KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Adományokat juttat el Kárpátaljára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Több mint 12 millió forint értékben ezer-ezer darab, tartós élelmiszereket és higiéniai eszközöket tartalmazó csomagot juttat el a Kárpátalján élő, rászoruló emberek számára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A jótékonysági gyűjtésből származó felajánlást szombaton Beregdarócon, sajtótájékoztató keretében adták át a határon túli egyházak képviselőinek.

Szász Jenő, az intézet elnöke az eseményen elmondta, hogy az adományokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség segítségével juttatják el a bajban lévő emberekhez.

Megjegyezte, hogy az intézet már tíz éve tart szoros kapcsolatot a kárpátaljai szervezetekkel és egyházakkal, rajtuk keresztül több iskolát, fogyatékossággal élő gyermekek intézményeit tudta támogatni. A szomszédban zajló háború okán úgy érezték, kötelességük jönni, hívó szavukra pedig nagyon sokan ajánlották fel segítségüket – fogalmazott Szász Jenő.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány segítséget nyújt minden, a háború miatt bajba jutott és Magyarországra menekülő ember számára.

Újabb hárommilliárd forint támogatást biztosít a kormány a hat legjelentősebb, menekülteket ellátó karitatív szervezet számára, amelyek a hat segítségponton tevékenykednek – közölte a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra megjegyezte, ha szükséges, a kormány további segítséget is tud adni annak érdekében, hogy minden bajba jutott, Ukrajnából érkező menekült a megfelelő ellátásban részesüljön.

Felemelő, hogy a magyar emberek hovatartozástól függetlenül össze tudnak fogni, együtt dolgoznak és egyetlen cél lebeg a szemük előtt, az, hogy a szomszédos országból menekülő embereket segítsék – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje elmondta, a választókörzet 88 települése közül 24 közvetlenül határos Kárpátaljával.

Minket „élesben érint”, ami a szomszédban kialakult, a települések egy emberként állnak a nemes ügy mellé és minden erőforrásukkal megpróbálnak segíteni a menekülőkön – tette hozzá a képviselő.

Az adományátadáson részt vett Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke, Magyarország ungvári főkonzulátusának és beregszászi konzulátusának, valamint a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségnek a képviselői is.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

A beregdaróci eseményt követően Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Tiszabecsre látogat, ahol az ott kialakított segítségpontot tekinti meg, valamint segédkezik a menekültek elszállásolásában.

 

Kiemelt kép: Beregdaróc, 2022. március 5.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke beszél az intézet munkaközössége által szervezett, a Kárpátalján élő, rászoruló emberek számára gyűjtött adományok átadásán Beregdarócon 2022. március 5-én. 12 millió forintot meghaladó értékben 1000–1000 darab tartós élelmiszereket és higiéniai eszközöket tartalmazó csomag jut el Kárpátaljára a határon túli egyházak képviselőinek közreműködésével. Szász Jenő mögött Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (b5), Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő (j4) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke (j3).
MTI/Czeglédi Zsolt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük