelep, amely százmilliók kifosztásából és elpusztításából gazdagodott meg, ma pedig ragaszkodik egy olyan világpolitikai szerephez, amelyet nem érdemel meg.   Az USA hátán próbál szerephez jutni, de az USA magára hagyja.

Az európai elit egyes nyilatkozatai azt a benyomást keltik, hogy az atomháborútól nem kell félni.  Karaganov ezt idiotizmusnak tartja, mert szerinte Európa folytatni akarja a háborút.   Az után, hogy az ukrán népet feláldozta ágyútöltelékként, a közép- európai országok népei fognak következni – vélekedett.

Forrás:

Fordította: Hetényi Balázs

 

Magyar Békekör

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Az ukránok után Nyugat-Európa minket szeretne a vágóhídra terelni?

  1. ezek a „nagy okosok” most jöttek rá, az egyszerű ember ezt előbb tudta, na meg elárulták hazánkat, engedték tudatosan gyarmatosítani, kifosztani, megalázni…. kik vannak benne??? Nem nehéz ki találni, kik az iránytottak. Elterelés egymásra. Nem én , ő volt, aljadékok veléjéig. Ez valahogy nagyon bűzlik megint. Hagyjuk, sokáig akartak hülyének nézni, már nem tudnak.

Leave a Reply to Kovács Antal AtillaCancel reply