KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerikai szenátor: Nagylelkűségünk Ukrajnában a végéhez közeledik

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vance szenátor szerint az Egyesült Államoknak szövetségesekre van szüksége, nem pedig kliensállamokra, ezért éppen ideje, hogy Európa a saját lábára álljon, és ne az USA-t használja mankónak.

Néhány nappal azután, hogy a müncheni biztonsági fórumon keményen kiosztotta az európai vezetőket az EU védelmi gyengesége miatt, és közölte, hogy az Egyesült Államok nem lesz hajlandó a továbbiakban eljátszani az őrző-védő szerepét a kontinensen, J. D. Vance keményvonalas republikánus szenátor a Financial Times oldalán összegezte gondolatait a felborult globális biztonságpolitikáról.

A politikus, akit Trump egyik legesélyesebb alelnökjelöltjeként is emlegetnek, írásában ismét rámutatott: Európa túl sokáig szendergett az Egyesült Államok biztonsági takarója alatt, miután a hidegháború végével szisztematikusan leépítette a védelmi költségvetését, belekényelmesedve az USA által biztosított nyugalomba. Mivel az amerikai védelmi büdzsé megközelíti az évi 1000 milliárd dollárt, az Egyesült Államok gyakorlatilag önmaga biztosítja azt az összeget, amely az európai védelemhez szükséges – ez a pénz pedig Vance szerint nem más, mint az amerikaiakra kivetett pluszadó.

A védelmi kiadás és a védelmi készültség két külön dolog

A szenátor úgy fogalmaz: az ukrajnai háború rávilágított egy régóta fennálló problémára. Európának nem lenne szüksége az amerikai gyámságra, hiszen a gazdasága okán képes lenne egyedül is rendezni a konfliktust, ám az EU-s országok az évtizedek alatt belekényelmesedtek az USA biztonsági garanciáiba, így eszükbe sem jutott a saját képességeik erősítése – ezt a biztonságot azonban a mai napig az amerikai adófizetők nyögik.

A finanszírozási problémák mögött – írja Vance – felbukkant egy másik katasztrofális gyengeség: a védelmi ipar működésképtelensége az Atlanti-óceán mindkét oldalán. A széttöredezett iparág csak korlátozott mennyiségben tudja előállítani a fegyverzetet, ez a tempó pedig messze nem elég egy ukrajnaihoz hasonló háború megnyeréséhez. Nem beszélve arról, hogy

A védelmi kiadások és a védelmi készültség két különböző dolog – mutat rá Vance.  Németország például lényegesen többet költ védelemre évente, mint Franciaország, a francia hadsereg mégis hat nagy képességű fegyveres dandárból áll, amely bármikor bevethető, míg a Bundeswehr alig tud összekaparni egyetlen harcképes dandárt.

„Minden európai nemzetnek fel kell tennie magának a kérdést: készen áll-e megvédeni magát? Az USA-nak pedig azt kell kérdeznie magától: 

ha az európaiak nem is tudják megvédeni magukat, akkor valójában szövetségesek vagy kliensek?

– írja a szenátor.

A nagylelkűség a végéhez közeledik 

Vance szerint ez a kérdés sokkal súlyosabb annál, hogy „költségvetési trükközéssel” és csúcstalálkozók szervezésével el lehetne maszatolni: a probléma megoldása ugyanis kézzelfogható katonai és ipari kapacitást követel. Az európai vezetők óriásit tévednek akkor, amikor sajtószenzációvá degradálva a segélyezési rendszert azon vitáznak, hogy ki mennyit költ és mennyit költhetne valójában Ukrajnára. Ez a vita ugyanis éppen a lényeget fedi el: a háborút csak fegyverekkel és katonákkal lehet megnyerni.

Ami az elsőt illeti, a jelenlegi termelési ütem mellett akkor is évekbe fog telni a készletek pótlása, ha azonnal leállítanák az Ukrajnába küldött fegyverszállításokat – ahogyan azt meg is kellene tenni. A termelés visszaállítása azonban csak egy nagy volumenű iparosítási terv részeként lehetséges, amely magában foglalja a szakképzett munkaerő képzését és a termelési kapacitás újbóli kiépítését is. A katonákról szólva Vance az Economistban megjelent Zaluzsnij-interjúra utalt, amelyben az azóta kirúgott ukrán főparancsnok aggasztó emberhiányról beszél. Az ukrán hadseregben elképesztően magas, 43 év az átlagéletkor, amely jól jelzi a probléma súlyát.

Európának a saját lábára kell állnia

Vance végül felteszi a kérdést: vajon azzal, hogy az Egyesült Államok minden biztonsági szemszögből védte és védi Európát, nem önmaga idézte-e elő, hogy az európai védelmi képesség gyakorlatilag elsorvadt az amerikai protektorátus alatt?

– írja, rámutatva, hogy az európaiaknak nem a háború meghosszabbításán, hanem annak befejezésén kellene dolgozniuk, beleértve ebbe annak megfontolását is, hogy pontosan miként fognak együtt élni Oroszországgal, amikor a konfliktus véget ér.

Vance végül kitér a legfőbb háború melletti érvre is: „ha nem állítják meg Putyint Ukrajnában, akkor további országokat fog megtámadni”. Rendben – írja –, de akkor eljött az ideje, hogy Európa ezt a problémát sajátjaként kezelje, és a saját lábára álljon. „Ez nem azt jelenti, hogy egyedül marad, csak azt, hogy nem szabad továbbra is mankóként használnia Amerikát.”

Révész Béla Ákos – Mandiner

Kiemelt kép: AP Photo/Paul Vernon

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Amerikai szenátor: Nagylelkűségünk Ukrajnában a végéhez közeledik

  1. Ha ebből sem értenek Európa „megválasztott” liberálisai, baloldali vezetői, akkor a gazdáknak kell végig vinniük az ügyüket, mert csak úgy menekülhetünk meg a háború átterjedésétől ha Putyin által elfogadott és tárgyalóképes vezetővel ül asztalhoz. Amerika végső terve megvalósulni látszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük