Az ELTE elindítja a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát
Az ELTE bevezeti a Gender Studies magyarosított változatát szeptembertől” annak érdekében, hogy betöltse azt az elképesztő tudástőkében jelentkező hiányt, amely ma Magyarország fejlődésének elvitathatatlan eleme lehetne a harmadik, azaz semleges nemű WC-k bevezetése kapcsán. Vagy nem?
De lássuk, milyen tudást is kínál a jövő genderológusainak ez a szak:
„A Társadalmi nemek tanulmánya (Gender Studies) mesterképzés a társadalmi nemek közötti viszonyok és a társadalmi struktúra közötti kölcsönhatások elméletileg megalapozott és szisztematikus módszertani apparátussal történő probléma-orientált vizsgálata áll” – olvasható az ELTE honlapján.
(Tanulnom kellett volna, mert ezt nem értem.)
A képzés során különös figyelmet fordítunk a társadalmi nemi egyenlőtlenségek magyarországi és kelet-közép-európai megjelenési formáira, a régióspecifikus magyarázatokra, elméletekre, megközelítésekre”
Aki számára még ezután sem igazán világos, hogy valójában milyen tudástőkével is fognak távozni az ide jelentkező diákok, annak érdemes áttekintenie azokat a témákat, kurzusokat, amelyekkel az ELTE genderszakosztálya foglalkozni fog.
Lássuk a kötelező kurzusok listájának legízesebb elemeit!:
Társadalmi nemek szociálpszichológiája
Bevezetés a feminista irodalom- és kultúraelméletekbe
Antidiszkrimináció és emberi jogok a társadalmi nemek perspektívájából
Testelméletek és testtörténetek
Férfikutatások
Feminista filozófia
Gendernyelvészet
Aktuális genderkérdések a hazai és nemzetközi közbeszédben
Nem és karrier
Társadalmi nemek a médiában
Szexuális kisebbségek
Globális perspektívák a társadalmi nemek tudományában
Ha még ez sem hozta meg a kedvünket ahhoz, hogy beiratkozzunk, akkor a kötelező olvasmányok listája biztosan meg fogja hozni:
Giddens, Anthony: Szexualitás és társadalmi nem.
Takács Judit: Homofóbia Magyarországon.
Waylen, Georgina: Társadalmi nem, feminizmus és az állam: áttekintés
Connell, Raewyn: A maszkulinitás társadalmi szervezettsége
Juhász Borbála: A nőtlen évek ára. A nők helyzetének közpolitikai
elemzése
Kay, Rebecca: Gender, Equality and Difference During and After State
Socialism
Replika: Körkép a kortárs hazai genderkutatásokról
Spivak, Gayatri Chakravorty: Szóra bírható-e az alárendelt?
TNTeF: A feminista kutatás és oktatás távlatai Magyarországon.
tyle=’mso-spacerun:yes’> elemzése
Kay, Rebecca: Gender, Equality and Difference During and After State
Socialism
Replika: Körkép a kortárs hazai genderkutatásokról
Spivak, Gayatri Chakravorty: Szóra bírható-e az alárendelt?
TNTeF: A feminista kutatás és oktatás távlatai Magyarországon.
ÖMP
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Tessék mondani! Aki itt fog végezni, az szakképzett buzi lesz? Vagy mesterfokú köcsög? Netán tudományos leszbika? Mi lesz a bukás kritériuma? Nem tud elég jól …………….? Ugyan már! Mi lesz a felvételi követelmény? Gyakorlati felvételi vizsga lesz, vagy elég a buzulást elméletileg felvázolni? Ki lesz feljogosítva vizsgáztatni? Nehogy már olyan ember vizsgáztasson, aki csak ugatja a disciplinát, de maga még nem is próbálta! Ki fogja vizsgáztatni a vizsgáztatókat? Lesznek itt még problémák! Idézet egy leendő leckekönyvből: „Férfiatlanságból jelesre kollokvált”! De jó, hogy már rég túl vagyok az ELTÉ-n, nem szeretnék ma hallgató lenni!
Kollár Lajos
És ehhez még hozzájöhet az Isztambuli Egyezmény aláírása, ami után annyi a férfiaknak és ezáltal a nőknek is. Nyitott ajtó a felcserélt szerepeseknek.
És mindez akkor, amikor Amerikában (persze ez már nem az az Amerika, amit eddig csodált a liberálgenderésígytovább) Trump elnök egyetlen tollvonással eltörölte a gender mosdókat az állami oktatási intézményekben. Persze ez a liberális baloldali nyugati csőcselék most mindent megpróbál, hogy lerombolja azt is, ami még megmaradt az eredeti, természetes erkölcsi értékekből; a skandináv államokban engedélyezett a rokon-sex, a sex halottakkal, állatokkal, hamarosan a pedofília is legális lesz, már most legális a kábítószerek egyes fajtája, mi jöhet még? Hamarosan én, és mindazok, akik még épelméjűek deviánsak leszünk a sok „normális” deviáns között.
Szomorú, hogy Magyarország most csatlakozik ehhez a degeneráltsághoz.
Szerintem mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a normális emberek elleni merényletet, a zsidók követik el, valamint, egzisztenciájukat féltő, pénzéhes árulók segitségével.
Zsidó nyomásra.
Nagyon kedves Emberiség: (most csak az emberekhez szólok) nincs az a pénz, az a hazalom, az az árulás, amiért borzalmas bűnöket követnék el ellenem.
Aki ezeket elköveti az nem ő.
Atilla