KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Adolfék üzentek – Ki kell dobnia Orbán Viktort!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A civilizált Nyugat bevadult. „A piacok majd megtanítják az olaszoknak, hogy megfelelően szavazzanak” – jelentette be Günther Oettinger német EU-biztos. Hát Hitler sem fogalmazhatott volna ennél politikailag korrektebben Itália megszállása előtt. Helyén értsük a Rómának szánt üzenetet: ez nekünk is szól! A brüsszeli szocdem frakció „véletlenül” tegnap követelte: Orbánt dobják ki az uniós „úri szalonból”.

Az európai történelemben figyelemreméltó hagyományai vannak annak, amikor német „biztosok” figyelmeztetik a renitensnek talált népeket. Teszik ezt hol a civilizáció és a fejlődés, hol nyíltan a birodalom érdekeire hivatkozva. A lényeg, hogy ők diktáljanak.

Az utóbbi időkben píszín igyekeztek megoldani az über alles-t. Páncélos hadosztályok helyett jöjjön a bank és az RTL. Abból is ért Európa „perifériája”. Meg hosszútávon olcsóbb tudatot módosítani, mint lőni.

Aztán valami megváltozott. Európa népei elkezdtek rájönni arra, hogy nem azért létezhetnek, mert erről szól a német-francia „istenek alkuja”. Közép-Európa is felfogta: nem kedves ajándék volt az uniós tagság, hanem szimpla üzlet.

Másképpen fogalmazva: bekerültünk egy játékba, amelynek szabályait – főleg az íratlanokat – nem ismertük. Nem is ismerhettük. Közhely a minden derék pesti demokratának járó bécsi kávéház bódító illata. Tény, hogy ugyan kaptunk extra pénzt az EU közösből (!), de ezért szétvertük iparunkat, mezőgazdaságunkat, a kereskedelmet meg plázásítottuk.

Megérte? Hát lassan talán érdemes lenne egyenleget vonni.

A britek például megtették. Talán onnan eredeztethető az EU mainstreamjének bevadulása. Berlin és Párizs elitje haszonkulcsát és érdekeit, Brüsszel és Strasbourg vízfeje a privilégiumait kezdte el félteni.

Nekiálltak felülírni eddigi játékszabályaikat. Míg idáig diplomaták tettek finom utalásokat két konyak között, ma üvöltenek és számon kérnek.

Günther Oettinger (képünkön) német uniós biztos nyíltan közölte, hogy nem érdekli az olaszok véleménye arról, hogy milyen kormányt akarnak. Szavazgathatnak reggeltől estig, a vége akkor is az lesz, amit az EU irányítói akarnak. Szép dolog a nemzeti önrendelkezés, csak tessék már betartani a brüsszeli rendeleteket!

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Günther Oettingert botrányos nyilatkozata után nem hívta vissza Angela Merkel. Egyetlen uniós bizottság sem vette napirendjére a kérdést, pedig máskor elég, ha Rákoskeresztúron valaki nem elég lelkesen néz egy uniós zászlóra.

Egyetlen darab nagyon demokrata liberális vagy szocialista politikus sem vetette fel, hogy mégis, mit képzel magáról ez a német?

Helyette más témát találtak! Rendszabályozzuk meg a keletieket! A lengyeleket eleve le kell törölni a térképről. Rebellis nemzet, amely képtelen felfogni, hogy a civilizáció áldásait nem kaphatták volna meg a Német Lovagrend és a Galícia SS-hadosztály nélkül. Most meg ne erőltessék ezeket a furcsa polák betűket, hanem tanuljanak meg Bildet olvasni. Vagy nézegessék a képeket.

A magyarokból meg végképp elég! Fogják már fel, hogy a demokrácia egy összeurópai érték! Ha Brüsszel szerint demokrata vagy, az vagy, ha nem, populista a néped. Hiába biztosítják nektek a Soros-egyetem áldásait, mosdatlan kurucok maradtok!

Ki kell dobni az úri klubból a magyarokat! Tessék figyelni, most nem publicista felháborodás, hanem szó szerinti idézet következik: „Manfred Weber néppárti frakcióvezetőnek cselekednie kell, ki kell dobnia Orbán Viktort és a Fideszt. Amíg ezt nem teszik meg, ők is cinkosnak számítanak a Magyarországon végbemenő szemérmetlen autoriter elmozdulásban”.

Ezt mondja Josef Weidenholzer, az Európai Parlament szocialista frakciójának helyettes vezetője. Elsőre az merül fel az emberben, hogy mégis, mi a túró köze van hozzá?! A Real Madrid edzője sem szabja meg a Barcelona összeállítását…

Persze az sport, ott vannak játékszabályok. Az uniós elit most ezeket rúgja fel. Korábban ők alkották ezeket, most kényelmetlenné váltak számukra. Gonosz dolog az a demokrácia, ahol az emberek ténylegesen dönthetnek a saját sorsukról…

Berlintől Párizsig többsebességes Európáról beszélnek, ilyen-olyan módon igyekeznek belénk verni, hogy a jelenlegi EU-nál csak egy jobb lehet: az a világ, amelyet kizárólag a brüsszeli hivatalnokok szabnak meg. Megannyi Juncker, avagy Ujhelyi, Szanyi és Niedermüller. Akik „Európában gondolkoznak”.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

Európa volt és lesz, ez nem német vagy francia döntnökön, luxemburgi konyak-dílereken múlik.

Viszont azt már tényleg be kellene látni, hogy a mostani Európai Unió tökéletesen impotens. A Merkel-Macron központosítási terv új birodalmat teremt, ahol mi csak szolgák lehetünk. Ahol majd német biztosok „tanítanak” bennünket.

Ez így nem a mi világunk.

Forrás: (Máté T. Gyula)

fotó: Reuters

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Adolfék üzentek – Ki kell dobnia Orbán Viktort!

  1. Elszállt már az az idő amikor a felemás német népség bármit is ugathat Európában , még egyelőre gazdaságilag vannak ahol vannak , de szépen lassan belesüppednek a saját xarukba

  2. Ha Orbán Viktort ki akarja dobni, akkor az azt jelenti hogy a Magyar néppel együtt , értjük. Velünk mindig aljasok voltak és a jelek szerint azok is maradtak. Csak várja ki a végét, nehogy fordítva süljön el ez a mérhetetlen jó szándéka. Írom ezt úgy hogy nem vagyok Orbán közeli cimbora, sőt!

    Gondolom, ezt a pár sort Tóth Úrnak szánta, kedves Helena. (Híradmin)

    1. Igen Tóth Úrnak szántam.és egyre jobban zaklatottá tesz hogy ennyire sárba tipornak minket Magyarokat a megválasztott Miniszterelnökünkkel együtt.Emberemlékezet óta mindig rúg rajtunk egyet a világ és mindegy milyen társadalomban élünk, mert a fasizmus is abból a kézből táplálkozik mint a kommunizmus. Ezeket mi és a világ nem Isten teremtésével kaptuk ajándékba, ezt a letaszítottak hozták ránk és elterjedtek, így néhány családnak mondott gonosz fajzatok uralják az egész világot.Reményemet nem veszítettem el, mert Istent nem tiporhatja el a gonosz, és talán Orbán lesz az akit kiválasztott erre a harcra, amiben győztesként kerülünk ki. Tóth úrnak köszönjük hogy megosztja velünk ezeket a híreket.

Hozzászólás a(z) helena bu bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük