Az amerikai alelnök védelmébe vette az AfD-t
Németországban heves vitát váltott ki, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal szélsőségesnek minősítette a jobboldali pártot. Az AfD elleni döntést két amerikai politikus is bírálta: Marco Rubio és J. D. Vance szerint Berlin autoriter irányba mozdult el. A német külügyminisztérium azonnal reagált a kritikákra.
Az AfD körüli politikai vihar most már nemcsak Németországra korlátozódik. A titkosszolgálati minősítés miatt az amerikai jobboldalon is kirobbant a felháborodás: Marco Rubio és J. D. Vance nyíltan az AfD pártjára álltak, és élesen bírálták a berlini döntést.
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere szerint az, hogy Németország szélsőségesként bélyegezte meg a jobboldali pártot, nem demokrácia, hanem álruhás zsarnokság. A politikus az X közösségi oldalon úgy fogalmazott:
Németország épp most adott új megfigyelési jogokat a titkosszolgálatnak, hogy az ellenzéket figyelje meg. Ez nem demokrácia – ez zsarnokság álruhában.
J. D. Vance amerikai alelnök, aki a választások előtt találkozott Alice Weidellel, az AfD társelnökével, azt írta:
A Nyugat együtt döntötte le a berlini falat. Most újra felépült – nem a szovjetek vagy az oroszok, hanem a német elit által.
Vance szerint a német bürokraták egy pártot akarnak elpusztítani, és ezzel a szólásszabadságot is támadás éri Európában.
The AfD is the most popular party in Germany, and by far the most representative of East Germany. Now the bureaucrats try to destroy it.
The West tore down the Berlin Wall together. And it has been rebuilt—not by the Soviets or the Russians, but by the German establishment. https://t.co/Un6suHtSNJ
— JD Vance (@JDVance) May 2, 2025
Az AfD besorolása új vitát robbantott ki
A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) egy 1100 oldalas jelentés alapján minősítette az AfD-t szélsőséges pártnak. A hivatal indoklása szerint a párt etnikai és származási alapú népfelfogása csorbítja a német társadalom egyes rétegeinek emberi méltóságát. Ez a felfogás az egész pártot áthatja, és különösen az iszlám országokból származó embereket rekeszti ki a német népesség teljes jogú tagjai közül.
A besorolás lehetővé teszi a titkosszolgálatnak, hogy lehallgatásokat folytasson, fedett megfigyelést végezzen és más titkosszolgálati eszközöket vessen be az AfD ellen.
A párt vezetői, Alice Weidel és Tino Chrupalla szerint ez egyértelműen politikailag motivált döntés, amely súlyos csapás a demokráciára.
A német külügyminisztérium viszont határozottan visszautasította az amerikai vádakat.
Ez a demokrácia
– válaszolták Rubiónak az X-en. Hozzátették: a döntés alapos és független vizsgálat eredménye, és jogorvoslattal lehet élni ellene.
A történelemből megtanultuk, hogy a jobboldali szélsőségességet meg kell állítani
– fogalmaztak.
Germany just gave its spy agency new powers to surveil the opposition. That’s not democracy—it’s tyranny in disguise.
What is truly extremist is not the popular AfD—which took second in the recent election—but rather the establishment’s deadly open border immigration policies…
— Secretary Marco Rubio (@SecRubio) May 2, 2025
Németországban nő az AfD támogatottsága
Az AfD a februári választásokon 20,8 százalékot szerzett, és ezzel a második helyen végzett. A párt a történetének legjobb eredményét érte el, 152 képviselői helyet nyerve a Bundestagban.
A CDU–CSU-szövetség ugyan nyert, de a leköszönő kancellár, Olaf Scholz pártja, az SPD történelmi mélypontot ért el 16,4 százalékkal.
A német közéletben is megosztó a döntés: Lars Klingbeil, az SPD vezetője úgy nyilatkozott, nem születik elhamarkodott döntés az AfD betiltásáról, de a kérdést napirenden tartják.
Más országot akarnak. A mi demokráciánkat akarják lerombolni. Ezt nagyon komolyan kell vennünk
– mondta.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Marco Rubio és J. D. Vance szerint az AfD üldözése nem demokrácia, hanem zsarnokság (Fotó: AFP)