KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az EU mindent felborított, 1,4 milliárd euró katonai segélyt ad Ukrajnának

A magyar kormány akarata ellenére az EU mintegy 1,4 milliárd euró katonai segélyt folyósít Ukrajnának. A tervezett eljárást ma hagyták jóvá a külügyminiszterek luxembourgi ülésén. Ezt több, meg nem nevezett diplomata is megerősítette – számolt be a Die Welt információi alapján a Russia Today német nyelvű kiadása.

Az eljárás szerint Magyarország nem vétózhatja meg a döntést, mert azt többségi szavazással hozzák meg.

Magyarország hónapok óta blokkolja az Ukrajnának szánt uniós katonai segélyek folyósítását. A magyar kormány ezt a Kijevnek nyújtott támogatás hatékonyságával kapcsolatos kételyekkel és a konfliktus eszkalálódásától való félelemmel indokolja.

A most szóban forgó mintegy 1,4 milliárd euró az orosz jegybank „befagyasztott eszközeinek” kamatjövedelme az EU-ban. Az EU már néhány hete elvben megállapodott arról, hogy ezeket Ukrajna rendelkezésére bocsátja. Magyarország vétópolitikája miatt azonban kezdetben nem volt világos, hogy mikor lehet majd felhasználni ezeket a pénzeket.

Az EU ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindent felborított, leginkább saját belső szabályait. Látható, hogy hazánk elnöksége előtt igyekeznek mindent lezongorázni bármi áron, ami a háború folytatásához szükséges. Az EU jelenlegi vezetői világosan kifejezték ezzel a lépéssel is, hogy számukra teljesen lényegtelen választóik akarata pontosan úgy, mint az EU alapszabályainak a betartása.

Az EU úgy önti a pénzt az ukránoknak a háború folytatásához, mintha saját életben maradásáért küzdene, közben pedig egyre mélyebbre ássa sírgödrét. Az pedig már teljesen „természetes”, hogy a hazánknak járó uniós források folyósítását teljesen befagyasztották, sőt, az EU bírósága éppen arra hivatkozva, hogy hazánk, Magyarország betartja az európai alaptörvényekben foglalt, az unió határainak védelméről szóló rendelkezéseket, 200 millió eurónyi, példátlanul magas és mindentől elrugaszkodott pénzbüntetést ró ki hazánkra. Megfejelve az összeget azzal, hogy amíg nem fizetünk, addig napi 1 millió euró büntetést kell fizetnie a magyar adófizetőnknek, azaz valamennyiünknek a csecsemőktől az aggastyánokig.

Ez is érdekelheti:  Medvegyev: A NATO-nak vagy Ukrajnának meg kell szűnnie

Orbán Viktor miniszterelnök ugyan pénteken elhangzott rádióinterjújában elmondta, hogy folyamatosan dolgozik a kormány azon, hogy ezeket az összegeket úgy fizesse meg az ország, hogy azt azokon hajtsa be, akik a háborúból nyerészkednek. Őszintén kívánjuk a miniszterelnöknek, hogy sikerüljön egy nagyon frappáns és az EU-nak tényleg fájó megoldást találnia a magyar kormánynak. Ugyanakkor arra is kérjük Orbán Viktort, hogy emlékezzen vissza arra a kijelentésére, hogy „az EU-n kívül is van élet”. Mindenképpen emlékezzen, mert ő is tudja pontosan, hogy az Európai Unió a saját maga, illetve a háttérhatalom által vele megásatott sír felé rohan óriási tempóban. Orbán Viktor miniszterelnök úr azzal is tisztában van, hogy ezt a végzetes folyamatot sem megreformálni, sem visszafordítani nem lehet. Az illegális migráció el fogja söpörni Európa nyugati felét, sőt már Lengyelország sincs biztonságban a Tusk kormány hatalomra kerülésével. Németországból ugyanis egyre több beazonosíthatatlan személyt „importál” a lengyel kormányzat, lengyel földre. Persze ez legyen az ő dolguk, ők szavazták meg Tuskot és bandáját, viseljék a következményeket. Azonban Magyarországon ezt nem lehet megengedni, és bízunk benne, hogy Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is fellép az illegális migráció ellen. Európában ugyanis már csak ő maradt egyedül ebben a kérdésben, és csak ő áll ellen és tartja a frontot a migrációt erőltetőkkel szemben. Felépülése esetén még Robert Fico szlovák kormányfővel együtt is óriási szélmalomharcot kell vívnia az európai, keresztény fehér emberek kiirtására törekvőkkel.

Ez az igazság, amit így leírva az elkorcsosult nyugaton máris rasszista megnyilatkozásnak titulálnának. Az igazság azonban akkor is igazság, ha az szerintük rasszista. Tetszik vagy sem, a biológia már csak olyan és az emberi fejlődés folyamata is úgy zajlott le évezredeken keresztül, hogy emberi rasszok alakultak ki. És ez tény, nem rasszizmus.

Ez is érdekelheti:  Melania Trump: "Emelkedjünk a gyűlölet, a vita, és az erőszakot szító egyoldalú eszmék fölé"

Ahhoz, hogy az EU összeomlása ne temessen bennünket is maga alá, meg kell találnunk a kiutat az EU gyilkos öleléséből. Ezt minden bizonnyal a miniszterelnök is jól tudja, miközben arra is vigyáznia kell, hogy az ország gazdaságilag prosperáljon, a kormány megdöntését célzó szélsőséges törekvések ellehetetlenüljenek, és egy elfogadható és fenntartható életszínvonalat legyen képes a kormány biztosítani polgárai számára. Kegyetlen, veszélyes világ, kegyetlen, veszélyes harc…

És mennyi mindent nem is sejtünk, amit a miniszterelnök tudhat és előre lát. Ezért veszélyes ő a háborúpártiak és a liberális keresztényüldözők szemében. De akkor is, ahogyan a miniszterelnök szokta mondani: A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt, hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2024. június 17-én Brüsszelben, Belgiumban. / Fotó: Gettyimages.ru

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük