KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az FKgP is nemet mond az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
AP Photo
AP Photo

Mint ismeretes az Egyesült Államok felkérte Magyarországot, hogy járuljon hozzá az Iszlám Állam elleni katonai akcióhoz, mert májusban átfogó támadást akarnak indítani a legnagyobb iraki város, Moszul visszaszerzéséért 62 ország részvételével.

A magyar kormány kész kiküldeni 100 magyar katonát Irakba, a kurdisztáni fővárosba „objektumok őrzésére,”, ahol a kurd harcosok, a pesmergák kiképzése folyik, holland-olasz-brit-német-amerikai-norvég közreműködéssel. (A kurd fővárosban Erbilben nemrég magyar főkonzulátus nyílt, Kurdisztánban a MOL-csoport olajat termel)

A magyarokra szánt feladatkör a legfrissebb hírek szerint immár a „kiképzők mozgásának” biztosítására is kiterjed. A magyar misszió mandátuma 2017. december 31-ig tartana.

A magyar katonai részvételről az Országgyűlés dönthet, melyhez kétharmados többség szükséges.

A Független Kisgazdapárt állásfoglalása:

Határozott nemmel utasítjuk el hazánk katonai részvételét az Iszlám Állam elleni háborúban, kizárólag a humanitárius segítségnyújtást támogatjuk.

Az aktív, katonai részvételt azért ellenezzük, mert a háborút irányítók és a politikai döntéshozók a kezdetektől nem rendelkeznek a térségre, régióra vonatkozó kulturális és civilizációs háttérismeretekkel.

A szunnita arab világ társadalmát Tunéziától és Líbiától Egyiptomon át Szíriáig és Irakig vallási, törzsi, nemzetségi, klán és családi kötelékek évezredes hálózata szövi át. Ezek figyelmen kívül hagyása vezetett a jelenlegi helyzethez: a nyugat által autokratikusnak kikiáltott rendszerek megbuktatása után, a hosszú kaotikus átmenettel terror, polgárháború (Szíria), vallásháború (szunnita-síita-keresztény), törzsi háborúk (Líbia) pusztítják az ártatlan polgári lakosságot. Az Iszlám Állam szunnita tagja kegyetlen vallásháborút, népirtást folytatnak, „szent következetességgel” pusztítanak mindenkit és mindent, aki és ami nem felel meg az iszlám általuk értelmezett előírásainak.

Katonai szakértők szerint a világ leggazdagabb (olajkereskedelem, illegális műkincs-kereskedelem révén) terrorszervezete, az Iszlám Állam ellen már „kevés” az eddig is alkalmazott légibombázás, szükség van szárazföldi hadműveletekre is.

Ne kényszerítsenek magyar katonákat arra, hogy a végrendeletük a felszerelésük része legyen!!!

Ez is érdekelheti:  Zaharova: Az USA fedezi Ukrajnát a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

FKgP

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Az FKgP is nemet mond az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásra

  1. Irak,és a többi ország amerikai megszállása,minden téren való kirablása, semmivel nem indokolható. Akik ehhez bármilyen formában asszisztálnak Háborús Bűnösök,és a szerinti elbírálásban kell részesülniük. Idáig 5000 amerikai katona,és ötszáz ezer Iraki civil lakos vesztette életét. Ezt bármivel indokolni is gusztustalan . Európa seregeinek Palesztinában lenne a helye, az ártatlanul nyomorított,legyilkolt gyerekek, lakosság védelmében, vagy Afrikában. Aki „idegen országba megy, hogy ott megölje más valaki szerettét, és elvegye jogos tulajdonát, ne várjon kegyelmet,vagy rivaldafényt. „Aki kardot ránt, kard által vész el. Aki ebben segédkezik, hasonlóan. Valamikor ö érte is jönnek, hiába menekül ruháját váltogatva, egyik életből, a másikba. TF:

  2. Ne menjenek Magyar katonák iszlám elleni háboruba.A magyar katona ne legyen zsoldos.NEM!

  3. „Mint ismeretes az Egyesült Államok felkérte Magyarországot, hogy járuljon hozzá az Iszlám Állam elleni katonai akcióhoz, mert májusban átfogó támadást akarnak indítani a legnagyobb iraki város, Moszul visszaszerzéséért 62 ország részvételével.”

    Az a gyanúm,hogy Usrael az irakiaktól akarja visszaszerezni Moszult,hogy a saját érdekeinek megfelelően működtesse.
    H.B.

  4. A magyarnak hazudott parlamentben gyakorlatilag minden képviselő zsidó.
    Hallott már valaki olyan zsidóról aki nem fogadja el a felkínált pénzt? – max. kevesli.
    Biztos vagyok benne,hogy meg fogják szavazni a katonai szerepvállalást.
    H.B.

  5. Sajnos igaz ! Szégyen a Magyar emberekre nézve,hogy eltűrik, és még tapsolnak, és éljenzik őket.

    1. Fel kell világosítani a birka-magyart! – még mindig sokan kételkednek az igazságban.
      H.B.

  6. Magyarázza meg valaki nekem, hogy mi az, hogy: Iszlám Állam! Egy államnak ugyanis vannak a szomszédos országokkal elismertetett határai, vannak törvényei, van köz- és államigazgatása, rendszerint van reguláris hadserege, vannak külkapcsolatai. Az un. Iszlám Állam esetében eddig a felsoroltak közül én egyiket sem látom. Ez egy „valakik” (navajonkik) által pénzelt gyilkos gépezet, ami saját magától működésképtelen lenne.
    Vattay Szabolcs

Hozzászólás a(z) Hegyi Rozália bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük