Az ellenállás szimbólumává vált az orosz zászló Nyugat-Afrikában – Putyint apának hívják az afrikai gyerekek
A New York Times cikke szerint Nyugat-Afrikában terjednek az orosz zászlók, nem is akárhogyan. Mint kiderült, Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben mindennapos látvány az Orosz Föderáció zászlaja, ami az ellenállás szimbólumává vált Nyugat-Afrikában: nyugat- és franciaellenes érzelmekkel társul – ezt Kyle Walter, a Logically technológiai vállalat kutatási vezetője magyarázza – számol be a Mandiner.
Megtudjuk, hogy egy nigériai civil társadalmi csoport elnöke például minden egyes Niameyben tartott tüntetésen akár 70 orosz zászlót is szétoszt, munkáját az orosz kormány finanszírozza közvetítőkön keresztül, akik Maliban is hasonló műveleteket hajtanak végre, írják. „Velük együtt dolgozunk az orosz ideológia afrikai elterjesztésén” – mondta.
Sokak számára azonban az orosz zászló a politikai állásfoglalás eszközévé is vált:
Oroszországot az afrikai fiatalok gyarmatellenes hatalomként fogják fel,
amelynek célja, hogy segítsen nekik megszabadulni a gyarmati múlttól és új fejezetet írni nemzeti történelmükben, amelynek semmi köze a demokráciához, amelyhez sokan a nyugati országokkal való kizsákmányoló partnerséget, a korrupciót és a szegénységet társítják”.
Niger fővárosának egyik piacon dolgozó lakója elmondta: korábban utálta Putyint az ukrajnai inváziója miatt, de „barátságos hozzáállása Afrikához” megváltoztatta a véleményét. Egyszer 13 éves gyermeke vett neki egy kis orosz zászlót, miután oroszbarát tartalmakat nézett a TikTok-on, ő pedig boldogan akasztotta ki az autója műszerfalára. Négy gyermeke Putyint Babának, vagyis apának szólítja, mondta el a férfi.
Kiemelt kép: Carol VALADE / AFP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…