KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerikai újságíró állt ki az antiszemitizmussal megvádolt Orbán mellett

Orbán Balázs a magyar zsidóság és Izrael barátja – fogalmazott Josh Hammer, a Newsweek amerikai konzervatív portál szerkesztője – számol be a Magyar Nemzet.

Az amerikai újságíró azután vette védelmébe a miniszterelnök politikai igazgatóját, hogy Orbán Balázs reagált arra, hogy Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa kivonul Magyarországról, mint írta:

„Az ilyen kérdésekről nekünk, magyaroknak vannak történelmi tapasztalataink: csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Magyarországot.” 

A Fidesz országgyűlési képviselőjének kijelentését nem hagyta szó nélkül Bayer Lili, a Politico újságírója, aki szerint „amikor megírják a 21. századi európai antiszemitizmus történetét, minden bizonnyal említést érdemel majd egy magas rangú magyar kormánytisztviselő tweetje”.

Ezek után szólalt meg a témában a Newsweek szerkesztője, aki szerint

Bayer Lili kijelentése „rossz és idióta”.

Hammer hangsúlyozta, hogy  Orbán Balázs „a magyar zsidóság és Izrael Állam barátja”, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy „pont ez az idiotizmus az oka annak, hogy év elején Will Scharffal elindította az Egyesült Államokban a Soros-ellenes zsidószervezetet”.

Bayer Lili megjegyzését Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sem hagyta szó nélkül. Közösségi bejegyzésében azt írta, a Politico újságírója még mindig nem érti, hogy a problémának Soros Györggyel nem a zsidó örökséghez, csak Soros birodalmának politikájához van köze. Kovács hozzáteszi, azt ajánlja Bayer Lilinek, próbáljon találni egy másik európai államot, ahol többet tesznek azért, hogy a zsidó közösségek biztonságban élhessenek.

Kiemelt képen: George Soros / Eric Piermont / AFP

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük