Ajánló: Kónya István lantművész koncertje a Duna Palotában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Helyszín és időpont: 2018. február 25. vasárnap 17:00 óra Duna Palota Széchenyi terem

A 17-18. század udvari, arisztokrata kultúrája mellett nyilvános polgári zeneélet is kialakult, tehát az egykori fejedelmi szobák mellett a polgári szalonokban is helyet kapott a hangszeres szóló- és kamarazene. A városi polgárok irodalmi-zenei klubokat hoztak létre.

Az európai zenekultúrában először a barokk kori zeneszerzők merték az emberi érzéseket, az élet drámáit a maga valóságában ábrázolni, és ehhez eddig soha nem ismert drámai kifejezési eszközöket vettek igénybe. A 17. században új vokális és hangszeres műfajok születtek, strófikus és végigkomponált áriák, kantáták. Az ún. ’bel canto’ (ami ugyan múlt századi fogalom, s ’szép éneklést’ jelent) kezdetei e korszak gazdagon díszített szólódalaiig nyúlik vissza. Lényege a hang mozgékonyságán, kiegyenlítettségén és a hangzás szépségén alapul, megtartva a hangszín természetességét.

A komponisták e korban még fontosabbnak tartották az egyes szavak, szóképek megzenésítését, mint a mondatokét, még bátran beszélhetünk itt „szófestés”-ről. Korabeli szövegkönyvek, dalszövegek fordításkor elsősorban a szavak hű visszaadására törekedtek. „A Zenét és Költészetet mindig is Nővérekként tartották számon, akik kéz a kézben járva segítik egymást. Mindkettőjük önmagában is nagyszerű, de bizonyosan akkor a legcsodálatosabbak, amikor összekapcsolódnak, mert akkor semmi sem választja el őket a Tökéletességtől: ilyenkor úgy jelennek meg, mint a Bölcsesség és Szépség egyetlen közös megtestesülésben.”, írja John Dryden a 17. század végén.

E műsorunkba a barokk és a klasszika korának, ennek a zene- és kultúrtörténetileg is izgalmas időszak legjelentősebb komponistáinak műveiből úgy válogattunk, hogy azok bensőséges zenei világának egy változatos keresztmetszetét mutathassuk be a közönségnek és ezeken keresztül kicsit betekinthetünk olasz, angol, francia és német udvarok szalon-életébe, kamara-kultúrájába, megmutatva azt is, hogy a régi és a mai kor embere ugyanúgy érez és gondolkodik szerelemről, örömről, bánatról.