A Wagner-csoport vérdíjat tűzött ki az olasz védelmi miniszter fejére
Az orosz zsoldoshadsereg, a Wagner-csoport 15 millió dollár vérdíjat tűzött ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter fejére – erről az Il Foglio című újság számolt be szerdán.
A héten a miniszter azzal vádolta meg Wagnert, hogy aktívan támogatja az Afrikából Olaszországba irányuló illegális migrációt. Crosetto szerint ez bosszú, amiért Olaszország támogatja Ukrajnát az Oroszország által kirobbantott háborúban. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője Crosett állítására úgy reagált, hogy nem foglalkozik a migránsokkal, mert “sok saját problémája van”. A minisztert “mudáknak” nevezte, ami a bolond vagy az idióta nem igazán szalonképes megfelelője – számol be a Teraz.sk nyomán a Körkép.sk.
Crosetto azzal vádolta meg a Kreml-barát orosz katonai magáncéget, hogy “hibrid háborút” folytat, és elősegíti a migrációt az afrikai országokból. A Wagner nemcsak ukrajnai szerepvállalásáról ismert, ugyanis olyan országokban is aktív, mint Mali, a Közép-afrikai Köztársaság, Szudán és Szíria. Líbiában Khalifa Haftar tábornagyot támogatja az ország keleti részén – írja a portál.
Kiemelt képen: Giorgia Meloni, Guido Crosetto / Fotó Roberto Monaldo / LaPresse 2012. 12. 16. Róma
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…